11. fejezet

A gép leszállt a pekingi reptéren, ahol ugyanaz fogadott, mint a koreain, annyi különbséggel, hogy sokkal több volt a rajongó. Megint átkaroltam Chanyeolt, de most egyáltalán nem engedtem el. Figyeltem, mint a sasszem, hogy véletlenül se szakítsanak el tőle, ami hála az istennek nem is sikerült. Mondhatni épségben kijutottunk a kocsikhoz és mindenki elfoglalta a helyét, majd indultunk is az M szállodája felé. Próbáltam elfelejteni, ami a reptéren és a repülőn történt, és koncentrálni arra, hogy hogyan fogadjuk az új őrangyalokat. Kyorimmal beszéltük is, hogy mit említett róluk annó Chris, amikor kérdeztünk róluk, de olyan szinten nem figyelt egyikünk se, hogy nem mentünk vele sokra. A fiúk elvoltak, mi is Kyorimmal, majd egyszer csak az autó megállt és a menedzser mondta, hogy megérkeztünk, vegye mindenki a cókmókját és pakolás felfelé. Az úttól elgémberedett lábak és a levegőváltozás zombi vonulássá varázsolta át ezt a pakolási sort, amin jókat kacarásztunk őrangyaltársammal. Chanyeol megint gyilkos pillantásokkal nyugtázta a ráérősségemet, ahelyett, hogy valami praktikát bevetve könnyebbé tettem volna a bőröndjét.  Megtehettem volna, de direkt hagytam, hadd szenvedjen. Minden felkerült, és jöttek a srácok.

Chen és Xiumin azonnal beinvitálták a többieket nagy ölelésekkel, Luhan hihetetlen sebességgel csapott le Sehunra, már azt hittem a többieket észre se vette, hogy jöttek, de végül azért velük is váltott pár ölelést. Kris, miután a srácok bevittek mindent, azonnal beszélgetésbe elegyedett Chanyeollal, és le se lehetett őket lőni. Igazából Chanyeolnak járt a szája, Kris meg hallgatott.

Ami pedig minket illet, megláttuk az őrangyalokat. Le se lehetett vakarni az arcukról a hatalmas mosolyt, és nagyon vártak már. Főleg Laynek az őrangyala volt bezsongva. Azonnal odajött hozzánk és oda volt meg vissza, hogy végre láthat minket. Kyorim csak nézett rám, és próbált láthatatlannak tűnni, kissé bátortalannak érezte magát, egész végig mellettem maradt.

- Örülök, hogy megismerhetlek Titeket! – mutatkozott be, szó szerint nekem, Luhan őrangyala. Na, mármost itt dőlt meg Kyorim elmélete, miszerint én Manóba bele lennék zúgva. Ugyanis Luhan őrangyala maga volt a tökéj. Kerestem is az államat rendesen, mikor odajött bemutatkozni.

- Ööö… izé – kezdtem volna el én, de nem jött ki normális értelmes szó a számon, csak idiótán mosolyogtam.

- Mi is örülünk. Összeültek a védenceink, mi is helyezzük kényelembe magunkat, szerintem – mondta gyorsan Kyorim, mert látta rajtam, hogy nem úgy reagáltam le a dolgokat, ahogy kellett volna. Nagyon nem úgy, ahogy kellett volna. Azt hittem, ott azonnal elhalványulok. Ez az őrangyal olyan piszok helyes. Mint a védence. Dettó, mint a védence.

Minden szép és jó volt – egy dolog nem tetszett csak: Baekhyun arckifejezése. Kicsit el volt szontyolodva, mivel látta, hogy barátja – történetesen a védencem – cseppet sem foglalkozik vele. Legszívesebben leordítottam volna Chanyeol fejét, hogy hogy lehet ilyen tapintatlan, de ugye nem tehettem. Bár fülbesúgást alkalmazhattam volna. Kyorimra néztem, de ő kitalálta a gondolataimat – a fene se tudja, honnan – és csak rázta a fejét, hogy hagyjam annyiban, majd megoldják.

- És kinek mennyire vált be a védence? – kérdeztem rá a többiektől, mert kissé halóban volt közöttünk a kommunikációs csatorna.

- Az enyém egy angyal, bár nagyon kell rá vigyáznom, mivel hemofíliás. Nagyon, de nagyon sokszor kell gyógyítanom, de megéri. Annyira aranyos. Jaj. Egy pillanat – azzal gyorsan odasuhant Lay angyala a védencéhez.

- Egyébként őt hogy hívják? – kérdeztem rá a többiektől, ugyanis olyan illedelmesek voltunk, hogy be se mutatkoztunk.

- Ő a mi kis Mameiünk. Ő a legfiatalabb. Nem is értem, hogy kaphatta meg a legnagyobb falatot mind közülünk. Én Aikun vagyok, Kris védence. Örvendek!

- Én is. Raerim a becses nevem, és a fő védencem az ott, az a vörös üstökű idióta. Pont a te védenceddel beszélget – mosolyogtam, mert tudtam, hogy amit mondok azt Chanyeol kristály tisztán hallja. Láttam is rajta, mivel vágott egy apró grimaszt a jelzőmre, amit Kris nem tudott mire vélni.

- Áh, hogy ő. De ti csak ketten vagytok, nemde bár.

- Igen, igen. A mellékes védencem Baekhyun, az a barna hajú ott, és a másik pedig… Jesszus, hol a másik?!

- Bement a szobába kipakolni az enyémmel – mondta halálos nyugodtsággal a szépfiú, Luhan őrangyala. Szóval a HunHan egyesült, rajongói szakszóval kifejezve. Mily meglepő, hogy azonnal el is húzták a csíkot a többiektől, de szerencsére az ajtót nyitva hagyták.

- Óh, igen? Köszi. Téged, hogy szólíthatunk?

- Zourong vagyok. Sok jót hallottam rólad, Raerim. Hírneved van, tudtad?

- Áh, dehogyis! Nincs is. De köszi a bókot. – Észre se vettem magamon, hogy milyen „mindjárt elolvadok tőled” hangsúllyal beszélek, de Kyorim egy szép oldalba bökéssel éreztette velem. 

- Zourong, Aikun és Mamei. Megjegyzem.

- Én Dejin vagyok, Chen őrangyala – mosolygott a lány őrangyal. Nagyon kedvesnek tűnt.

- Sunghee, sziasztok. Neked mi a neved? – fordult Xiumin őrangyala Kyorimhoz. Igazából a lány eddig meg se szólalt nagyon.

- Kyorim. Nagyon örvendek!

- Kit védesz? – kérdezte angyali hangon a lány.

- Kyungsoot, Suhot és Kait. – válaszolt Kyorim készségesen, de miközben válaszolt megakadt a szemem az utolsó, még be nem mutatkozott angyalon. Végigfutott a hátamon a hideg. Tökéletes párja volt a védencének. Tisztára úgy néztek ki együtt, mint valami kungfus filmben a mester és tanítványa. Az ő neve Hongzhen volt, Tao őrangyala.

Most, hogy mindenki tudta a másik nevét, sokkal könnyebb volt beszélgetni. Elmesélték, hogy milyen volt az első napjuk, hogyan birkóztak meg az idol lét nehézségeivel és egyebek. Azt leszűrtem, hogy nekik sokkal könnyebb dolguk volt, viszont volt egy eset, amiből sokat tanultak, mert jól elszúrták. Szintén repteres esetről volt szó. Egész végig próbáltam mindenkire egyaránt figyelni, de nem sikerült, mert a végén állandóan Zourongon akadt meg a szemem. Nem tudtam, mi vonzott be azon az őrangyalon.

A fiúk kifáradtak, meg eleve „korán” is kellett lefeküdniük, mert másnap interjú, következő nap pedig koncert volt esedékes. Mindenki megtalálta a helyét, lefeküdtek aludni, Chanyeol látta, hogy most nem kap éjszakai üdvözlést, mert javában beszélgettem a többiekkel, úgyhogy bevágódott a szobába. Nem tudott érdekelni. Még mindig bosszantott az, hogy reggel meghallotta, amit mondtam neki, meg a repülős jelenete a lánnyal.

Lehet, nem kellett volna annyira figyelmen kívül hagynom, hogy aggódott értem, de most lefoglalt Zourong tökéletessége. Valljuk be, tényleg nagyon helyes volt, és az igazat megvallva, így akartam kitörölni magamból a Chanyeol iránt érzett dolgokat. A kínaisok őrangyalai és Kyorim megbeszélték, hogy Zourong kivételével felmennek jelenteni, én pedig maradjak itt védeni. Nem Kyorim ötlete volt, hogy Zourong maradjon velem, hanem a fiú saját maga találta ki. Sőt, Kyorim a pokol mélyére kívánta Zourongot, amiért ezt kitalálta, de nem szólt egy szót se. Ó mamám, mi lesz itt?! Ők elmentek, mi pedig ketten leültünk a nappali kanapéjára.

- Van már valami berögzült szokása Luhannak, amit viccesnek tartasz? – próbáltam valami témát keresni, hogy ne csak kukuljunk, de ez is kissé csenevészre sikeredett.

- Hát, úgy igazából nincs. Rendes gyerek, szép a hangja és majd meg őrülnek tőle a porcelán arca miatt, pedig reggel ő sem annyira tökéletes minden kencefice nélkül. Ezt kevesen tudják ám. Viszont én arra lennék kíváncsi, személy szerint, hogy miért hallok olyan sok jót rólad? – intézte hozzám a kérdést, amire nem számítottam. Miért akarunk rólam beszélni? Ne már!  Elhalványodok!

- Sok jót? Rólam? Ugyan kitől? Jó igaz, hogy sok védencem volt már, de egyik se volt valami, hű de híres ember. Nincs okod csodálni.

- Hát több tapasztalatod van, mint nekem, valljuk be. Nekem is Luhan az első, aki idősebb fiú. Eddig csak kamasz fiúk jutottak, de egyszer volt egy operaénekes nőm. Az a nőszemély kész díva volt. Nagyon tudott élni, míg meg nem halt szegény. Sajnáltam.

- Ó. Biztos jó lehetett mindig rivalda fényben lenni. Megbecsült volt?

- De még mennyire! Igaz, a kínaiak nem annyira rajonganak ezért a műfajért, de őt imádták. Kár, hogy akkor még nem ismertük egymást, megmutattam volna.

- Elhiszem így is neked, hogy szép hangja lehetett. Mondom, nekem egyik se volt híres ember. Voltak kisgyerekek, egy öreg bácsi, így a végére. Na jó, volt egy diktátor és egy hercegnő is, de azt sok mindenki kap egyszer.

- Szívesen meghallgatnám a nehezebb eseteket, lehetnél a mentorom is. Nekem van még tanulnom.

- Dehogyis! Ha már egy idolt kaptál meg védencednek, akkor biztos van annak alapja! Nem osztogatják őket holmi kezdőknek. Meg igazából illetek is egymáshoz…

- Ezt hogy érted? – mosolyodott el lehengerlően Zourong.

- Hát, mindketten… eléggé… helyesek vagytok. Ezt vedd ám hatalmas bóknak. – Ahogy kimondtam ezt, éreztem, hogy halványodom, Zourong pedig aranyosan nevetett.

- Köszi. Ez kedves tőled. Azért te sem panaszkodhatsz. Nem hiszem el, hogy még nem akadt párod!

- Párom? Lehet, még nem ismersz annyira, nem vagyok könnyű… - hallottam egy puffanást Chanyeolék szobájából – … eset. Bocsi, de megnézem, mi van a védencemmel, ha nem baj. Várj meg itt!

Gyorsan odalibbentem a szoba ajtajához és meglepődve tapasztaltam, hogy résnyire nyitva volt. Bedugtam a fejemet, és körbenéztem. Chanyeol ágya üres volt. A szemem hatalmasra nyílt, majd hirtelen újra hallottam a koppanást. Oldalra néztem a hang irányába, és egy Manóval találtam magam szembe. A falnak dőlve állt az ajtó mellett, amerre az ki volt nyitva, karba tett kézzel és aprón ütögette a fejét a falnak.

- Te meg mi a fenét csinálsz? – suttogtam neki, nehogy meghallja Zourong, hogy beszélek. A kérdésemre nem kaptam választ, csak egy nagyon – de – nagyon csúnya nézést.

- Mi bajod van?

- Egy fejjel nem állok szóba.

- Mi van? Aj, nem igaz. Éppen beszélgetek Luhan őrangyalával… - erre a mondatomra még rondább nézést kaptam, majd prüszkölt egyet, és megint elkezdte verni a fejét a falba.

- Befejeznéd? Héj! Mondtam valamit!

Nem tágított. Be kellett mennem teljesen. De előtte még kiszóltam.

- Bocsáss meg, Zourong, egy perc és jövök, csak rosszat álmodik a védencem és segítek neki. Ó, a védőburok, el is felejtettem. Felhúznád addig őket?

- Persze, szívesen. Remélem, jobban lesz a védenced! – Miért vagy ilyen kedves? 
Visszamosolyogtam rá, de amint eltűntem az ajtóban, átváltottam gorombába. Nagyon mérges voltam Chanyeolra, hogy pont a legjobb résznél szakított meg minket a beszélgetésben.

- Na mondjad, itt vagyok, és most beszélhetsz, elküldtem.

Manó még mindig a falnál állt, de legalább már befejezte az idegesítő fejveregetést.

- Na, hajrá! Egyébként is, már rég kétszáz méter mélyen kéne lenned!

- Lennék is, ha nem hallanám az ömlengésedet, amitől szabályosan hányingerem lesz. – Hogy a mi?

- Te hallgatózol? Mi a fenének? Úgyis csak engem hallasz, más őrangyalokat nem. Meg mi az, hogy ömlengés? Nem is hallod, hogy nekem mit mondanak.

- El tudom képzelni. Pasi, mi?

- Ki? Zourong? Igen, az. Egy nagyon kedves őrangyal.

- Kedves vagy nyápic? Nem mindegy. Nem mintha érdekelne, csak nem tudok tőled aludni. Azért hívtalak be. Szóval, ha kérhetlek, vegyél szájzárat. – Ezzel a mondattal eltolta magát a faltól a lehető legmenőbb módon, és lefeküdt az ágyába, magára húzva a takarót annyira, amennyire csak lehetett, hogy ne látszódjon ki lényéből semmi. 

- Te most utasítasz engem? Bepukkadtál? Chanyeol, héj, Chanyeol. – Odamentem a takarójához és próbáltam megkeresni a fejét. Bebújtam a takaróba is és két gyilkos szempárral találtam magam szembe. Ő gyorsan elrántotta a fejét tőlem, majd késleltetve lehúzta magáról a takarót.

- Azt mondtam, hogy hagyjál aludni és maradj csendben. Ennyi, most már mehetsz… - majd megint visszahúzta a takarót.

- Majd, pont te fogsz engem pattogtatni. – Megfordultam és otthagytam. Mi a fészkes fene baja van ennek a srácnak?

Mire visszaértem, Zourong már ott volt a kanapén és féloldalasan ülve, fejét kitámasztva a kezével várt engem. Ahogy láttam ilyen módon ülni, valami megmozdult bennem, de nem az, hogy milyen marha jól ül ott és csak rám vár, hanem, beugrott Chanyeol lesújtó pillantása. Ő a védencem, rá kell figyelnem, nem pedig a haverja őrangyalára, akivel még akkor sem jöhetnék össze, ha nagyon akarom. Egyáltalán akarom?

- Zourong, szerintem nem sokára itt lesznek a többiek is. A védencem tényleg nem alszik jól, jobb lenne, ha… - próbáltam menteni a menthetőt, de már így is éreztem, hogy ég a pofámon a bőr.

- Jól van, menjél csak. Én is megnézem már a sajátomat. A védenc az első dolog egy őrangyalnak. Azért folytathatjuk majd az eszmecserénket. – rám mosolygott és belibbent Luhanék szobájába.

Vettem egy nagy levegőt, hogy véletlenül se essek neki Chanyeolnak, és visszamentem a szobába. Láttam, hogy még mindig bebugyolálva fekszik a helyén, ami mellesleg eléggé furcsa alvópóz volt tőle, mert még sose láttam így aludni nyáron. Baekhyun és Kris nyugodtan szuszogtak, miközben én leültem a padlóra Manó matraca mellé, hátamat Kris ágyának támasztva. Most örülsz? Itt fogok lenni és lesni, ahogy alszol, mert olyan lelkiismeret furdalást okoztál, hogy nem tudok tovább „ömlengeni” Zouronggal. Legszívesebben ezt így hangosan is nekivágtam volna a fejének, de nem tehettem. Fújtattam párat és csak néztem, hogy hogyan alszik, meg leskelődtem a szobában és néztem ki az ablakon. Aztán egyszer csak a paplantömeg mozgásba lendült és Chanyeol kiterült, ahogy szokott. Erre a mozdulatára összehúztam a szemem és közelebb mentem hozzá. Aludt, az biztos, de... arcán már nyoma sem volt az előbbi morcosságnak. Visszatért önmagához.

- Olyan fura egy gyerek vagy… - súgtam halkan, de csak azért mondtam, mert jól esett. Nem gondoltam semmire és nem is értettem a viselkedését.

Ez az egész ennél bonyolultabb már nem lehet…