13. fejezet

Chanyeol még mindig kétségbeesve nézett rám, majd megköszörülte a torkát és készült valamit kinyögni, de nem engedtem, hogy egyetlen egy normális szót is meg tudjon formálni azzal a gyönyörű szép idióta agyával.

- Te! TE! Ugye tudod, hogy most meghalsz?! EGY ŐRANGYAL KEZE ÁLTAL?! – Manó lépett egyet hátra, miközben egyre jobban húzta a takarót magához.

- Azt hiszed, hogy egy egyszerű takaró majd megvéd a haragomtól? UGYAN MI A HÉTSZENTSÉGES FENÉT GONDOLTÁL? Mi a fene vitt rá, hogy mesélj rólam Baekhyunnak? Ugyan mi? HÁ? – Erre a mondatomra az eddig szende szűz Chanyeol levágta takaróját a földre és tett egy lépést felém, fenyegetően mutatva ujjával.

- Nem én tehetek róla, hogy eljárt a szája. Ő a legjobb barátom, majd azt hitted, magamban tartom? – suttogta nekem.

- Igen? IGEN? És még neked áll fentebb?! De jó is nekem, én üvöltözhetek, de te nem! DE JÓ, HOGY CSAK TE LÁTSZ ÉS HALLASZ! Így legalább nem lesznek tanúk a halálod körülményeire! Baekhyunt szépen dilisnek nyilvánítják, mert azt fogja tanúskodni, hogy egy angyal nyírt ki. De szép lenne! 

- Héj, most te tényleg azzal a gondolattal játszadozol, hogy kinyírsz? Azért az, hogy elmondtam neki, nem annyira nagy bűn, mint az, hogy láthatóvá váltál nekem. Te mondtad!

- HOGY MI? Arról nem én tehetek, hogy látsz, te barom! Most már kimondom. De, igenis olyan fajsúlyú ez is, hogy elmondtad Baekhyunnak, hogy látsz, mint az, hogy te magad érzékelsz! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?!

- Mi az, hogy felelőtlen? Ha nem vetted volna észre, eddig mindig szépen lepleztem, hogy körülöttem legyeskedsz. Igenis kijárna valami dicséret, hogy kibírom a jelenlétedet, amiről mellesleg nem is én döntöttem!

- Há? Szóval most már ott tartunk, hogy nem is akarsz látni? Teher vagyok? A SAJÁT ŐRANGYALOD TEHER? TUDOD, MI JÁR AZZAL, HOGY MOST ELMONDTAD EZT BAEKHYUNNAK?

- Na? Na? Majd szépen leszáll a nem létező angyalrendőrség és bilincsbe vernek mindkettőnket?

- Majdnem eltaláltad. Ha ez kiderül, hogy Baekhyun is tud rólam, szépen nézni fog téged, hogy nézel engem, amit észrevesznek, és ha ÉSZREVESZIK, akkor vagy szépen ELVESZNEK mellőled vagy, akár a MEMÓRIÁDAT IS TÖRÖLHETIK! FELFOGTAD? HÁ?! Minden, ami történt eddig és köze volt hozzám, azt szépen elfelejted, vagy kapsz helyettem egy másik őrangyalt, akit már nem fogsz látni és teljesen nyugodt életed lesz!

Már erősen kapkodtam a levegőt és egyre közelebb álltam Chanyeolhoz, aki ugyanolyan mérges arcot vágott, mint én. Pedig neki semmi oka nem lett volna a felháborodásra, csak járatta a száját, hogy megvédje magát, mert nagyon is jól tudta, hogy hibás. De most, eme következmények felsorolása után, mintha inába szállt volna a bátorsága.

- De… én azt nem akarom…

- NEM-E? AKKOR GONDOLD MEG KÉTSZER IS, hogy mikor szándékozod körbekürtölni a világnak, hogy léteznek őrangyalok, és te, TE történetesen látod a sajátodat! HÁTHA összeakadsz egy főmuftival, aki nem kiröhögni fog, hanem azonnal visz majd engem a BÍRÓSÁG ELÉ FELFÜGGESZTENI!

- MIT KÁROGSZ ITT EGYFOLYTÁBAN, RAERIM?! CSÖND LEGYEN! – Kyorim éppen ekkor libbent be a szobába, ezzel kibillentve az „ordítsuk le még jobban Chanyeol fejét” transzból.

- Bocs… csak… - Ránéztem még mindig gyilkos tekintettel az előttem álló embertoronyra, majd kissé lenyugodtam, mert láttam azt a szánalmas fejét.

- Semmi, menjünk jelenteni, majd elalszik magától.

Kyorim egyáltalán nem értette, mi volt ez a csetepaté az előbb, mégis nagyon mérgesen nézett ránk. Baekhyun sem fogta fel, hogy mi történt. Elég nehéz is lehetett, hiszen ő csak Chanyeol részét hallhatta. De nem érdekelt, ők hogyan fogják ezt megbeszélni, csak azt tudtam, hogy messze akarok lenni a védencemtől, annyi ideig, ameddig csak lehet és olyan messze, amennyire csak lehet. Füstölt a fejem az idegtől. Azt még láttam, hogy Baekhyun meg akarta tudakolni a védencemtől, hogy mi a frász volt ez az előbbi, de Chanyeol bevágta az unalmast, és nem szólt a fiúhoz. Szépen levágta magát aludni és jól magára húzta a takarót. Nem szólt Baekhyunhoz semmit. Kyorimmal elindultunk jelenteni, de csak akkor voltam hajlandó válaszolni a „Mi volt ez a fülsértő ordibálás?” kérdésre, mikor már megjártuk a hivatalt és nagyjából lehűlt a fejem. Nagyot nézett, mikor megtudta, hogy Chanyeol elmondta Baekhyunnak, hogy lát, és igazából a végét már hallotta, úgyhogy azt felesleges lett volna kifejtenem.

                Másnap, nem igazán tudom, mi történt, mert Kyorimot megkértem – mivel annyira felidegesített Chanyeol, hogy még a látványától is rosszul lettem – cseréljünk egy napra védencet. Így csak arra emlékszem, hogy elmentek próbálni a központba, mert az új szám koreográfiáját nem kéne elfelejteni, akkor se, ha még bőven van idő a visszatérésig. Kyungsoora próbáltam koncentrálni egész nap, de nem tudott elsiklani a tekintetem néha a fölött, ahogy Kyorim közlekedett. Reggel bement a Baekhyun-Chanyeol páros után a fürdőbe, utána pedig mindig mögöttük volt szorosan. Néha idegesítően szorosan. Pedig csak azt tette, ami a dolga volt. Semmi többet, mégis ez is felhúzta az agyamat. Valójában minden felhúzta az agyamat, miután leszúrtam Chanyeolt. Viszont ahogy múlt a nap és néha – gyakran – nem Kyungsoora koncentráltam, kezdett megenyhülni a szívem, meg kezdtem felfogni, hogy igazából nem kellett volna ennyire leszidni Manót. Lássuk be, nem ő tehet róla, hogy lát, hanem én. Lehet, azt hiszi, hogy megőrült, és ha elmondja még egy embernek, talán kevésbé tűnik őrültségnek. Jó, de ez akkor sem mentség. Ezer meg egyszer átgondoltam ezt az egészet, majd arra jutottam, hogy este bocsánatot kérek tőle. Igen, én! Nem volt valami igazságos dolog a leszúrás. Nem mondom, hogy teljesen nem értenék vele egyet, de kissé túlzásba vittem. Mikor hazaértek és vacsoráztak, mondtam Kyorimnak, hogy köszönöm a mai cserét, de beszélek Chanyeollal, mert nem volt szép tőlem, amit tegnap műveltem vele.

- Na mi van? Megesett a szíved rajta?

- Nem, csak nem voltam igazságos vele. Túlzásba vittem. Attól még nem adok neki igazat.

- Pf… ezt megnézném, de munkám van még. Menjek jelenteni helyetted?

- Aha… azt megköszönném.

Nagy levegőt vettem és beszálltam Baekhyunék szobájába. Szép lassan, hogy ne is vegyen észre a védencem. Chanyeol éppen a tegnapi napot magyarázta el, mert ő is megenyhült barátja felé és hajlandó volt vele beszélni. Kíváncsi voltam, hogy miről beszéltek eddig, mert eléggé furcsa részre érkeztem meg.

- Most nehogy bemeséld nekem, hogy a tegnapi beszólásod az csak úgy véletlen volt!

- Hát, igazából de. Nem nagyon hiszek neked még most se. Bocsi. Tegnap is eléggé furcsa volt látni, hogy magadban beszélsz egy pont felé fordulva. Vicces is volt és félelmetes is.

- Nem hoztam fel neked elég érvet, hogy… hogy… - Chanyeolnak kezdett felforrni az agyvize, láttam az arcán.

- De! Emlékszem, amikor mesélted, hogy majdnem elütött egy kocsi és úgy érezted, mintha beléd szállt volna valami. Az rémlik. De akkor se néztelek százasnak. Viszont az, amikor rosszul lettem, na az megijesztett, hogy honnan tudtad. Meg láttam, hogy mindig kapkodod a fejed furcsa irányokba, mintha nem létező bogarak lennének körülötted.

- Köszi, tényleg… akkor ezt vegyem úgy, hogy nem hiszel nekem. Oké, ez így marha jó! Akkor tegnap feleslegesen kaptam azt a fejmosást! Köszönöm!

- Azt nem mondtam, hogy egyáltalán nem hiszek neked. Bizonyítsd be nekem, hogy tényleg van őrangyalod!

Baekhyun már megint olyan mondattal jött elő, amitől a falra másztam. Mit forgat a fejében ez a kölyök? Bocs, de beléd nem fogok beléd mászni. Elég nekem egy idióta, aki hall és lát, ezzel belerondítva eddigi tökéletes őrangyali létembe.

- Bizonyítsam be… és mégis hogy?

- Mit akar a haverod, Chanyeol? – léptem ki az ajtó melletti szekrény árnyékából.

- Jah, hogy te is itt vagy. Ugye nem húzod le a fejem megint?

- Ó, itt van? – Baekhyun elkezdett hullámzó karmozdulatokat csinálni, ami egyikünket se hatott meg.

- Nem, nem azért jöttem. Bocsánat! Ennyi!

- Oké, elfogadom.

- Mit fogadsz el? Belementél a bebizonyításba?

- Nem neked mondtam, idióta, hanem Raerimnek.

- Ő is benne van? Mert lenne pár próbám! – Baekhyun arcán hatalmas – nem sok jóval kecsegtető – vigyor jelent meg.

- Hogyhogy csak így nekem vágod, hogy elfogadod? Olyasmit vártam volna, hogy te is megbántad bűneidet, oldozz fel őrangyalom! Vagy valami hasonló.

- Te estél nekem.

- Jó, tudom. De rájöttem, hogy ha azt akarjuk, akarod, hogy ne tűnjenek el az emlékeid, akkor be kell avatnunk Baekhyunt, hogy ne szólja el magát. Értve vagyok?

- Igen.

- Akkor jó. Mi baja van most neki? Mit akar?

- Bizonyítékot a létezésedre.

- De fura, hogy magadban beszélsz. Te tényleg meghibbantál.

- Fogd be, Baekhyun! Na, mivel én érzem Raerimet, talán érjen hozzád, hátha te is érzed őt.

- Nem. Nekem jobb ötletem van. Azt mondtad csaj, ugye?

- Igen, az vagyok. De remélem, ennél több konklúziót nem fogsz levonni, mert téged is ráírlak a halállistámra.

- Te őrangyal vagy, nekik nem tilos az ilyen beszédstílus?

- Ez megengedett, ha olyan idióta a védencünk, mint te, Chanyeol.

- Kösz. Igen, lány, mégpedig egy házsártos öregasszony.

- Öregasszony? Azt mondtad, hogy egy szép fiatal lány. – Chanyeolnak kidülledtek a szemei, én pedig nagy hahotázásban törtem ki.

- Szép lány… szép fiatal lány? Hol… hol hagytad a szemedet, Chanyeol?! – sírtam a röhögéstől.

- Na mondjad már, mert közel állok ahhoz, hogy megfojtsalak!

- Oké – mondta Baekhyun még nagyobb vigyorral a képén – Csókold meg!

HOGY MI? HOGY MIT CSINÁLJON? HÁHÁ! Tök mindegy, én úgyse érzem őt. Ch. Mit nekem ez.

- Aha, persze. Nem.

- De! Hajrá! Ha nem teszed meg, nem fogom elhinni.

- Akkor ne hidd, így kevesebb bajunk lesz.

- De tudok róla, szóval…

- Akkor sem fogom megcsókolni.

- Jaj, nyugi már, ha ez kell neki, akkor gyerünk. Nem lesz gond, én úgyse érzem – mondtam fellengzősen, pedig belülről majd szétvetett az ideg. Hogy lehet ilyen hülye dolgot kitalálni? Meg ennek mi értelme van?

- Meg egyébként is, ebből hogyan látod, hogy létezik? Marha.

- Hát úgy, hogy van benne egy kis csavar. Felírok valamit egy papírra, amit te nem láthatsz, viszont Raerim igen, és ha látom a reakciódat, akkor tényleg létezik. Ez de vicces.

- Baekhyun, na most csalódtam benned. Milyen barát vagy te?

- Túl jó, túl jó!

Én eközben meg se tudtam szólalni, úgy röhögtem ezen a csavaron. Meg úgy eleve Manó fején is. Nem fog ez a gyerek belemenni.

- Mennyire kell nekünk az, hogy Baekhyun be legyen avatva? – intézte hozzám a kérdést Chanyeol.

- Ha nem akarod, hogy baj legyen, akkor eléggé. Még akkor is, ha nem hiszi el, tud róla. Ez baj lehet. De nyugi, majd valahogy máshogyan megoldjuk, hogy elhiggye…

- Oké, benne vagyok.

- HOGY MI? TE MEGHIBBANTÁL? – fakadtam ki.

- Rendben – tápászkodott fel Baekhyun az ágyról, hogy magához vegyen egy fecnit és egy ceruzát.

- Most mit vagy felháborodva, azt mondtad, nem érzed.

- Nem is, csak úgy mintha egy darab fa lennél, mint egy tárgy. De semmi több.

- Hát akkor meg… - mondta Chanyeol, de nem nézett a szemembe.

- Na Raerim, bárhol is vagy, gyere ide mögém és nézd meg mit írtam. Nem, Chanyeol, te húzz innen!

Manó megpróbált odasomfordálni, hogy lássa a trükköt, de nem sikerült neki. Vele ellentétben én el tudtam olvasni azt a kisbetűs macskakaparást, amit Baekhyun a fecnire írt.

Harapj a szájára.

Hát még mit nem, persze! Csókoljam meg, vagy fordítva és még amellett, hogy figyeljek arra, hogy semmi jelét ne mutassam a zavaromnak, még harapjam is meg a száját. Nagyon vicces. AZT SE TUDOM, HOGYAN KELL CSÓKOLNI, BASSZUS.

- Na remélem, láttad. Akkor hajrá!

- Nem, én ezt nem vállalom – már rohantam volna az ajtó felé, mikor éreztem, hogy a karom átmegy Chanyeol karján. – Te most meg akartál fogni?

- Hát, próbáltalak volna. Na állj meg!

- Dehogy állok.

- Ez így nagyon vicces.

- Baekhyun, csönd! – zengtük egyszerre Chanyeollal.

- Minél tovább húzzátok, annál szórakoztatóbb, mert, Chanyeol, nagyon vicces vagy így. Tényleg nem ment el az eszed?

- Na jó, Raerim, elegem van ebből az idiótából. Meg ne mozdulj! – azzal Chanyeol felém fordult, de láttam rajta, hogy nagyon ideges.

Kezdett egyre közelebb jönni és még közelebb, én pedig éreztem magamon, hogy halványodok. Még hogy mit nekem ez? DE HÁT MILYEN KÖZEL JÖN MÁR? Oké, láttam már embereket csókolózni, de… de… attól én még nem tudom, mit kell csinálni. Szájra puszi, kész. ENNYI! CSAPÓ!

Manó egyre közelebb és közelebb jött, majd nyelt egy hatalmasat.

- Figyu, ha elhalványulsz, nem találom meg a… a…

- Oké, hagyjuk – azzal elfogyott a maradék lélekjelenlétem is és én csókoltam a szájára. A szememet becsuktam, mert valami csodát vártam, hogy érezni fogom, de nem. Nem éreztem semmit.

Hallottam, ahogy Baekhyun a térdét csapkodja röhögésében, hogy a barátja a levegőt csókolgatja, és ezért kénytelen voltam kinyitni a szemem. Ott volt előttem, egy centire se Chanyeol, teljesen belepirulva a csókba. Nekem pedig ott esett le. Ő érez engem… VAJON MIT ÉREZHET MOST?

Rögtön a megrázó felfedezés után, eszembe jutott Baekhyun cetlije, én pedig idejét láttam eleget tenni neki. A fiú még mindig nagyon röhögött, már a hasát fogta, mikor beleharaptam Chanyeol alsó ajkába, ő pedig azonnal felszisszent.

- Ezt meg most miért?! – kapott az ajkához, mert ezt is érezte.

- Mert ezt írta nekem Baekhyun.

Az illető, amint látta, hogy Manó a szájához kap és fájdalmasan nyöszörög, abbahagyta a vihogást és csak ült dermedten. Meg se szólalt vagy egy percig, mert leesett neki, hogy teljesítettem, ami a cetlin volt. Szóval a történet ennyi, ilyen áron lett bebizonyítva Baekhyunnak, hogy létezem. Jó éjszakát mindenkinek, ennyi volt a móka mára, bezár Raerim móka tára!

- Ezt most nem mondod komolyan, hogy azt írtad neki, hogy harapjon a számra?! Tudod, mennyire fáj?

- É… é… én nem gondoltam volna…

- Áh… mostantól tudod, hogy Raerim létezik, vagyis tartod a szádat, nem keresed direkt a szemeddel, ésatöbbi. Vigyázol, hogy le ne bukjon, oké?

- Igen, vettem. De ugye nem fog megölni? Ugye nincs ereje? Vagy ilyesmi?

- Mondd meg neki, hogy van erőm, és akkor fogok rátámadni, mikor alszik és a legszebb álmát alussza. Na jó, nem. Nem fogom bántani, mert ő is a védencem…

- Azt mondja, hogy nem fog bántani, mert te is a védence… mi?

- Mellékesen. Te vagy a fő, ő a mellékes. De ezt már mondtam…

- Hogy mi? – értetlenkedett Baekhyun.

- Te vagy a mellékes védence, szóval nem bánthat. De ha lesz még egy ilyen eszement ötleted, én hajítalak ki az ablakon.

Baekhyun nyelt egy nagyot, majd gyorsan megkérdezte a védencemtől, hogy merre vagyok fellelhető és meghajolt előttem, bocsánatot kérve. Nagyon érdekelt, hogy Manó mit érzett eközben a… a… izébigyó… közben, de nem akartam sehogy se szóba hozni, míg ki nem bukott belőlem, mikor már lefeküdtek aludni.

- Öhm, Chanyeol? Szabadna, megtudakolnom, de csak ha nem vagyok bunkó vagy ilyesmi, hogy… hogy… éreztél-e valamit?

- Igen, hogy beleharaptál a számba.

- Deh, deh, nem az… hanem… - erre nem válaszolt csak megfordult a másik irányba és nem szólt hozzám.

- Héj! Most Baekhyun hülye játéka miatt már nem is szólsz hozzám?

- De, csak akkor ne kérdezz rá lényegtelen dolgokra.

- Egyáltalán éreztél? – már fel voltam háborodva, hogy nem szólal meg, de erre a kérdésemre kivágta a karját a takaró alól és hirtelen felült, majd a szemembe nézett.

- Igen, éreztelek. Kész. Akarsz még valamit, vagy aludhatok?

- Ch… ha ilyen bunkó vagy, akkor… semmi. Aludjál!

- Nem mész jelenteni?

- Nem, Kyorim elment helyettem.

- Csodás… - azzal visszadobta magát a matracra és újra betakarózott.

Az utolsó dolog, amit hallottam, az Baekhyun kuncogása volt, amire Chanyeolnak az volt a reakciója, hogy kinyúlt és jól hátba verte a csínytevőt. Amaz felszisszent, de nem szólt vissza, majd szépen el is aludtak. Próbáltam lenyugodni és lassan venni a levegőt, meg egyéb relaxációs dolgokat végezni, de Chanyeol közelségének gondolata újból és újból nem hagyott nyugodni. Leültem az asztalukra, de pár másodperc múlva már a plafonon voltam és csak lebegtem fejjel lefelé, aztán megint máshova mentem, majd eszembe jutott, hogy lehet Chanyeol megint szórakozik velem és nem alszik, márpedig nem lett volna jó, ha látta volna, hogy milyen furcsa köröket járok ott a szobában. Miért is? Őrangyalként megkaptam az első csókomat, amiből nem éreztem semmit, viszont kárpótolt az a tudat, hogy milyen közel voltam Hozzá. Eddig is volt már ilyen, de akkor MÉG NEM SZÁLLTAM BELE!

Chanyeol? Mondd meg Baekhyunnak, hogy ilyet ne csináljon többet, mert a végén még reménytelenül beléd szeret az őrangyalod.