Már kezdtem abbahagyni
az újabb és újabb hideg cseppek termelését, mikor megláttam a csillagos eget.
Chris felhúzott a tetőre és ott lebegtünk a ház és az ég között törökülésben.
Hihetetlenül megnyugtató volt. Mégis, azt hittem, egy világ omlik össze bennem.
Feleslegesen. Hiszen én őrangyal vagyok, nem ember. Nem voltam az, nem vagyok
az és nem is leszek, nem is lehetek. Őrangyalok nem lesznek szerelmesek, eléggé
defektes vagyok, hogy képes voltam rá, mégis kezdtem elhinni, hogy ez
lehetséges, mert a védencem meglátott, ami szintén nem egy mindennapi eset. Eléggé
rögös utam volt idáig is, olyan dolgokat láttam, tanultam és tapasztaltam,
amiket más őrangyal csak irigyelne, és most kifog rajtam egy ilyen kis
„gyerek”.
Gondolatmenetemet
Chris hangja törte meg.
- Látom, megnyugodtál
annyira, hogy elmondjak neked valamit. Nem gondoltam, hogy a dolgok rosszra
fordulnak. Hihetetlennek fog tűnni a mesém, de én is beleszerettem egyszer a
védencembe – mondta Chris nekem, teljesen nyugodtan.
Azt ne mondd nekem, hogy tudtál arról, hogy lát engem... Elég nekem ma
egy sokk is, és még te is ráteszel egy lapáttal?
- De… mikor? Honnan?
Mióta? Sajnálom Chris, nem akartam megszegni a kódexet, nagyon nem… - megint
éreztem, hogy elkezdek sírni.
- Ne pocsékold az
angyalkönnyeidet. Nagyon komoly érzéseid lehetnek, ha potyogtattad őket. Tudod
te nagyon jól, hogy csak egy helyzetben sír egy őrangyal. Ugye tudod?
- Tudnom kéne, de
nincs erőm gondolkodni.
- Mikor a védence
megsérül és a védenc lelke még nem távozott el. Az angyalkönny gyógyít, és
megment. Ezzel szemben te akkor sírtál, mikor a védenced veszélyben sem volt.
Ebből gondolom, hogy komoly a dolog. Hányszor szálltál már bele?
- Chris, te mindent
tudsz?! Akkor minek jöttünk fel? Semmi kedvem nincs beszélni róla…
- Amikor megkértél rá,
hogy jöjjek le és segítsek, mert valami nagyon nem stimmel veled, már akkor
tudtam, hogy mi a baj. Azért tettem rá a kezemet a védenced fejére, mielőtt
elmentem, hogy megnyugodj, pedig már akkor éreztem a fiún, hogy valami már
jóval hamarabb megváltozott benne. Az pedig, hogy pont Kyorim, és csak ő a
társkollégád, szintén az én közbenjárásomnak köszönheted. Tudtam, hogy ő meg
fogja érteni, ezért már akkor elmondtam neki, hogy lát téged az a fiú, mikor
még nem is lépett be a hivatalába. – Azt hittem ott hidalok le, ahol vagyok.
Egyszerűen nem akartam elhinni, amit Chris mondott. Nagyobb bajban voltam, mint hittem?! Azért mondja el ezt nekem, mert
már látja, hogy ez nem vezet sehova és még előtte szépen elédesget, majd odadob
a hivatali kutyáknak?! EZT NEM TEHETED VELEM! Chris láthatta a kétségbeesett
arcomat, mégis kedvesen folytatta.
- Most pedig elmondom
neked, hogy miért nem mentem azonnal jelenteni az esetet, mert gondolom
kíváncsi vagy rá.
Nyeltem egy hatalmasat
és bólintottam egy aprót.
- Egyszer volt, hol
nem volt, volt egyszer egy őrangyal, aki egy csodálatos fiatal leányzót kapott
meg védencéül.
- Ugye ennek a
történetnek a vége nem az lesz, hogy „És akkor most megyünk a felső vezetéshez
és bilincs”?
Chris mintha meg se
hallotta volna, amit mondok, folytatta.
- A lány egy nap
meglátta az őrangyalát és onnantól kezdve megváltozott minden. Én voltam az az
őrangyal. Nála ez úgy alakult ki, hogy volt egy hatodik érzéke, amivel tudta
érzékelni a világunkat. Nem csak engem látott, hanem mindenkit. Igen, ilyen
emberek léteznek, nagyon kevesen vannak, de léteznek. Bár ez sem mostanában
volt. Attól a naptól kezdve kezdtünk közeledni egymáshoz, és a végén egymásba
szerettünk, ami nem lett volna szabad. Próbáltuk titkolni a nagytanács előtt,
viszont egy irigyem kijátszott minket, amiből nem tudtunk kilábalni. A titkunk
kiderült, engem felfüggesztettetek, mint őrangyal, a szerelmemnek pedig
elvették az emlékeit. – Éreztem, hogy ez nagyon mély sebeket szántott fel
Chrisben azzal, hogy elmondta nekem. A mondat végére már nagyon halkan beszélt,
én pedig kezdtem egyre jobban pánikba esni. ENGEM
IS ELFÜGGESZTENEK?! Eddig csak viccből mondtam ezt, de tényleg ez lesz?
- A lány nem tudott
már rólam, de én figyeltem őt. A képessége megmaradt, viszont valamilyen
úton-módon elnyomta magában. Nem tudom, hogy szándékosan-e vagy… mindegy. Sokáig
élt, majdnem megélte a 90. életévét is, viszont egyedül lelte halálát. Soha nem
ment férjhez, pedig egy áldott jó lélek volt. Adakozott, segített mindenkin,
akin csak tehette…
- Sajnálom Chris! – Próbáltam
együttérzőnek hatni, de belülről ordítoztam, hogy MOST ROHANJ!
- Ne sajnáld.
Őrangyalságom legszebb évei voltak. A lánynak pedig életcélt adtam és igaz,
kitörölték az emlékeit, de örök életében engem szeretett és én is őt. Tudom,
mert láttam. Álmában beszélt, a rajzai, versei mind-mind visszavágyták azt az
életet, amit velem töltött. Érezte, hogy nem az emberek világához tartozik,
valami furcsa mindig is vonzotta. A felfüggesztésemet száműzetésnek és
igazságtalanságnak gondoltam, mégse volt az. Megtaláltam a módját, hogy
figyelhessem. Higgy nekem, nincs olyan dolog, amit meg kellene bánnunk; attól
még, hogy őrangyalok vagyunk, és valamilyen szinten nekünk is részünk van az
emberek sorsának irányításában, nem mi vagyunk a piramis legtetején. Annak is
van oka, hogy élünk, és annak is, hogy te és Chanyeol…
- Ne mondd ki a nevét…
- … egymásra találtatok.
Mindenkinek van végzete, és igenis kimondom.
- A lány mégis egyedül
halt meg, magányban.
- Nem halt meg –
mosolygott rám Chris, még ez után a szívszorító történet után is.
- De hát az előbb
mondtad, hogy…
- Mivel látta a
dimenziónkat és életében végig azon volt, hogy segítse az embereket, a
nagytanács döntött a sorsáról és őrangyallá tette meg.
- MICSODA?! Ilyet
lehet?
- Vannak olyan
őrangyalok, akik emberekből lesznek, olyanokból, akik már életükben is valahogy
kapcsolatba léptek velünk. Szóval igen.
- És nem? És nem
találtad meg még? Vagy kerested?
- Keresem azóta is és
nem adom fel. Akik szeretik egymást, mindig újra egymásra találnak, ez nem csak
az embereknél igaz. Mindennek oka van, Raerim.
- Akkor ennek a
csóknak is oka volt… – Megint lepergett a szemem előtt a jelenet és újból
összeszorult a szívem.
- Raerim, figyeltél
arra, amit mondtam?
- Igen, figyeltem.
- Szerintem nem –
nézett rám jelentőségteljesen.
- Dehogynem… JÓ! Nem
egészen figyeltem úgy, ahogy akartad! – Éreztem, hogy elszáll a fejem a dühtől
és ettől az egész helyzettől.
- Szerinted hogy
figyeljek, amikor épp az előbb mondtad, hogy felfüggesztettek és a védenced
emlékeit elvették, ezzel megnyomorítva szegény lányt egy életre. Szerinted?
Eléggé fáj az nekem, amit az előbb láttam, a gondolat, hogy kezdek úgy érezni,
mint egy egyszerű és szerencsétlen ember, ami mellesleg szánalmas és hiábavaló,
és tudom, hogy összefüggéstelenül beszélek, de már elegem van. Elegem van ebből
az egészből és nem akarok többé az őrangyala lenni. Elég. Én is megkeserítem az
ő életét, ő is az enyémet. Itt nincs olyan, mint nálatok, hogy kölcsönös
vonzalom és örökké tartó szerelem. És ez nem okkal történt, hanem azért, mert
elbaltáztam. Már kétszer szálltam bele, hogy választ adjak a kérdésedre. Ez…
ez…
- Raerimmel beszélek,
aki egy istentől tanult egy eléggé nehéz védőtechnikát? Raerimmel, aki több
őrangyalban is tartotta a lelket egy jelentős csatában, mikor elvesztette a
védencét is? Ne mondd nekem, hogy pont rajtad fog ki egy fiú.
- A szánalmas részt
nem hallottad?
- Jól van, visszajött
az életkedved, ez jó. Akkor most már visszamehetünk.
- NE! Nem… nem akarok
vele találkozni.
- Akkor is le kell
jönnöd.
Próbáltam volna nagyon
szépen nézni Chrisre, hogy kérem szépen, csak ne menjünk le, nem akarok
megszégyenülni azzal, hogy látom Chanyeol tekintetét, ahogy rám néz majd. Mégis
lementünk. A fiúk már készültek lefekvéshez, de a TV még ment. Chrisnek
megköszöntem a lelki támogatást, a bizalmát és az eddigi segítségét is. Majd
fordult a zárban a kulcs és megjelent az, akit nem akartam többé látni.
Lehorgasztott fejjel
vette ki a kulcsot, majd jött be a házba és zárta vissza a bejárati ajtót. Ugyan mi a fene okod lenne szomorúnak lenni?
Úgy őszintén? Megláttam, hogy Kyorim is mögötte jön, majd intett nekem
köszönésképpen. Mivel nem akartam még több időt pazarolni a védencem nézésére,
visszafordultam Chris irányába, de már nem volt ott. Eltűnt, anélkül, hogy
elköszöntem volna tőle. Köszi, tényleg köszi!
Kyorimnak szólnom kell, hogy cseréljünk. Jó pár napig látni sem akarom a
védencem, ami nem lesz könnyű, de megoldom.
Mikor fordultam volna
Kyorimhoz, Chanyeol és az én tekintetem találkozott. Végtelennek tűnő pillanat
volt és elvesztem a szemeiben. Megint rám jött a sírhatnék, de tartóztattam
magam.
- Látom, épségben
megjöttetek! – erőltettem magamra egy mosolyt. – Kyorim, ha nem gond,
maradhatnánk még így pár napra? Nem szeretnék útban lenni senkinek – ez a
mondat is inkább fájt, minthogy élcelődni vagy utalgatni akartam volna vele.
- P-persze. De nem
lesz gond? – Láttam Kyorimon, hogy nem tudja, mit mondjon, mit tegyen. Csak
járt a szeme köztem és Chanyeol között, és nem tudott egyről a kettőre jutni.
- Nem, rendben lesz
minden, ha Kyungsoo is rendes fiú lesz. – erre a mondatomra Chanyeol elviharzott
a szobájukba és halkan becsukta az ajtót. Nekem pedig megint jöttek a hideg
cseppek, nem bírtam tovább.
- Jaj, Raerim, úgy
saj...
- Nem kell, hagyd
csak. Megyek is – azzal be is mentem Kyungsooék szobájába, mert ők már
lefeküdtek aludni Kaijal. Én mentem fel ma jelenteni, rendben sikerült is,
érzelmek nélkül.
Ilyen feszültségben
telt el jó pár nap. Minden egyes közös programnál Kyungsoora koncentráltam, és
mit ne mondjak, ez a gyerek igazán szívmelengető tudott lenni. Irigyeltem
miatta Kyorimot rendesen. Nem figyeltem Chanyeolra, mikor mégis akartam, akkor
is türtőztettem magamat.
Végül egy pénteki nap
éjszakájára megszületett bennem a felismerés és a döntés. Beszélnem kell vele. Nem
csinálhatok poklot az életéből, ő a fontosabb, nem én. Ő a védenc és én a védő.
Mikor Kyungsooék elaludtak, átsuhantam a másik szobába, persze ellenőrizve,
hogy jó-e a terep. Ők is már feküdtek. Láttam, hogy Kyorim ott ül az asztalon,
ahol anno én ültem és néztem védencemet. Mikor megjöttem, meglepődött.
- Megérett benned valami?
Csak bólintottam, nem
akartam, hogy összefüggéstelenül beszéljek Chanyeolhoz. Majd vettem egy nagy
levegőt és nekikezdtem.
- Chanyeol? Hallasz
engem? – Az első gondolatom az volt, hogy lehet már nem is hall vagy lát, ennyi
idő kihagyása után, viszont mélyen reménykedtem, hogy ez mégsem így van. Nagyot
is ugrott volna a szívem, ha lett volna, mikor láttam, hogy mocorgott egyet. De
az is lehet, csak megmozdult álmában. Nem baj, én mondtam.
- Ha hallasz, ha nem. Sajnálom,
hogy aznap megszegtem az ígéretemet és mégis utánad mentem. Kíváncsi típus
vagyok, tényleg bocsánat. Ezentúl, ha bármi is adódik, normális őrangyalod
leszek, és azt csinálom, amit kell, megvédelek a külső bajoktól. Nem fogok
beleszólni az életedbe, ígérem. Az nem az én dolgom. Ha kell segítség persze,
akkor el tudok intézni pár dolgot, legyen akár… - itt megakadtam, de már
ötezerszer végiggondoltam magamban ezt a mondatot, úgyhogy nem volt visszaút.
- Legyen akár szó
lányokról, vagy bármi másról. – Nem tudtam végigmondani, mert Chanyeol
felpattant a matracáról és az ágyneműjével együtt kivágtatott a szobából,
becsapva maga után az ajtót is.
- Ezt meg… most
rosszat mondtam? – néztem Kyorimra tanácstalanul. Ő csak aprón elmosolyodott.
- Nyugalom. Nem
mondtál semmi rosszat szerinte, de… - itt komorra váltott át – szerintem igen.
ENNYIVEL FELADOD?! ILYEN KÖNNYEN ADOD?!
- Kyorim, erről nem
akarok beszélni, elég rossz volt nekem ez a pár nap is…
- Egy hét. Egy hétig
mást se csináltál, mint ezen a hülye szövegen agyaltál?
- Köszönöm a támogatást,
megyek jelenteni.
- Menjél.
Így váltunk el
egymástól, pedig már mondani akartam, hogy cserélhetünk vissza a megszokott
rendbe, de Kyorimnak ez a beszólása, annyira nem tetszett, hogy őt is terveztem
elkerülni. Ami persze, jó szerencsémből adódóan nem sikerült.
Másnap
a cserevédencem kijelentette, hogy muszáj lesz már elmenni piacra, mert lógtak
egy szívességgel a menedzsernek, nincsen pénz mirelit vagy rendelt ennivalóra
és meg kéne ünnepelni, hogy lassan comeback lesz. Szóval ahhoz Kyungsoo főzni
fog, de miből, ha teljesen nulla a hűtő tartalma. Mindenki húzta a száját és
óbégatások közepette mutogatott a másikra, végül pont az az egy valaki vállalta
el a segítő posztot, akit nagyon nem akartam. Az eredeti védencem. Vagyis én,
Kyungsoo, Kyorim és CHANYEOL elindultak gombát szedni a rétre és úgy betéptek,
hogy semmire se emlékeznek. Na jó, nem. Mivel előző nap szépen felidegesítettem
Kyorimot, vele se tudtam beszélni, vagyis egész úton kukulás volt. Járt az
agyam, hogy mindig mindent én szúrok el, és nem igaz, hogy a végén, mikor jóvá
akarom tenni a hibáimat, újra feketebárány leszek. Bárcsak látott volna
Kyungsoo, akkor vele tudtam volna csevegni, de nem, mégis jobb volt, hogy nem
látott, mert ő is biztosan valamit a fejemhez vágott volna.
Mikor megérkeztünk egy
kisebb és kevésbé forgalmas kerületben lévő piacra, elámultam. Láttam már
piacot, de ez most különösképpen is zsongott az emberektől, és persze az
őrangyaloktól. Megannyi szín, gyümölcs, zöldség, gyógynövény, füvek és még
sorolhatnám volt kitéve, hogy hirtelen minden baj kiszállt a fejemből. Kyungsoo
elővett egy bevásárló listát és kezdte hangosan sorolni, hogy miket kell
beszerezni a túra alkalmával. Chanyeolnak le se lehetett vakarni a képéről a
mosolyt, és idegesítően lenyűgözte őt is a látvány, mint engem.
Már majdnem minden
megvolt, mikor az egyik pultnál nagy volt a sor és várnunk kellett. Észrevettem
az egyik ládában egy zöld valamit, egy zöldalmát. Mármint nem csak egy volt
ott, hanem egy egész láda, de én egyet szemeltem ki magamnak. A kedvenc
gyümölcsöm volt, időtlen idők óta. Nem tudom, milyen az íze, de a volt védencemnek
zöldalmafa ligete volt, az egyiknek pedig az volt a hobbija, hogy emberek
fejéről lője le azt nyíllal. Próbáltam hozzáérni, nyújtózkodni érte, közelebb
hajolni, és nagyon örültem, hogy megint látok ilyet, mikor Chanyeol odasúgott
valamit Kyungsoonak, aki bólintott egyet rá. Chanyeol, amint engedélyt kapott,
gyorsan odanyúlt elém, persze vigyázva, hogy véletlenül se érjen hozzám, majd a
kezébe vette azt a két zöldalmát, amit én az előbb kinéztem MAGAMNAK, és
boldogan adta oda a néninek, mikor sorra kerültek. Azt hittem ott fojtom meg. Ezt tuti direkt csinálta... Nem, Raerim, nem
körülötted forog a világ.
A
kétszemélyes csapat teljesen felpakolva elindult hazafelé, majd a buszra várva
leültek a megállóban és elkezdték enni a zöldalmáimat.
- Kyungsoo? Neked is
ízlik az alma? Ez most kivételesen is nagyon finom. – Hogy akadna a torkodon… Azt kivételesen én néztem ki magamnak!
- Ja, finom. De te nem
is szoktál almát enni, meg a múltkor mintha azt mondtad volna nem is szereted…
- Chanyeol köhögött párat, azt imitálva, hogy félrenyelt egy darabot. Ezt bebuktad, apukám, szóval engem szívatsz…
- Lehet, de a
zöldalmát azt szeretem – nézett jelentőségteljesen barátjára.
- Ennek örülök, akkor
majd legközelebb is vehetünk – mosolygott vissza Kyungsoo, amire nekem is el
kellett mosolyodnom, mert olyan hihetetlenül aranyos volt.
A hazafelé való úton
láttam Kyorimon, hogy kezd megenyhülni felém, és hol mosolygott, hol már
nevetett, de fogalmam sem volt, hogy min. Eközben én a szemeimmel felnyársaltam
hatszázhatvanhatszor Chanyeolt, amiért piszkoskodott, és egy percig sem hoztam
most az önfeláldozó formámat, hogy megérdemelném a piszkoskodását.
A két srác hulla
fáradtan esett be a lakásba, ledobva a földre az összes új szerzeményt. A
többiek legalább abban segítettek, hogy felvették a csomagokat és megnézték,
hogy kaptak-e személyesen valamit. Kyungsoora ügyeltem estig, majd a
villanyoltásnál Kyorim átjött a szobámba, hogy most jött el az idő a váltásra.
Nagy levegőt vettem, készültem lehordani Chanyeol fejét az almás ügy miatt, úgy
téve, mintha nem történt volna az elmúlt héten semmi, de mikor átlibbentem a
szobájukba, csak a védencem hűlt helyét találtam. Visszamentem Kyorimhoz
kétségbeesetten.
- Hol van a védencem?
- Nézz körül jobban.
- Mi az, hogy nézzek
körül jobban? Bebújt Baekhyunhoz, vagy mi? Sehol nincs a lakásban.
- Mondom, nézz széjjel
jobban.
Megsértődve megint
átmentem az alvó Baekhyunhoz és tényleg nem voltak összebújva. Viszont a
holdfényben megláttam egy cetlit az asztalon. Kíváncsi voltam, mi az, pedig
ezer meg egy ilyen van szanaszét a lakásban. Mikor odaszálltam, azt hittem
rosszul látok.
Raerim, ha ezt
olvasod, gyere fel a tetőre. Szép tiszta egünk van ma. Chanyeol
Most ezt úgy nem mondod komolyan, ugye? Mi vagyok én, papucs? Ne gyere
velem a randira, ahol lekapom az ember barátnőmet, mert nem akarom, hogy lásd,
milyen nagy casanova vagyok és mennyire élvezem. Most meg gyere fel a tetőre,
szépek a csillagok, ja és nézd végi,g hogyan teperjük le egymást Soominnal,
ugye? Persze, majd ahogy azt elképzeled.
Egy kis szellő befújt
a nyitott ablakon és megmozdította a lapot. Észrevettem, hogy az üzenet egy
másik cetlin folytatódott.
Leugrok, ha nem
jössz!
JÉZUSOM! Ez megkergült?! Na jó, nem veszem be. Kyorim biztos tud erről.
Átmentem megint hozzá és mondtam is neki.
- Ez a cetlis dolog
nagyon vicces, de ilyenekkel nem kéne játszani.
- Milyen cetli?
Megfagytam.
- Te nem láttad a cetlit?
- Nem. Raerim, te
halványodsz!
- Jézusom, KINYÍROM A
VÉDENCEM! – azzal rohantam is felfelé a gerendákon és a padlókon át a tetőre.
Amint felértem, azonnal meg is láttam Chanyeolt, ahogy egy pokrócon fekszik és
lesi a csillagokat, teljesen nyugodtan. Mikor meglátott, szélesen elvigyorodott
és felállt a pokrócról.
- Elolvastad a cetlit?
- TE MAGADNÁL VAGY?!
ILYENEKKEL NEM JÁTSZUNK!
- De ha nem írom, nem
jössz.
- DE AKKOR IS HOGY
LEHETSZ ILYEN… ILYEN… - meg kellett állnom a leszidásban, mert Chanyeol arca
komollyá vált.
- Beszélnem kell veled,
Raerim – mondta nekem Chanyeol és hívogatóan kinyújtotta a kezét felém.
Mit akarsz Tőlem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése