27. fejezet - THE END

A hatalmas fényrobbanás alábbhagyott, én pedig azonnal kiszakítottam a fejemet Chanyeol öleléséből, és a színpad másik fele felé néztem. Kerestem valamit, valakit, aki nem volt sehol. A robbanást követően megint sötét lett, így nem látszódott semmi, hogy történt-e egyáltalán változás a helyzetet illetőleg. Hyongsu eltűnt és helyette csak egy fekete gömb maradt, ami most egyre jobban sűrűsödött össze. Még mindig Kyorimot kerestem a szememmel, de nem találtam.

- Te se látod? Mondd, hogy látod… - suttogtam halkan Chanyeolnak.

- Semmi baj, biztos nem esett… - nem mondta végig a mondatot, mert egyszerre megláttunk egy párt a túloldalon. A sarokban Chris valakit ölelt hevesen, majd meg is csókolta az illetőt.

- Jézusom… - fordítottam be az arcom megint védencem mellkasába.

- Látod, nem lett baja – kuncogott Chanyeol.

- Azt látom… de akkor is jézusom, ezt is megértem, hogy lássam, hogy… ők… jesszus, de fura. De ezért kapni fog… - Kiszakadtam a fiú öleléséből, és közelebb akartam menni a párhoz, de nem mertem a körbe belépni, ami még mindig aktív volt.

- Én itt halálra aggódom magam, hogy kinyírtalak, te meg itt romantikázol?!

- Chris gyors volt, ez a szerencséd!

- AZ ENYÉM?! Mintha én tehetnék róla! – mosolygott rám.

Az ordibálást nem tudtuk folytatni, mert a gömb hirtelen felfénylett, és aprókat kezdett pulzálni. Minden egyes fényességnél egy halvány fehér gömb hagyta el a nagy fekete testvérét, és repült ki a közönség felé. Majd egyre több és több követte az elsőt. A lelkek, amelyeket Hyongsu elszívott az ártatlan emberektől, most visszataláltak a tulajdonosukhoz. Szerencsére így az embereket megmenthettük, viszont az őrangyalaikat nem. Nem egy őrangyalt vesztettük el, pusztán az én hibámból kifolyólag.

A látvány gyönyörű volt, mindegyikőnk fáradtan követte figyelemmel az apró lelkek lebegését, miközben az EXO eddig ájult tagjai is magukhoz tértek. Soomint tartó Baekhyun elejtett egy hatalmas sóhajt, Chanyeol és én pedig szintén elvesztünk a látványban. A közönség is ébredezett, minden kezdett visszatérni a harc előtti állapotba.

- Ki ez a lány? – kérdezte meg halkan Soomin.

- Ő? Ő Raerim – válaszolt Baekhyun készségesen.

- Megmentette az életemet. Köszönöm! – intézte szavait nekem a lány, mire felé fordultam.

- Ő egy igazi őrangyal… - Chanyeol szeme csak úgy csillogott és hihetetlenül gyönyörűen mosolygott rám. Aztán belém hasított a felismerés.

- Már nem vagyok az… - válaszoltam erőtlenül, majd apró fehér foltocskák jöttek a szemembe és éreztem, hogy gyengülök. Azt még felfogtam, hogy Chanyeol kétségbeesetten néz rám és próbál megtartani nem sok sikerrel, de ezután minden homályos lett. Elájultam.

Se a koncert végét, se azt, hogy mégis hány angyalt veszítettünk, a fiúk hogy vannak, hogy oldották meg a helyzetet, mi van a rajongókkal, minden emberrel, nem tudtam meg. Kiesett minden. Apró emlékfoszlányok vannak, hogy visznek, de hogy kik és hova, az teljesen rejtély. Igazából ez az egész csatadolog már álomképekké mosódott össze, és tényleg nem tudtam, hogy mi történt meg és mi nem. Ez az egész, onnantól kezdve, hogy aznap este sétáltunk haza próbáról a védencemmel, hogy belészálltam, mert különben ott purcant volna ki, hogy ez az egész odáig fajult, hogy belészerettem, több árnytámadásban volt részem, hogy ő meglátott és érzékelt, minden, ami eddig történt velem, hihetetlennek tűnt még számomra is. Nem álmodtam véletlenül? Vagy a Nagy Tanács bevett egy külön projektbe és most valamit tesztelnek rajtam? Annyira nem volt valóságos az elmúlt két hónap, hogy erősen kételkedtem a megtörténésében. Lehet, ha felébredek, vagy kinyitom a szemem, és végre tudni fogom, hogy hol vagyok, kiderül, hogy sose volt olyan védencem, hogy Park Chanyeol és igazából Kyorim sem lett őrangyal, Hyongsu se akart világuralomra törni és az EXO megvan teljesen önmagában is. Mellesleg nem lettem szerelmes, és nem is kaptam meg az első csókomat egy embertől. Ez mind csak kitaláció volt, puszta rémkép. Sajnálnám, ha így lenne. Ha ez az egész tényleg csak ennyi volt.

Mikor újra éreztem a tudatomat, de még nem nyitottam ki a szememet, hogy megbizonyosodjak a feltételezéseimről, az első furcsa dolog, amit észrevettem, hogy megváltoztak az érzékeléseim. Nem éreztem azt a szokásos bizsergést, ami azt jelentette, hogy nem a saját dimenziómban vagyok. Nem éreztem semmi olyat, amit eddig őrangyalként igenis éreznem kellett volna. Helyette más dolgok kerültek előtérbe. Éreztem, ahogy valami lüktet a mellkasomban, hogy aprókat lélegzem, és kijön a levegő az orromon. Éreztem valakinek az illatát, ami megbódított, viszont nem értettem miért. Majd azt is megéreztem, hogy valaki hozzáért a hajamhoz és arrébb simította azt. Minden egyes érzékem más lett. Mégis mi folyik itt? Ha minden, ami eddig történt velem csak hallucináció, akkor miért nem érzem magam magamnak?

Lassan kinyitottam a szemem és két sötétbarna szempárral találtam szembe magam. Hirtelen annyira megijedtem az illető közelségétől, hogy azt a valamit, ami rám volt terítve, ledobtam magamról, és hátrálni kezdem a – feltehetőleg – kanapé támlája felé, majd az nem bírva eme gyors mozgássorozatot, elindult a föld felé velem együtt. Apró sikítással övezve borultam fel a kanapéval együtt és zilált tudattal, gyűrt takaróval feküdtem a tett helyszínén, és lestem megrökönyödve a plafont.

- Héj! Nem esett bajod? – indult a segítségemre megijesztőm, majd mikor teljesen láttam az arcát, elcsodálkoztam és lefagytam. Igen. Emlékszem. Te vagy az, aki miatt fenekestől felfordult az életem.

- Na mi van? Megijedt tőled? De rossz lehet, hogy most már nem tud csak úgy átsiklani a tárgyakon – Jött ki egy másik fiú az egyik szobából, és mosolyogva ment tovább. Nem is segített. A megijesztőm megkerülte a felborult bútordarabot és odajött hozzám, nyújtva a kezét, hogy felsegítsen. De az agyamba nyilallt a felismerés, és nem fogadtam el a segítségét. Nem fogadhattam el.

- Szar embernek lenni, ugye tudod? – Ezen ő csak nevetett egy jóízűt, és magától elindult, hogy felsegítsen, ha már nem fogadtam el a kezét.

- NE! Ne érj hozzám. Még ne. Nem vagyok felkészülve rá… szép lassan mindent – Ezen nagyon meglepődött, de láttam, ahogy lassan felfogja az értelmét a mondatomnak.

- Ha készen állsz, akkor majd mesélünk, mert van mit. Ja, és Kyungsoo fogja neked főzni életed első ebédjét. Én is segítenék, de abból csak rossz élményed lenne, az biztos. Nem akarsz felkelni?

- Van rajtam ruha? – Ezt felesleges volt megkérdezni, mert láthattam volna, hogy igenis van.

- Még mindig az én gönceim vannak rajtad. Tudod, senki se… khm… inkább nem öltöztettünk át, pedig néhol véres.

- VÉRES?! MÉGIS HOL?

- Mondtam, ha majd készen állsz, mindent elmondunk. Kyorim meggyógyított.

- Kyorim? – bevillant egy kép, hogy azt hittem, meghalt… - Jól van? Létezik még?

- Igen, nincs semmi baja, de… jaj, ne tökölj már itt. Mint Csipkerózsika, aki most ébredt fel a százéves álmából…

- Százkilencvenkilenc.

- Hm?

- Mondom Százkilencvenkilenc. Tegnap lett volna a szülinapom, a kétszázadik. Jó kis bulit csaptunk. – Most ő volt soron, hogy elámuljon. 

- Eddig még egyszer se mondtad nekem, hogy ti is számoljátok, hogy mennyi idősek vagytok. Miért nem mondtad?

- Feleslegesnek tartottam az információt. Kyorimék hol vannak?

- Jelenteni és ügyet intézni. Felkelsz még ma? Az oké, hogy én meg Baekhyun ismerünk, de a többieknek még kicsit furcsa vagy. Hogy csak úgy megjelent egy csaj a lakásunkban.

- Ezért nem kellett volna engem emberré tenni. Most sokkal több velem a baj… - amint kimondtam ezt, a fiú felállt mellőlem és kissé sértődöttnek tűnt.

- Na jó, segíts! Kérlek szépen! – A mosoly újból visszatalált az arcára és megfogta a kezemet, majd rántott egyet rajtam, aminek következtében a mellkasán kötettem ki. Gyorsan reagált a helyzetváltoztatásomra és körbezárta a testemet karjaival. Egy egész fejnyivel magasabb volt nálam.

Nem kicsit sokkolódtam le. Ha valaki rám nézett volna, biztos egy riadt őzet látott volna. Éreztem Chanyeolt. Végre éreztem. Az, hogy magához ölelt, melegséggel és mérhetetlen boldogsággal töltött el. Szorosabbra fonta a karjait körülöttem, és belebújt a nyakamba, ami nagyon csikizett.

- Ez csikiz… - mondtam nevetve, mert még a hideg is kirázott.

- Mégis szar embernek lenni? – Kérdése után eltávolodtam tőle, hogy lássam az arcát, mert ezt a mondatot nem aranyosan, hanem sértődötten mondta.

- Azt nem úgy gondoltam, az csak arra volt érthető, hogy jól megütöttem magam és nem tudtam csak egyszerűen…

- Átlebegni a kanapén?

- Hát valahogy úgy. – Nem bírtam állni a bíráló tekintetét, és inkább újra a mellkasába fúrtam a fejem. Olyan jó volt végre megölelni. Teljes értékűen. Ezt megszívtad Chanyeol, így maradunk, mert én el nem eresztelek.

- Na mivan, összeragadtatok? – jött ki a fürdőből Baekhyun, immár lefürödve. A beszólásra Chanyeol hirtelen elengedett, és zavarában elkezdte megint borzolni a haját hátul, majd elment szólni Kyungsoonak, hogy ideje lenne már az ebédnek. Most komolyan én váltottam ki belőle ezt a zavartságot?

- Baekhyun? Gyerek csak ide! – fordultam a kiszemeltem felé és fenyegetően közeledve hozzá, beleboxoltam a karjába.

- Ezt most miért?

- Csak. Tesztelem az erőmet – majd kinyújtottam rá a nyelvemet, amin harsányan felkacagott.

Kyungsoo végre kijött a szobájából, és nekiállt a főzésnek néhány sipítozás közben, mint „De hát ő lány, miért nem ő főz!” és „Pedig már kezdtem örülni, hogy végre lekoptok rólam.”. Én tényleg próbáltam segíteni neki, meg akartam is volna, tanulni a készítést, de Chanyeol mindannyiszor megragadta a vállamat, és kituszkolt a konyhából. Sértődötten leültem a TV előtti kis asztalkára, és pukkadozva vártam, hogy történjen valami. Meglepődésemre mindegyik fiú köszönt nekem, mikor kijöttek a szobájukból, majd tettek-vettek.

- Héj! Mégis mi történt tegnap? Nem akarna valaki felvilágosítani?

- Előbb ki kell elégíteni az emberi szükségleteidet… - hallottam meg Kyorim csilingelő hangját a hátam mögött.

- TE CSAJ! Na ezt még megbánod, miért nem vagytok hajlandóak bárminemű információ kibökésére?

- Mert sok van belőle és előbb a móka, majd utána a …

- Kacagás. Ugye ezt akartad mondani? – torkolta le Chris Kyorimot, mintha olyat akart volna kimondani, amit nem kéne. Csak felhúzott szemöldökkel néztem őket, mert egy kukkot sem értettem, hogy mire fel ez a titkolózás.

Az ebéd elkészült, majd mind a heten asztalhoz ültünk, ha a földön való körbeülést lehet annak nevezni. Középen mindenféle színű dolog ki volt rakva, külön kis tányérkákban, előttem volt még egy tányér külön valami fehér dolognak, amire később rájöttem, hogy rizs, és még egy tányér, hogy csipegessek magamnak. Ami a legidegesítőbb volt, hogy mindenki engem bámult, hogy mi lesz a reakcióm az ételre, így mikor a számhoz emeltem az első falatot a levegő is megfagyott.

- Most komolyan, nem fogok kinyiffanni, mert eszek. Kyungsoo igenis tud főzni, láttam nem egyszer. Na, nem kell engem lesni, egyetek ti is! – majd miután láttam, hogy ez nem nagyon hatott, megfordultam és úgy vettem a számba az első falatot. Maga volt a mennyország! MÉG ILYEN FINOM DOLGOT! MÉÉÉG! Kiszökött a számon pár elfojtott sikítás, amire Chanyeol azonnal pánikba esett.

- Valami baj van? Nem tudod megenni vagy valami …

- Bog be… Ez nagyon finom Kyungsoo! Ez isteni! Komolyan mondom… és mi ettől vagyunk megfosztva… ez lesz az új hobbim, az EVÉS! – majd felemeltem a kis tányéromat, amin mindenki el kezdett nevetni.

- Tényleg hozzád való Chanyeol, két zabagéb. Igaz az egyik csak alakul – kacagott Suho.

Miután minden egyes falat után kétszáz wattos mosoly kúszott az arcomra és nem bírtam abbahagyni az ömlengést, az étel egyszer csak elfogyott. Voltam olyan bunkó, hogy nagyon sokat ettem. Ártatlan fejjel figyeltem a többieket, hogy hát bocsánat és, hogy legközelebb én csinálok valamit, mert lassan visszajön minden látott emlékkép, csak alkalmazni kéne a gyakorlatban. Miután ettünk, Chanyeol megfogta a kezem és Baekhyunnal, Kyorimmal és Chrissel együtt felmentük a tetőre. Már későre járhatott, mert a hold már fenn volt. Nagyon furcsa volt lépni, érezni a falat, a korlátot, Chanyeol fogását. Úgy éreztem magam, mint egy három éves gyerek, aki most fedezi fel a világot maga körül. Az egyik kezemmel húzott Chanyeol, a másikkal minden egyes dologhoz hozzáértem. Mikor felértünk, kiterítettük a Baekyhun által hozott pokrócot és leültünk rá körben. Hirtelen eszembe jutott, hogy Chanyeollal mit csináltunk itt anno, és mikor ránéztem rémültem, láttam, hogy neki is eszébe jutott.

- Min nevettek?

- Semmin, nem érdekes – válaszoltuk egyszerre Chanyeollal, viszont ezután összeforrt a tekintetünk. Azt nem tudom, hogy az ő fejében milyen gondolatok cikáztak, de az enyémben megfordult az a kérdés, hogy milyen lenne most ilyen kondíciók mellett az… Amint elképzeltem, kirázott a hideg és bele is borzongtam. Nem szabad ilyenekre gondolni…

- Miért is jöttünk ide? – köszörültem meg a torkom.

- Most fogunk mesélni.

- De jó! Végre, VÉGRE tudni fogom, hogy mégis mi a frász történt – fontam össze a karjaimat magam előtt.

- Nem fogok jó hírekkel szolgálni, úgyhogy ne várd a csodát – mondta Chris hidegen, amitől megrémültem. Mégis honnan gondoltam, hogy ez így fog maradni, és minden szép és jó lesz Chanyeollal együtt?

- Szóval. Van egy szervezet, ami a Nagy Tanácsot már rég le akarta váltani. Az ő tervük volt, hogy pár őrangyalon emberré tevési kísérleteket végezzenek. Az így létrejött emberek azért lettek volna hasznosak, mert félig őrangyali, félig emberi tulajdonságokkal bírva, tudnak segíteni nagyobb volumenű dolgokban is. Akkor csatlakoztam hozzájuk, mikor felfüggesztettek Kyorim miatt, de kiderült, hogy nem vagyok jó alany. Vagyis akkor még nem tudták a hiányzó elemet, ami kell az emberré tevéshez. Ez a társaság az én tanácsomra, bevett téged is a projektbe, mert tudták, hogy te elég sok dolgot tanultál már őrangyalságod alatt és kissé ki is tűntél az energiaszintedet nézve. Eddig stimmt?

- A… azt hiszem.

- Na mármost, rájöttünk, hogy az emberré váláshoz, emberrel való érintkezés is kell, meg az a hiányzó elem. Ezért elintéztem, hogy tegyenek be Chanyeol mellé, direkt. Arra csak később jöttem rá, hogy ezzel végzetes hibát vétettem, de megoldottuk.

- Hyongsu miatt, ugye?

- Pontosan.

- Kyorimot betettem melléd, mert ő is tagja lett a társaságnak, amint sikerült őrangyallá tetetnem.

- Mégis hogy? – kérdezett közbe Chanyeol.

- Azt majd máskor, kissé nem… nem túl rövid és egyszerű történet. – Kyorim és Chris jelentőségteljesen egymásra néztek, ami olyan idilli volt. Irigykedtem rájuk, mert tudtam, hogy ők együtt maradnak. De mi?

- Csak ezután rosszabbodott minden. Chanyeol meglátott, amit nem kalkuláltunk be, mert nekünk elég lett volna csak az, hogy érzékelne. Úgyhogy erre nem tudok magyarázatot, miért láttátok meg egymást.

- Ne nézz rám, Raerim. Én nem csináltam semmit. – Mérgesen néztem Kyorimra, mert ő róla tudtam, hogy képes az ilyesmire.

- Ez után gondoltam azt, hogy a projektet fel kéne függeszteni, mert több zavaró tényező is bejött. Az árnytámadások, amit Hyongsu küldözgetett, egymásba szerettetek, és lebuktatok a Nagy Tanács előtt. Amit nagyon nem kellett volna. Ezért inkább jobbnak láttam, hogy rásegítsek a dologra azzal, hogy belementem a felfüggesztésedbe. Nem akartunk elveszteni.

Eddig csak csendben hallgattam, amit Chris magyarázott, de minden egyes plusz tartalomnál ment fel bennem a pumpa. Szóval végig csak eszköz voltam?!

- Nem akartatok… - felhúzott térdembe bújtam, de már nem sokáig bírtam, hogy kifakadjak.

- Viszont rá kellett jönnünk, hogy Hyongsu bosszújának célpontja nem te voltál, hanem az egész Nagy Tanács. A társaság ezt nagyon jó lehetőségnek vette, mert már jó ideje tervezzük a Tanács megbuktatását is. Ezért küldtelek be abba a szobába, hogy találj rá mindenre és legyere. Én magam nem mondhattam el, se Kyorim, mert azzal a társaságot veszélyeztettük volna. De te okos vagy, rájöttél magadtól is! Nagyon megijedtünk, mikor beléd vágta a kezét Hyongsu, de akkor jöttem rá, hogy az egyetlen módja, hogy megmentsünk, ha alkalmazom rajtad a kísérletek eredményét. Nem is gondoltam volna, hogy sikerül. Viszont van egy olyan érzésem, hogy egyedi eset voltál. Még egysz…

- Szóval azt akarod mondani, hogy végig csak egy játékszer voltam?

- Ezt egy szóval sem mondtam…

- Véletlen volt, hogy beleestem Chanyeolba? És mindent kiterveltetek? Mégis hogy tetszik a végeredmény? Miattatok megszűnt több tucatnyi őrangyaltársunk, mert puszta jó lehetőséget láttatok Hyongsu világuralmi tervében. Az pedig, hogy engem be se avattatok az engem is igen érintő dolgokba, csak még jobban felidegesít. Odáig már nem jutottatok el, hogy nem akarok ember lenni? Vagy valami? – annyira mérges voltam, hogy kicsúszott a számon az, amit Chanyeol a leginkább nem akart hallani.

- Chanyeol, félre ne érts, de így egyáltalán nem lehetek majd a közeledben. Az idoloknak megtiltották, hogy randizzanak vagy bármi nemű kapcsolatot is fenntartsanak. Tudod te azt nagyon jól. Mindketten tudjátok. Azzal, hogy ember lettem, egy rakat új probléma szakad a nyakatokba. Nekem nincs iskolám, se papírjaim. Lényegében nem is létezem.

- Pontosan. Nem létezel.

- Mi bajod van?

- Nem furcsálltad, hogy még látsz minket a koncert után is, és hogy mind Chanyeolnak és Baekhyunnak is megvannak az emlékei? – Hirtelen elkerekedtek a szemeim. Igaza volt. Mégis miért nem függesztették fel Christ és Kyorimot meg a többieket, vették el a fiúk emlékeit?

- Míg ájult voltál, Chanyeol levitt az öltözőbe úgy, hogy senki se lásson meg. Soomint kórházba vitettük, a fiúkat pedig rendbe hoztuk. Technikai okokra hagyatkozva, mindenki memóriáját módosítottuk, így semmi nyoma nem maradt Hyongsu ténykedésének. Azt leszámítva persze, hogy sok kollégánk veszett oda. Míg aludtál, a társaság átvette a hatalmat a legyengült Tanácstól, és emiatt mondhatni nem változott semmi, ami Chanyeolékat illeti. – Egyszerűen nem akartam elhinni, amit mond.

- Viszont, cserébe neked is tenned kell a dolgodat. Félig őrangyal vagy, Raerim, így a munkád nem szűnt meg, csak a munkaköri leírásod alakult át.

- HOGY MI?! – nem akartam hinni a fülemnek és annyira megrökönyödtem, hogy hirtelen felálltam ültemből. – Most komolyan azt mondod, hogy …

- Hogy megmaradsz őrangyalnak, igen. És van erőd is. Viszont a munkád az lesz, hogy kezdetben Dél-Koreában felkutatod a különleges képességű embereket és segítesz őket beszervezni.

- Mi ez, valami szekta? – Chris csak mosolygott a felháborodásomon. Chanyeol megfogta a kezemet és visszahúzott maga mellé.

- Nem, nem az. A különleges képességű emberekre vadásznak az árnyak, főleg a magasabb szintűek és őrangyalként nem nagyon tudjuk már őket megvédeni, jelenlegi állás szerint.

- Szóval akkor Raerim dolga az lesz, hogy felkutassa ezeket az embereket, és felkészítse őket, hogy meg tudják védeni önmagukat? – logikázott Chanyeol is.

- Pontosan. A Társaság elintéz neked mindent, a pénzre és egyéb emberi javakra nem lesz gondod. Viszont ezek az árnyak már nem egy egyszerű teadélutáni esetek. A másik pedig…

- Hogy nem lehetek vele együtt.

- Ez eddig se volt egy lehetséges opció - folytatta a gondolatmenetet Kyorim.

- Kösz… – Ránéztem a Chanyeollal összekulcsolt kezünkre. Minek mentem mindezen végig, mentünk mindezen végig, ha mégsem lehetünk együtt?

- Ennyi? – kérdeztem fásultan Christől.

- Igen, ennyi lenne. Sajnos nem tudok választási lehetőséget ajánlani.

- Velünk mi lesz? Megmarad az emlékünk is, meg hogy láthatunk titeket? – kérdezte Baekhyun.

- Igen, mármint, ha szeretnétek. Bár úgy sejtem, Chanyeol nem akar megint amnéziásat játszani.

- Na, én személyesen igenis akarlak titeket látni és az emlékeimet is akarom. Chanyeol?

- Hülye kérdés.

- Jól van akkor. A többiek előtt még mindig titok és Raerimet sem leplezhetitek le.

- Vettem…ük. Khm… azt hiszem, ha minden infó megvan, akkor én mennék is. Majd kiesik a szemem az éhségtől, mert valaki nem hagyott enni – nézett rám szúrós tekintettel Baekhyun.

- Bocsánat… - sütöttem le a szemem. A legszívesebben most levágtam volna magam a tetőről. Ez az egész dolog, az új munkám, az, hogy csak eszköznek használtak, mind, mind…

- Akkor mi is megyünk. Raerim, még ma maradhatsz itt, de utána kapsz majd egy levelet. Abban lesznek majd az adatok és egyéb utasítások, amiket követned kell. Velünk is kapcsolatban leszel, ez természetes és Kyorim kapja meg a helyedet. Sehun angyala is csatlakozni fog hozzá, amint kiheverte a tegnapi traumáját – ezen mindenki nevetett, csak én nem tudtam.

Miután Baekhyun is lement, Kyorim és Chris is elteleportált, egyedül maradtunk Chanyeollal. A tetőn. Ugyanaz a helyszín, az idő, csak a helyzet más. Sokáig csak szótlanul ültünk egymás mellett, egyikünk sem tudott értelmeset kinyögni. A csendet én törtem meg végül, mert a könnyeim nem bírták ki, hogy ne buggyanjanak elő. Chanyeol átkarolta a vállamat és magához húzott.

- Minden okkal történt, Raerim. Nem csak egy eszköz vagy… Én is ugyanúgy mérges lennék a helyedben, ha velem ilyet csináltak volna. – Kibújtam a karja alól és a nyakába borultam. Olyan szorosan fogtam, amilyen szorosan csak tudtam. Soha nem akarlak elengedni!

- Szeretlek Chanyeol. Igenis szeretlek. – Nem tudom mi jött rám, hogy ezt így kerek perec kimondtam, de már nem bántam. A fiú kissé eltolt magától, hogy lásson. Nagyra kerekedtek a szemei, és csodálkozva néztek rám.

- Most mit kell ezen meglepődni…

- Jaj, bocsi, csak… - az egyik kezével megfogta az arcomat és letörölte a már felszáradt könnyeimet.

- Reménykedtem, hogy egyszer rám is rám fog találni a szerelem, és nem szokványos módon, de azt álmaimban sem gondoltam volna, hogy így. Piszok mázlista vagyok, még akkor is, ha semennyire se tűnök annak.

- Kifogtál egy ilyen idiótát, mint én. Ehhez tényleg mázlistának kell lenni.

- Az idióták vonzzák egymást – mondta Chanyeol, de már nagyon nem a szemembe nézett, hanem a számra. Egyre jobban csökkent a távolság közöttünk, majd az ajkaink találkoztak. Beleborzongtam, hogy mennyire más így. Éreztem őt, minden egyes porcikámban éreztem őt.

- Érezlek…

- Az csak jó – majd mosolyogva fojtattuk, amit elkezdtünk. Hirtelen hátraestünk a pokrócra és egymáson feküdve egyre jobban és jobban „éreztük egymást”. A csókja hihetetlenül megnyugtatott és el is feledkeztem minden bajunkról. Egyre hevesebben és hevesebben csókoltuk egymást, majd egy apró szünet erejéig eltávolodtunk egymástól. Most én sem kaptam levegőt. Beletúrtam a hajába és elvesztem az érzésben. Olyan puha és selymes volt. Megfordult a fejemben, hogy biztos én vagyok félig őrangyal és nem ő?

- Most élesben is mehet a múltkori, nem kell belém szállnod. Mármint nem neked kell…

- Hülye! – kapott tőlem egy fejbevágást, de mind a ketten csak mosolyogtunk rajta. Újra megcsókolt melegen és lágyan.

- Bármi is legyen, megoldjuk. Kreatívak vagyunk, meg te tudsz teleportálni, úgy meg tényleg nincs előttünk akadály.

- Tényleg folytatni akarod? – Chanyeol nem válaszolt azonnal, ami kissé megrémített.

- Szeretlek Raerim. Jó hogy folytatni akarom. – Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. Kimondta… ő is kimondta… Úgy tapadtam az ajkaira, mint még soha. Akartam, mindenhogy akartam. Ő csak nevetett rajtam, de én komolyan, teljes szívemből szerettem ezt az idiótát. És most már tudom, hogy ő is ugyanígy van velem.

- Mellesleg utólag is boldog szülinapot!

- Neked is boldog szülinapot!

***

Jeju-szigetén voltam. Néztem, ahogy megy le a nap. Vajon most mit csinálsz, Chanyeol?

Már vagy fél éve volt, hogy megkaptam az első borítékot, az első névvel, akit fel kellett kutatnom. Fájdalmas volt a búcsú, de mondhatni már hozzá voltunk szokva. Baekhyun is jó erősen megölelt, még a többiek is kicsit sajnálták, hogy elmegyek, pedig nem is tudták, hogy valójában ki vagyok. Chanyeol elment Soominhoz és tisztázott mindent. Az új vezetőségnek javasoltam, hogy töröljék a lány emlékeit, amit szívélyesen teljesítettek is. Ennek ellenére Chanyeol engem megemlített neki. Nem tudom, hogy reagált Soomin Chanyeol visszautasításának, de reméltem, azért még barátok maradtak.

Minden emberi dolgot megtanultam, már tudom használni a telefont és az ilyen modern kütyüket, szóval nagyon modern vagyok. Így legalább a hivatalos dolgokat tudom róla. De csak azt. Alig tudtuk tartani a kapcsolatot, ha pedig tartottuk is, az is Kyorimon keresztül történt. Szegény már biztos unhatta, hogy postagalambnak használjuk. A fiúknak kijött az új lemezük, minden kezdődött előröl, így Chanyeolnak még kevesebb ideje volt még Kyorimmal üzenni is. Tudom, hogy megígérte, hogy sose felejt el, és hogy én se adjam fel őt soha, de ez már kezdett egyre jobban homályba veszni.

A kabátom alá befújt a szél és csípte az arcomat a márciusi hideg. Felálltam a padról és közelebb mentem a parthoz. Néztem, ahogy a horizontba beleesik a napkorong és egyre jobban sötétbe borul a táj. A zsebemben elkezdtem piszkálni a papírt, majd meguntam és kivettem. Rávetettem egy pillantást és újra elolvastam, ami rajta volt. A következő felkutatandó személy neve állt rajta, egy bizonyos Kim Minjee. Vettem egy nagy levegőt és visszacsúsztattam a cetlit a zsebembe. Indulni kéne…

- Most már értem miért szeretik nézni egyesek a naplementét. Mert tényleg szép. – Egy mély, bariton hang szólalt meg a hátam mögött. A hideg is végigfutott a hátamon, de mosolyra húzódott a szám.

- Kyorimka és az infóátadás.

- Ha tudtál volna róla, most nem lenne meglepetés.

- Igazából tudtam róla. Tudod, fan lettem. Benne vagyok minden egyes kis csoportban és izé miben. Szóval rajtad tartom a szemem.

- Ez nem ér. Neked sokkal könnyebb, én majd meghalok.

- Megszívtad. – Majd visszaültem a padra, megszólítóm mellé. – Nem követtek? Paparazzik?

- Tegyél róla, hogy ne legyenek – nézett rám huncutul.

- Mindent nekem kell csinálni… - mormoltam párat és egy láthatatlanná tévő védőfalat húztam magunk köré. – Megfelel?

- Tökéletesen.

Majd Chanyeol és én, újra egybeforrtunk egy mély, de annál szerelmesebb csókban.

THE END