Most már igazán ideje lett volna kiesnem a transzból,
úgyhogy megráztam a fejem és lenéztem Chanyeolra.
- Fel kéne állnod, nem csövezhetünk itt egész hajnalban. Állj fel, hallod? ÁLLJ FEL! – ordítottam már a végén neki, de hát miért, mikor úgysem hallja?
Úgy kapálóztam a karjaimmal, azt mutatva, hogy álljon fel, mint egy ideges tini, aki éppen megtudta, hogy a szíves-csücske-srácjelölt egész végig őt nézte tesi óra közben. Megnyugodtam, mikor láttam a hajlandóságot benne és tényleg felállt. Lesöpörte magát, majd még egyszer körbenézett azzal a hitetlenkedő arcával és továbbindult a már megkezdett úton. Jobban szedte a lábát, mint eddig.
Fél 4 is meglehetett mire ágyba került és alvó embernek titulálhattam. Már akkor azt terveztem, hogy magára hagyom, mikor betette a lábát a házba, de mégis meggondoltam magam és kivártam, míg vízszintbe helyezi magát. Nem érdekelt, ha agyal a történteken, nem érdekelt, ha rossz álmai lesznek, ma úgyis itthon marad. Gyorsan levédtem mindenféle izével, körberohantam a házat és elhúztam, mint a gyorsvonat. Nem mehettem „haza”, mert egyszerűen oda nem mehettem, de ki kellett találnom, hogy oldom meg ezt a helyzetet. Kikötöttem egy parkban és ott álltam egy nagyobb füves placc közepén.
Mi a fenét csináltam? Mi a fenét fogok csinálni? Ilyen nincs. Hogy lehettem ennyire ostoba? - suttogtam bele a felkelő nap halvány sugaraiba, de nem kaptam választ.
Még mindig éreztem azt az érzést. Nem volt kellemes, de rossz sem. Zavar volt. Határozottan zavar. Ennek nem lesz következménye. Majd elmúlik. Nem tudom leírni milyen érzés kerített hatalmába abban a pillanatban, talán az emberek erre mondják, hogy megigézett? Vagy veséjébe láttak a másik illetőnek? Vagy… sze… sze… khm. Amint ezt végig gondoltam, megvilágosodtam. Tudtam mit kell tennem ahhoz, hogy ez elmúljon. Vagy legalábbis megtudjam, hogy ennek lehetnek-e következményei. Átváltottam elképedt, szerencsétlenből, elhatározott és egy picit cselszövő őrangyalba. Ehe, tudom mit csinálok. Nem magam miatt, mert ezt én biztosan nem csinálnám, és már a gondolattól is undorodtam, hogyha beválik a tervem mi lesz, de jót akartam a védencemnek, ha már olyat tettem vele, amit nem kellett volna.
Amilyen gyorsan csak tudtam, odamentem, ahova gondoltam, hogy mennem kell, hogy megoldjam a helyzetet. Soomin házába.
Szerencsémre a lány még mélyen aludt. Elmosolyodtam a sikeremen és közeledtem a lány felé, hogy elérhessem a fülét. Már a haját akartam volna arrébb seperni, ha valaki nem szólal meg a hátam mögött.
- No lám, kit látnak szemeim? Csak nem Raerim talált el ide, hogy bogarat ültessen a védencem fülébe?
- Áh, hova gondolsz? – egyenesedtem ki a pillanatnyi dermedtségemből és úgy kezdtem el mosolyogni, mint aki citromba harapott.
Muntae állt mögöttem. Teljesen hideg tekintettel és az elégedettség, hogy rajtakapott olyasmin, amit nem szabadna, azonnal elöntötte. Ő volt Soomin őrangyala. A tervem az lett volna, hogy…
- Ugyan mit akartál belesúgni a fülébe? Tudod jól, hogy a randi szervezés ezen formája rég kikopott a divatból.
- Köhm. Jó tudom, hogy ezt veled kéne megbeszélnem és nem rögtön a lányhoz fordulnom, de most vészhelyzet van. Nem jöttem volna el, ha nem lenne tényleg az. Izé, a védencem kicsit furcsa manapság és jobbnak láttam, ha kap egy kis társaságot. Tudod, lelki támasz, egyebek.
- Aha. Hm. Szóval vegyem rá, hogy találkozzon azzal a nyápic gyerekkel?
- Rád se ismerek, hogy eddig gondolkodsz ezen.
- Hát jó. Ma legyen a találka? Ő ráér ma, de a tiedet sose láttam még szabadnak.
- Már kémkedsz is utánam? Hát az eszem megáll. Tudod mit, hagyjuk. Majd megoldom nélküled is. – már felforrt az agyvizem attól is, amit mondott, attól is, ahogy mondta, meg hogy egyáltalán egy helyen kell lennem vele. Tényleg indultam volna, de erre elindult Soomin felé és belesúgott a lány fülébe.
Ennyi manipulációt megengedett a kódex, ugyanis nem volt rá biztosíték, hogy az a gondolat, amit elültetünk a fejükbe, meg is marad és hasznosul. Viszont hatásosabb volt, ha az adott embernek a saját őrangyala súgja. Más őrangyal is súghatja, de az rosszul is elsülhet. Van ennek ellentétére is rengeteg kitűnő példa az emberiség történelméből, mikor nem őrangyalok, hanem árnyak éltek ezzel a lehetőséggel és hát szépen fogalmazva, nem a történelmük fénypontjai születtek belőlük. Az őrangyalok az árnyak ellen vannak. Ez tiszta sor. Őrangyalból lehet árny viszont fordítva még nem volt rá példa. De ezek túl nagy dolgok, hogy most meséljem el. A lényeg, hogy én is súghattam volna a fülébe, de az hatásosabb, ha Muntae teszi.
- Köszönöm. – próbáltam a leges legkedvesebb hangnemembe mondani ezt neki, de még így is hallatszott belőle az él.
- Nincs mit. Azért örülök, hogy ezt magadtól találtad ki. – majd rám villantotta azt az önelégült vigyorát.
- Ne örülj ennyire, szükség állapot volt. Csak jót szeretnék. Köszönöm még egyszer. Szevasz.
Még hallottam egy olyat, hogy holnap találkozunk, de már nem nagyon érdekelt. Gondoltam most visszamegyek pihenni, de valami nem hagyta, hogy ne menjek vissza Chanyeolhoz. Már lehetett vagy 5 óra, amikor én már simán leléptem a fiútól, de vissza kellett mennem.
Ott ültem az ablaka párkányán és csak néztem, hogy szuszog, néha-néha horkant egyet. Azon vettem észre magamat, hogy a fejemet bedöntve úgy kémlelem az arcát, mintha az lenne a világ legcsodálatosabb arca. Jézusom, mit művelek?
Sebaj, ma még kibírom ezt az érzést, holnap, vagyis ma, mikor Chanyeol és Soomin felébred, minden visszakerül az eredeti kerékvágásba.
Chanyeol már a reggelijén túl volt és a TV-t leste a laptopjával az ölében, mikor rezgett a mobilja. Üzenetet kapott. Már azt hittem sose ír az a lány, mert már eléggé untam ezt a kényszerpihenőt, elnyúlva a konyhaasztalon feküdtem és lestem a plafont. Amint meghallottam, hogy rezeg valami azonnal „odateleportáltam” a fiamhoz és lestem a mobilját.
Szia, nincs kedved ma találkozni esetleg? Kíváncsi vagyok milyen híresnek lenni. ^^ Soomin
Chanyeol elmosolyodott az üzeneten, de lezárta a mobilját és eldobta a kanapén.
HÜLYE VAGY? Azonnal vedd vissza és ÍRJÁL NEKI! HALLOD?! Áh dehogy hallod… Kénytelen voltam kicsit közelebb tolni a mobilját és fényessé tenni azt, hogy lássa már, igenis írjon vissza. Még így is letojta. Na adok én neked olyat! Próbáltam a tv-ben valami szerelmes reklámot beadatni, nem hatott. Az interneten szerelmi dologról szóló hirdetést beadni, az se hatott. A végén már ott tartottam, hogy a fülébe súgok, de csak annyira tellett, hogy sikerült belefújnom a fülébe és jót kacarászott rajta.
Hirtelen ötlettől vezérelve kikapcsolta a tévét és hátravetette a fejét a kanapén. A vörös haja gyönyörűen omlott le és terítette be a kanapé háttámláját. Ahogy néztem kirázott a hideg. Teljesen úgy nézett felém, ráadásul, mintha látna. Nem látott. Csak én néztem őt.
- Na mi van? Nem tudod, mi legyen? Én tudom, vedd fel a kezedbe azt a telefont és írjál vissza, hogy JÓ!
Végre magától is rájött erre és felvette a telefonját, elkezdett pittyegni rajta és láttam, hogy visszaírj.
Délután átmegyek, az jó? OwO Chan
Önelégült mosoly telepedett az arcomra, amikor már Soominék házának kertjében ültek a fiatalok és egy hideg kakaót szürcsölgetek. Én Chanyeol mögött lebegtem törökülésben, Muntae pedig Soomin mögött állt karba tett kézzel és hol a lányt nézte, hol engem. Idegesítő volt.
Aranyosak voltak így együtt, elmélyülten beszélgettek kuncogtak, Chanyeol nem bírta ki, hogy ne röhögjön olyan idiótán, ahogy szokott, ami egyébként szemlátomást tetszett a lánynak. Örültem, hogy végre jó ízűen nevetni látom.
- Azért ennyire nem kell örülni a találkának Raerim. – szólt Muntae, gondolom azért, mert észrevehette a hihetetlen jókedvemet.
- Nem miattad van, nehogy azt hidd. Kissé depressziós volt manapság a gyerek, örülök, hogy most már nem az. Ennyi.
- Jó téged is mosolyogni látni. – erre a mondatára a hideg is kirázott (nem mintha tudna, de a szófordulat a lényeg).
Már vagy 3 órája voltak együtt és tényleg fel lettek oldódva, de még mindig nem történt olyan, amit én elvártam volna. Nem is értem, hogy miért akartam erőszakoskodni, de örültem volna annak, ha elcsattan egy csók vagy valami ilyesmi. De nem, még mindig nem.
Odamente Chanyeolhoz közelebb, ha esetleg alkalom adódik rá csak egy lökés kelljen és pompás napot zártunk. Soomin egyszer csak elhallgatott majd elkezdett pirulni. Ugyanis Chanyeol közeledett felé. Ez az, ez az. HAJRÁ! Már kezdtem örülni, hogy ebből csók lesz, de ez az idióta, csak kiszedett egy bogarat a lány hajából. Soominnal egyszerre sóhajtottunk egy nagyot. Ugyanazon okból kifolyólag. Annyira mérges voltam, hogy elkezdtem kapálózni Chanyeol feje előtt.
- Hogy lehetsz ennyire vak? Itt van előtted egy gyönyörű, korod beli, ismerős, nem ordibálós fan, és te csak annyira vagy képes ennyi együttlét után, hogy kiszedj egy bogarat a hajából?! Hogy lehetsz ennyire idióta?!
- Raerim, állj le! Azért ennyire nem kéne kiakadni. – vágta a grimaszokat rám Muntae.
Legbelül tudtam, hogy örül, mert ezt annak könyvelhette be, hogy én vele akarok lenni azzal, hogy Chanyeol-t és Soomin-t össze akarom hozni. Persze nem tudhatta, hogy közelbe sem erről van szó.
- Mi a baj Chanyeol?
- Ah, nem tudom, mintha kissé… nem ment valami a szemembe?
- Nem, nem hiszem.
- Kissé homályosan látlak. De furcsa.
Hogy mit csinálsz? Közelebb hajoltam hozzá, hogy megnézzem tényleg belement-e valami a szemébe, de nem láttam semmit. Pucsítottam, és a fejem olyan közel lehetett Chanyeolhoz, amibe már belepirult volna Soomin, de én ugye nem voltam ember és még nem is látott egyikőjük se.
- Jesszus, most rosszabb lett. – Chanyeol elkezdte dörzsölni a szemét, hogy jobb legyen, én meg végképp nem értettem mi baja van.
Reménytelen egy gyerek vagy. Mondtam jó dühösen az arcába, majd átúsztam a háta mögé.
- Jól vagy Chanyeol? – kérdezte aggódva Soomin.
- Persze, persze. Most már tisztán látlak. – mosolygott a fiú.
- Áh, túlterhelnek titeket. Ez biztos a kimerüléstől van. Pihenned is kéne.
- Nyugi, semmi baj nincs. Szeretem, amit csinálok. Köszi, hogy aggódsz. Lassan megyek.
Soomin kikísérte Chanyeolt az ajtóba és félősen egy puszit nyomott a fiú arcára. Védencem olyan szinten belepirult, hogy öröm volt nézni. Mégis csak jó napunk volt.
Amikor megint lefeküdt és szépen lerendeztem mindent, megint eszembe jutott a vaksiskodásának jelenete. Megint lefagytam és a frász kerülgetett. Nem. Az nem lehet.
- Fel kéne állnod, nem csövezhetünk itt egész hajnalban. Állj fel, hallod? ÁLLJ FEL! – ordítottam már a végén neki, de hát miért, mikor úgysem hallja?
Úgy kapálóztam a karjaimmal, azt mutatva, hogy álljon fel, mint egy ideges tini, aki éppen megtudta, hogy a szíves-csücske-srácjelölt egész végig őt nézte tesi óra közben. Megnyugodtam, mikor láttam a hajlandóságot benne és tényleg felállt. Lesöpörte magát, majd még egyszer körbenézett azzal a hitetlenkedő arcával és továbbindult a már megkezdett úton. Jobban szedte a lábát, mint eddig.
Fél 4 is meglehetett mire ágyba került és alvó embernek titulálhattam. Már akkor azt terveztem, hogy magára hagyom, mikor betette a lábát a házba, de mégis meggondoltam magam és kivártam, míg vízszintbe helyezi magát. Nem érdekelt, ha agyal a történteken, nem érdekelt, ha rossz álmai lesznek, ma úgyis itthon marad. Gyorsan levédtem mindenféle izével, körberohantam a házat és elhúztam, mint a gyorsvonat. Nem mehettem „haza”, mert egyszerűen oda nem mehettem, de ki kellett találnom, hogy oldom meg ezt a helyzetet. Kikötöttem egy parkban és ott álltam egy nagyobb füves placc közepén.
Mi a fenét csináltam? Mi a fenét fogok csinálni? Ilyen nincs. Hogy lehettem ennyire ostoba? - suttogtam bele a felkelő nap halvány sugaraiba, de nem kaptam választ.
Még mindig éreztem azt az érzést. Nem volt kellemes, de rossz sem. Zavar volt. Határozottan zavar. Ennek nem lesz következménye. Majd elmúlik. Nem tudom leírni milyen érzés kerített hatalmába abban a pillanatban, talán az emberek erre mondják, hogy megigézett? Vagy veséjébe láttak a másik illetőnek? Vagy… sze… sze… khm. Amint ezt végig gondoltam, megvilágosodtam. Tudtam mit kell tennem ahhoz, hogy ez elmúljon. Vagy legalábbis megtudjam, hogy ennek lehetnek-e következményei. Átváltottam elképedt, szerencsétlenből, elhatározott és egy picit cselszövő őrangyalba. Ehe, tudom mit csinálok. Nem magam miatt, mert ezt én biztosan nem csinálnám, és már a gondolattól is undorodtam, hogyha beválik a tervem mi lesz, de jót akartam a védencemnek, ha már olyat tettem vele, amit nem kellett volna.
Amilyen gyorsan csak tudtam, odamentem, ahova gondoltam, hogy mennem kell, hogy megoldjam a helyzetet. Soomin házába.
Szerencsémre a lány még mélyen aludt. Elmosolyodtam a sikeremen és közeledtem a lány felé, hogy elérhessem a fülét. Már a haját akartam volna arrébb seperni, ha valaki nem szólal meg a hátam mögött.
- No lám, kit látnak szemeim? Csak nem Raerim talált el ide, hogy bogarat ültessen a védencem fülébe?
- Áh, hova gondolsz? – egyenesedtem ki a pillanatnyi dermedtségemből és úgy kezdtem el mosolyogni, mint aki citromba harapott.
Muntae állt mögöttem. Teljesen hideg tekintettel és az elégedettség, hogy rajtakapott olyasmin, amit nem szabadna, azonnal elöntötte. Ő volt Soomin őrangyala. A tervem az lett volna, hogy…
- Ugyan mit akartál belesúgni a fülébe? Tudod jól, hogy a randi szervezés ezen formája rég kikopott a divatból.
- Köhm. Jó tudom, hogy ezt veled kéne megbeszélnem és nem rögtön a lányhoz fordulnom, de most vészhelyzet van. Nem jöttem volna el, ha nem lenne tényleg az. Izé, a védencem kicsit furcsa manapság és jobbnak láttam, ha kap egy kis társaságot. Tudod, lelki támasz, egyebek.
- Aha. Hm. Szóval vegyem rá, hogy találkozzon azzal a nyápic gyerekkel?
- Rád se ismerek, hogy eddig gondolkodsz ezen.
- Hát jó. Ma legyen a találka? Ő ráér ma, de a tiedet sose láttam még szabadnak.
- Már kémkedsz is utánam? Hát az eszem megáll. Tudod mit, hagyjuk. Majd megoldom nélküled is. – már felforrt az agyvizem attól is, amit mondott, attól is, ahogy mondta, meg hogy egyáltalán egy helyen kell lennem vele. Tényleg indultam volna, de erre elindult Soomin felé és belesúgott a lány fülébe.
Ennyi manipulációt megengedett a kódex, ugyanis nem volt rá biztosíték, hogy az a gondolat, amit elültetünk a fejükbe, meg is marad és hasznosul. Viszont hatásosabb volt, ha az adott embernek a saját őrangyala súgja. Más őrangyal is súghatja, de az rosszul is elsülhet. Van ennek ellentétére is rengeteg kitűnő példa az emberiség történelméből, mikor nem őrangyalok, hanem árnyak éltek ezzel a lehetőséggel és hát szépen fogalmazva, nem a történelmük fénypontjai születtek belőlük. Az őrangyalok az árnyak ellen vannak. Ez tiszta sor. Őrangyalból lehet árny viszont fordítva még nem volt rá példa. De ezek túl nagy dolgok, hogy most meséljem el. A lényeg, hogy én is súghattam volna a fülébe, de az hatásosabb, ha Muntae teszi.
- Köszönöm. – próbáltam a leges legkedvesebb hangnemembe mondani ezt neki, de még így is hallatszott belőle az él.
- Nincs mit. Azért örülök, hogy ezt magadtól találtad ki. – majd rám villantotta azt az önelégült vigyorát.
- Ne örülj ennyire, szükség állapot volt. Csak jót szeretnék. Köszönöm még egyszer. Szevasz.
Még hallottam egy olyat, hogy holnap találkozunk, de már nem nagyon érdekelt. Gondoltam most visszamegyek pihenni, de valami nem hagyta, hogy ne menjek vissza Chanyeolhoz. Már lehetett vagy 5 óra, amikor én már simán leléptem a fiútól, de vissza kellett mennem.
Ott ültem az ablaka párkányán és csak néztem, hogy szuszog, néha-néha horkant egyet. Azon vettem észre magamat, hogy a fejemet bedöntve úgy kémlelem az arcát, mintha az lenne a világ legcsodálatosabb arca. Jézusom, mit művelek?
Sebaj, ma még kibírom ezt az érzést, holnap, vagyis ma, mikor Chanyeol és Soomin felébred, minden visszakerül az eredeti kerékvágásba.
* * *
Chanyeol már a reggelijén túl volt és a TV-t leste a laptopjával az ölében, mikor rezgett a mobilja. Üzenetet kapott. Már azt hittem sose ír az a lány, mert már eléggé untam ezt a kényszerpihenőt, elnyúlva a konyhaasztalon feküdtem és lestem a plafont. Amint meghallottam, hogy rezeg valami azonnal „odateleportáltam” a fiamhoz és lestem a mobilját.
Szia, nincs kedved ma találkozni esetleg? Kíváncsi vagyok milyen híresnek lenni. ^^ Soomin
Chanyeol elmosolyodott az üzeneten, de lezárta a mobilját és eldobta a kanapén.
HÜLYE VAGY? Azonnal vedd vissza és ÍRJÁL NEKI! HALLOD?! Áh dehogy hallod… Kénytelen voltam kicsit közelebb tolni a mobilját és fényessé tenni azt, hogy lássa már, igenis írjon vissza. Még így is letojta. Na adok én neked olyat! Próbáltam a tv-ben valami szerelmes reklámot beadatni, nem hatott. Az interneten szerelmi dologról szóló hirdetést beadni, az se hatott. A végén már ott tartottam, hogy a fülébe súgok, de csak annyira tellett, hogy sikerült belefújnom a fülébe és jót kacarászott rajta.
Hirtelen ötlettől vezérelve kikapcsolta a tévét és hátravetette a fejét a kanapén. A vörös haja gyönyörűen omlott le és terítette be a kanapé háttámláját. Ahogy néztem kirázott a hideg. Teljesen úgy nézett felém, ráadásul, mintha látna. Nem látott. Csak én néztem őt.
- Na mi van? Nem tudod, mi legyen? Én tudom, vedd fel a kezedbe azt a telefont és írjál vissza, hogy JÓ!
Végre magától is rájött erre és felvette a telefonját, elkezdett pittyegni rajta és láttam, hogy visszaírj.
Délután átmegyek, az jó? OwO Chan
Önelégült mosoly telepedett az arcomra, amikor már Soominék házának kertjében ültek a fiatalok és egy hideg kakaót szürcsölgetek. Én Chanyeol mögött lebegtem törökülésben, Muntae pedig Soomin mögött állt karba tett kézzel és hol a lányt nézte, hol engem. Idegesítő volt.
Aranyosak voltak így együtt, elmélyülten beszélgettek kuncogtak, Chanyeol nem bírta ki, hogy ne röhögjön olyan idiótán, ahogy szokott, ami egyébként szemlátomást tetszett a lánynak. Örültem, hogy végre jó ízűen nevetni látom.
- Azért ennyire nem kell örülni a találkának Raerim. – szólt Muntae, gondolom azért, mert észrevehette a hihetetlen jókedvemet.
- Nem miattad van, nehogy azt hidd. Kissé depressziós volt manapság a gyerek, örülök, hogy most már nem az. Ennyi.
- Jó téged is mosolyogni látni. – erre a mondatára a hideg is kirázott (nem mintha tudna, de a szófordulat a lényeg).
Már vagy 3 órája voltak együtt és tényleg fel lettek oldódva, de még mindig nem történt olyan, amit én elvártam volna. Nem is értem, hogy miért akartam erőszakoskodni, de örültem volna annak, ha elcsattan egy csók vagy valami ilyesmi. De nem, még mindig nem.
Odamente Chanyeolhoz közelebb, ha esetleg alkalom adódik rá csak egy lökés kelljen és pompás napot zártunk. Soomin egyszer csak elhallgatott majd elkezdett pirulni. Ugyanis Chanyeol közeledett felé. Ez az, ez az. HAJRÁ! Már kezdtem örülni, hogy ebből csók lesz, de ez az idióta, csak kiszedett egy bogarat a lány hajából. Soominnal egyszerre sóhajtottunk egy nagyot. Ugyanazon okból kifolyólag. Annyira mérges voltam, hogy elkezdtem kapálózni Chanyeol feje előtt.
- Hogy lehetsz ennyire vak? Itt van előtted egy gyönyörű, korod beli, ismerős, nem ordibálós fan, és te csak annyira vagy képes ennyi együttlét után, hogy kiszedj egy bogarat a hajából?! Hogy lehetsz ennyire idióta?!
- Raerim, állj le! Azért ennyire nem kéne kiakadni. – vágta a grimaszokat rám Muntae.
Legbelül tudtam, hogy örül, mert ezt annak könyvelhette be, hogy én vele akarok lenni azzal, hogy Chanyeol-t és Soomin-t össze akarom hozni. Persze nem tudhatta, hogy közelbe sem erről van szó.
- Mi a baj Chanyeol?
- Ah, nem tudom, mintha kissé… nem ment valami a szemembe?
- Nem, nem hiszem.
- Kissé homályosan látlak. De furcsa.
Hogy mit csinálsz? Közelebb hajoltam hozzá, hogy megnézzem tényleg belement-e valami a szemébe, de nem láttam semmit. Pucsítottam, és a fejem olyan közel lehetett Chanyeolhoz, amibe már belepirult volna Soomin, de én ugye nem voltam ember és még nem is látott egyikőjük se.
- Jesszus, most rosszabb lett. – Chanyeol elkezdte dörzsölni a szemét, hogy jobb legyen, én meg végképp nem értettem mi baja van.
Reménytelen egy gyerek vagy. Mondtam jó dühösen az arcába, majd átúsztam a háta mögé.
- Jól vagy Chanyeol? – kérdezte aggódva Soomin.
- Persze, persze. Most már tisztán látlak. – mosolygott a fiú.
- Áh, túlterhelnek titeket. Ez biztos a kimerüléstől van. Pihenned is kéne.
- Nyugi, semmi baj nincs. Szeretem, amit csinálok. Köszi, hogy aggódsz. Lassan megyek.
Soomin kikísérte Chanyeolt az ajtóba és félősen egy puszit nyomott a fiú arcára. Védencem olyan szinten belepirult, hogy öröm volt nézni. Mégis csak jó napunk volt.
Amikor megint lefeküdt és szépen lerendeztem mindent, megint eszembe jutott a vaksiskodásának jelenete. Megint lefagytam és a frász kerülgetett. Nem. Az nem lehet.
Ugye nem miattam látott homályosan?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése