5. fejezet

A mai nap kissé húzós volt az egész bandának. Korán kelés, hajmosás, összekészülődés, a menedzser ordítozása, hogy lomhák, majd végre a kocsiban kikötés. Mentek valami rendezvényre. Mire is? Pedig tegnap ezt ecsetelte Junmyun. Aj, többet figyelek most már magamra, mint eddig. Ez egyrészt etikett bontó, szabálysértő és egoista viselkedés. Szerencsére épp azért van itt kedves Chris barátom, hogy ezen segítsen. Viszont azt még neki se mondhattam el, hogy valójában miért kértem a segítségét…

Riport, beszélgetés, várakozás, vakuk villogása, meghajolások sorozata és megint várás. Chanyeol egyfolytában a rajongókat leste, imádta, hogy vannak, és érte kiáltoznak. Próbálta minél jobban tenni a fejét - pöckölte Baekhyunt, piszkálta Sehunt, beszélgetett Suhóval, de közben végig érezte magán a rajongók szemét. Remélem, az enyémet nem, mert az vérben úszott, hogy hogy lehet ennyire… ennyire…

- Mi a baj Raerim? A védenced viselkedése nem tetszik? – kezdte az incselkedést Chris, mert láthatta rajtam, hogy majd felrobbanok.

- Ne szekálj! Nincs bajom. Csinálja csak azt, ami jól esik, én csak azért vagyok, hogy vigyázzak rá. Semmi másért. – És jelentőségteljesen elkezdtem körbekémlelni a terepet, mintha árnyat keresnék.

Persze, ennyi ember között aztán biztos lesz árny – hát nem. Csak el akartam terelni Chris figyelmét, hogy ne lássa, mennyire féltékeny vagyok az összes kiáltozó rajongóra. Egyáltalán miért is vagyok féltékeny? Minden nap látom, azt is, amit ők nem, minden szavát hallom, amit ők megint csak nem. Tudom, hogy viselkedik, mit szeret, mik a szokásai. Ja, de van egy kis bökkenő: Nem vagyok ember és Chanyeolnak halvány lila gőze sincs arról, hogy létezem.
Jézusom. Őrangyalságom alatt először gondolkoztam el azon, hogy jobb lenne embernek lenni. Normális vagyok? A szemem kikerekedett és nyitva felejtettem a számat.
Chris unottan bámult rám – megszokta, hogy néha csak úgy hirtelen furcsa fejeket vágok.

- Nem akarsz esetleg dolgozni is? – kérdezte tőlem.
- Mert miért kéne? – néztem rá kérdőn, majd arra néztem, amerre mutatott.
Chanyeol bénázott. Túlságosan is a színpad szélére ment és mivel mozogtak rajta, még közelebb került ahhoz, hogy le is essen róla. Nem volt magas, csak úgy egy méter, viszont onnan se lett volna túl kellemes félrelépni.

- Jaj, nem igaz már... Ööö… Chris, nem mennél neki segíteni?
- Miért én? Te vagy az angyala.
- Na jó, de… szerinted miért kértem, hogy gyere ide és segíts?
- Hát nem azért, gondolom, hogy megvédjem a védencedet önmagától. Ha nagyobb baj lesz, értek ez alatt árnytámadást, akkor segítek. De ilyen kis semmiséget, ne már, hogy te ne tudj megoldani.

Még ekkora taplót… Jó, igaz, én se közöltem vele, miért égbeordítóan fontos, hogy jöjjön, de az istenért. Pont az lett volna a célom, hogy semmiképp ne nyúljak Chanyeolhoz, hátha így szépen elmúlik a beleszállós incidens hatása.

De erőt vettem magamon, megkomolyodtam és mentem segíteni a védencemnek. Ugyanis nem sok hiányzott neki ahhoz, hogy tényleg leessen az állványzatról.

Szép lassan odalebegtem, megvártam, míg újból lép egyet, mutatva, hogy még mindig nem vette észre, hogy nagyon a színpad szélén van, majd mielőtt már esett volna, megtoltam a derekánál fogva, hogy lépjen arrébb és ne szándékozzon leesni. Az egyensúlyát, amiből az előbb kiesett, visszanyerte, de egy kissé furcsa meglepődés ült ki az arcára. És ezt a meglepődést sajnos premier plánba sikerült el kapnom – felém nézett, teljesen bele a szemembe, pontosan azután, hogy megtoltam. Gyorsan odakapott a derekához, rám pillantott, összehúzta a szemöldökét és csak nézett felém. Aztán óvatosan körbetekintett, de csak a szemével, hogy a rajongók, meg úgy senki ne vegye észre, hogy valami nem stimmel. Miután „eleresztettem”, én is ugyanígy tettem, csak én Christ figyeltem, hogy ugye nem vett észre ebből a szemezésből semmit. Hála az égnek, pont másfele járt a tekintete. Nem buktam le. Huh. Viszont ez már megint egy újabb jel volt, hogy tényleg érzékel. Miért nem hagytam ezt Chrisre? Pánikroham… Három… Kettő… Egy. MIÉRT TÖRTÉNIK EZ VELEM? Miért nézett pont a szemembe? Miért?! Látott? Tényleg meglátott? Nem-nem. Akkor tuti ordítozna.

            Odalebegtem elé, integetni kezdtem, de nem reagált rá semmit. Huh. Elúsztam onnan, vissza oda, ahol Chris állt.

- Belehaltál? – mosolygott rám. Nem is tudod, hogy igenis belehaltam…
- Hát majdnem. – motyogtam az orrom alatt.
- Na látod. Nap végéig maradok, de utána sajnos mennem kell, bocsánat. Szóltak, hogy munka lenne, meg be kell tanítani egy új őrangyalt is. Ja, tényleg. Vele majd találkozni fogsz. A védenced csapatából az egyik srácot kapja meg, mindjárt mondom is melyiket… - kutatni kezdett a tagok közül, majd az ujja Kyungsoon akadt meg. – Őt. Igen.
- Igen? Hogyhogy? – néztem először rá, majd Kyungsoora, elképedt fejjel. Ki is repült most belőlem minden Chanyeol-basszus-érzékel gondolat.
- Mindenki fog most már kapni egyet, mert nem akarjuk, hogy rád maradjon minden baj. Nem rég debütáltak, de egyre többet kell velük foglalkozni. Gondolta a felső vezetés.
- No lám, tudnak azok logikusan is gondolkozni?
- Vigyázz a szádra! Légy tisztelettel a vének felé!
- Jó, jó. Mind lány őrangyal lesz, ugye?
- Most kivételesen nem. Lesznek köztük fiúk is. De nem, ők nem mostanság, rájuk még várni kell, úgyhogy még egy ideig vigyáznod kell a fiúkra. Viszont a másik csapatban már adtunk mindenkinek, szóval ha újra együtt lesznek, akkor majd találkozhatsz velük.
- Jól van. Majd meglátjuk, mit kezdenek egy vérprofi mellett – húzódott ördögi vigyorra a szám.
- Egy vérprofi, aki egy előléptetett őrangyal segítségét kéri egy kisfiúhoz. Tényleg vérprofi vagy.
- Hát kösz, Chris, tényleg kösz. – Kész, bepukkadtam. De csak jelképesen és nem is sokáig, mert a következő pillanatban már nevettünk.

            Eközben a rendezvénynek vége lett, a srácokat „elszállították” a tömegtől, be a kocsiba, és indultak vissza a házukba. Az autóban mindenki levette a kabátját, mert már odakint is nagyon meleg volt. Jongin lassacskán elpilledt, Sehun bedugta a fülébe a zenét, Kyungsoo pedig Chanyeol és Baekhyun beszélgetésén nevetgélt. Junmyun is elfáradt, de ő a Menedzserrel beszélgetett az első ülésen. Volt egy apró konfliktus is, mert Jongin szépen leordította a BaekYeol párost, amiért hangosan beszélnek, röhögnek, énekelnek. Mi ketten Chrisszel a kocsi felett lebegve mentünk, elkerülve a közúti baleset eshetőségét is.

Mikor kiszálltak a kocsiból, mint valami zombi társulat, Chanyeol, ez a szerencsétlen, megbotlott a saját lábában. Mivel Chris nem szándékozott megmozdulni sem, nekem kellett menni, hogy elkapjam és ma már másodjára akadályozzam meg, nehogy elessen. Persze ez az ember szeme előtt csak annyinak tűnik, hogy megbotlott és saját magától vissza is tért az egyensúlya, de az igazat megvallva, ilyenkor mi, őrangyalok segítünk.

A fiút a vállánál fogtam meg és rántottam vissza, és már megint azt csinálta, amitől féltem. Megint megérzett és azonnal megfordult. Ilyen nincs. Nem törhettem ki se pánikrohamban, se sírógörcsben, mert azt Chris észreveszi. Ha pedig Chris észreveszi, bebuktam mindent. Próbáltam nyugodtan visszafordulni Chris felé, és beszédbe elegyedni, hogy még apró szilánkja se maradjon az előbbi esetnek. Viszont megláttam azt, amit legrosszabb rémálmomban sem akartam. Chris arcát. Kissé összezavarodott tekintettel és kérdőn nézett rám, de nem szólt. Tudja.

- Na, akkor mikor mész el? – Ezt nem így kellett volna megkérdezni.
- Már el is küldesz? Micsoda fordulat, eddig nagyon ragaszkodtál, hogy maradjak. De nemsokára megyek – nézett rám most már sokkal kedvesebben, elejtve egy mosolyt is. Mégse tudja?
- Viszont mielőtt mennék, még szeretnék valamit leellenőrizni. - Megint a purgatórium lécén éreztem magam.
- Ugyan mit?
- Hogy jól bevéded-e a házat. Manapság megerősödött az árny aktivitás. Nem tudom, mi van velük.
- Ja, hogy azt. Persze, nézd csak. Jól kitanítottál, szóval nem lesz baj.
- Mást is ellenőriznem kéne?
- Nem, nem, dehogyis. Most már megnyugodtam és tényleg köszönöm, hogy itt voltál.

            Nem tudtam eldönteni, hogy most jó-e, hogy elmegy, vagy nem. Szerettem volna, ha marad, legalább hátha kitalál valamit tudat alatt is. Viszont ha marad, akkor észreveszi, hogy valami nagyon nem stimmel én és a védencem között.

- Akkor megyek is. Te addig maradj itt, mert bezavarhatod a rendszert.
- Rendben.

Chris beszállt a házba. És mivel én Raerim vagyok, nem igazán fogadok szót. Ergo nem vártam ki, hogy visszajöjjön, hanem utána suhantam, de csak óvatos távolságban. Kíváncsi voltam, mit csinál, hátha tanulok tőle valamit.

Mikor beértek a házba, a srácok még beszéltek a Menedzserrel, hogy holnap mi lesz, majd mindannyian szétszéledtek fürödni, enni, átöltözni. Chris csak körbelebegett, majd megállt Chanyeol háta mögött, aki most bőszen pakolta a táskáját és vette volna elő a laptopját. Mit akar vele csinálni? Chris rátette a kezét a fiú fejére, mire az megdermedt. Csak egy pillanat volt az egész, majd Chris indult is vissza. Felém. Én azon nyomban szupersebességgel visszateleportáltam a kinti helyemre. Nem vette észre, hogy láttam, mit csinált.

- Vigyázz rá, és magadra is! Ha bármi van, szólj! Most már megyek.
- Jól van, tényleg köszönöm!

Azzal elköszöntem Christől és elment. Amint nem láttam már előttem és nem is éreztem, beszálltam a házba és kerestem Chanyeolt. Ott volt még mindig a szobájában és pakolta a táskáját.

Az esti lefekvéshez készülődésben volt egy apró kavarodás. Ki akartam kerülni, hogy átrepüljek Junmyunon, így sikerült Chanyeol karjához érnem. A hideg is kirázott, mikor vártam a reakcióját. De nem történt semmi. Semmi. A nagy semmi. Nem nézett felém, nem fogta meg a karját, nem csinált semmi furcsát. Vajon Chris csinált vele valamit?

Mikor lefeküdt aludni, megint megsimogattam az arcát, a haját és semmi reakció. Hirtelen azt se tudtam, hogy megnyugodjak, vagy sírjak. Megnyugodtam, mert nem lesz baj, ugyanúgy folytatom a munkámat, mint eddig. Viszont… egy kis időre elhittem, hogy talán mégis több lehet közöttünk puszta védenc-őrangyal kapcsolatnál. De sajnos nem. Igenis, inkább lett volna sírni kedvem, mint megnyugodni, mert attól, hogy ő már nem vette észre a jelenlétemet, én még mindig úgy éreztem őt, mint mikor beleszálltam.

Hát jó. Ennek így kell lennie. Bármit is tett Chris, ha egyáltalán tett, nem fogok bajba keveredni.

Chanyeol nyugodtan szuszogott az ágyában. Most meg tudott lenni ott, gondolom túlságosan fáradt volt kimenni. Volt még hely mellette, mert kivételesen is összehúzta magát. Mögé úsztam, és igen – lefeküdtem mellé, ráhajtva az egyik kezemet a fejére.  Nem tudom meddig voltam így, de jól esett. Megint magam elé képzeltem, ahogy ott a rendezvényen a szemembe nézett. Jó, nem láthatta, hogy ott vagyok, de nekem úgy tűnt, hogy igenis engem néz. Egy kicsit fájt erre gondolni.

Sose tudod meg, hogy vagyok neked, de ez így van helyén.