10. fejezet

Jelentettem, nem volt különösebben baj, csak úgy mentem el és jöttem vissza, mint aki azt se tudja, melyik dimenzióban van, vagy, hogy egyáltalán van-e védence vagy sem. Egy őrangyal, hogy lehet szerelmes? Eszembe jutott, hogy nekünk van egy szép könyvtárunk is, és bementem oda utánanézni. Nem találtam túl sok mindent. Sajnos. Csak arról, hogy az őrangyalok egymás között hogyan lehetnek azok, vagy milyen kapcsolat van közöttük. Az egyetlen dolog, amit le tudtam szűrni a szakirodalomból, hogy én bizony nagyon flúgos vagyok, vagy egy selejtes őrangyal, akinek léteznie sem kéne. Szép kilátás, mit ne mondjak. Ha a mai napnak vége, esküszöm, elmegyek Chrishez, vagy megbeszélem ezt még ma Kyorimmal, hogy egyáltalán ilyen érzelmeket hogyan lehet generálni. De benne se bízhatok még ennyire. Ráadásul az egyenesen beismerés lenne. Öngól. Na, azt nem.

Mire visszaértem, még mindenki aludt, és még Kyorim is jelenteni volt. Egyedül voltam. Csak lagymatagan, kóválygós fejjel néztem körül majd a szemem a kanapéra tévedt, ahonnan két oldalt kilógott egy kéz meg a túloldalt két hosszú láb. Ez jól el lesz gémberedve reggelre, az biztos. A mai nap hosszú lesz, mivel mennek az M-hez Kínába. Ott lesz egy kétnapos rendezvény, interjúval és koncerttel meg sok sikítórohamos rajongóval. Nem utálom őket, mert hát őértük csinálják, de ami sok, az sok. Ráadásul most fogunk először találkozni a többi új őrangyallal. Amit már vártam azért, mert kíváncsi voltam rájuk.

Vettem egy nagy levegőt és közelebb mentem a kanapén szétterülő védencemhez. Aludt még mint a bunda, és én már megint azon kaptam magam, hogy kitámasztott fejjel lesem. Megráztam a fejemet és közelebb vittem az arcomat az övéhez. Tudni akartam, hogy mi az oka ennek az egésznek. Hátha azzal, hogy nézem, rájövök. Nem hogy nem jöttem rá még tíz perc után se, de még jobban rosszul lettem. Szabályosan meg akartam fogni az arcát és csak simogatni örökkön örökké. Mikor ez átvillant a fejemen, hirtelen kiegyenesedtem, és pofon vágtam magam. Ne képzeljünk teljesen abszurd dolgokat. Egy, ha ezt megtenném, kettőnk közül csak ő érezné, kettő, azzal elárulnám magam, mert már tudatában van annak, hogy a simogatást valószínűleg én hajtom végre és az is leesne neki, hogy ez nem egy szokványos őrangyalos viselkedés. EGYÁLTALÁN nem szokványos. Megint rátévedt a szemem és megint a kanapé karfájára dőltem.

- Hogy lehetsz te ilyen tökéletes, és miért most veszem ezt észre? – szaladt ki a számon. Hangosan. Mondom még egyszer, hangosan. Manó csak aludt tovább, majd egyszer csak elmosolyodott. EZ A GYEREK NEM ALSZIK?! De, alszik, biztos csak jót álmodik. Két szívroham között odanyúltam a kezéhez és végigsimítottam, letesztelve, hogy tényleg alszik-e. HÁT NEM MÉGJOBBAN ELMOSOLYODOTT?

- Ugye nem akarod, hogy most itt azonnal fejbe csapjalak…

- Úgyse tudsz – válaszolta vissza suttogva, de még mindig csukott szemmel és hatalmas vigyorral a képén. Ez… a gyerek… hallotta… amit mondtam… NEEEE! KISZALADOK A VILÁGBÓL!

- Őszintén, mióta vagy ébren? – próbáltam türtőztetni magam, de még így is a fogaim között kiszűrve sikerült ezt a mondatot is kinyögnöm.

- Merthogy? – Ekkor már kinyitotta a szemét, és egyenest rám nézett azzal a huncut mosolyával, amiből leszűrtem, hogy igenis hallotta, hogy mit mondtam. Oké, ezt megszívod.

- Áh, nem érdekes. Nem hallottál semmit, ugye? – élcelődtem.

- Dehogy. Hacsak azt nem számítjuk, hogy véleményed szerint tökéletes a védenced. Köszi! – majd eddig kinyújtott karját a feje alá tette, hogy még menőbben nézzen ki. Betelt a pohár. Visszamosolyogtam kedvesen. Kimértem, hogy a kis asztal elég messze van a kanapéhoz képest, összeszedtem minden erőmet és nekitámasztottam a hátam a kanapé hosszanti oldalának és felborítottam, tartalmával együtt. Nesze neked, Park Chanyeol! Ő, nagy ordítás közepette leborult az ideiglenes ágyáról és a padlón kötött ki.

- Ezt meg miért csináltad?! – tápászkodott fel mérgesen.

- Ez az ébresztőd, szokj hozzá!

- No lám csak, az ifjú pár már kezdi is a piszkálódást! De jó, lesz mit néznem Kyungsoo aranyos pofiján kívül – libbent be a szobába Kyorim. Már nyitottam volna a számat, de leesett, hogy ezt Chanyeol nem hallja és megnyugodhatok.

- Neked is jó reggel Kyorim! Téged nem hall. – Hála az égnek.

- Tudom, de attól téged még idegesíthetlek. – Azzal ő is hatalmas mosollyal bement Kyungsoohoz ébreszteni.

Lassan mindenki kitámolygott a szobájából, Chanyeol is rendbe hozta magát, miközben szúrós tekintetekkel méregetett.  A menedzserek megérkeztek, mindenki levitte a bőröndjét, majd a srácok is beszálltak a kocsiba és indultak a reptérre. Mivel már más kollégáktól hallottam történeteket a reptéri idol-megjelenési reakciókról, erősen féltettem a csapatot.

- Na Kyorim. A helyzet a következő. – Mielőtt még folytattam volna, odaordítottam Chanyeolnak is, hogy figyeljen, attól függetlenül, hogy Baekhyunnal beszélget. Ő hirtelen megakadt az éppen mesélt történetében, de apró jelzést adott, hogy vette.

- Reptérre megyünk, vagyis az összes utazónak, ottani dolgozónak, rajongónak és emberi lénynek lesz őrangyala, ezt kivételesen is a te kedvedért mondom el, Chanyeol, nehogy olyat tegyél, ami gyanús lenne nekik. Nem hiszem, hogy pontosan ezt figyelnék, de ne bízzunk semmit se a véletlenre. Kyorim, te véded Kyungsoo-t, Baekhyunt és Suhot, én a maradék hármat. Hallottam, meg már láttam is, hogy milyenek a rajongók, szóval nem lesz könnyű menet. A másik, az árnyak feltűnése. Mivel tömeg lesz, lehet, bepróbálkoznak, de nagyon remélem, hogy a többi őrangyalt se ejtették a fejére és tudnak védeni rendesen. Na, ennyi lenne a gyors helyreigazítás. Chanyeol, neked csak annyit üzennék, hogy viselkedj természetesen, és ne vegyél rólam tudást, mint mindig, mikor társaságban vagyunk. Ne csinálj semmit, szerintem így is vetted. – Láttam, hogy Chanyeol nagyon elmerült a többiekkel való beszélgetésben, úgyhogy ezt jó jelnek vettem.

Ahogy kinyitották az autó ajtaját már hallottam a sikítást és láttam a hatalmas tömeget. A fiúk, ahogy szálltak ki, mindkettőnktől kaptak egy védőburkot, kivéve a saját védenceink. Őket mi védtük a saját lényünkkel. Azért az erőnket nekünk sem szabad pocsékolni. Odaszálltam Chanyeol mögé és megöleltem hátulról, miközben a fülébe súgtam:

- Ezt nehogy nekem félreértsd, nem jókedvből csinálom, hanem, hogy megvédjelek.

Láttam, ahogy félig felém fordul és nagyra nyitja a szemét, mert gondolom megérzett és furcsának érezte az egész helyzetet, de nem volt túl sok ideje gondolkodni. A menet megindult és az a folyosó, ami a fanok között volt, egyre szűkült, amint keresztülsétáltak rajta. A lányok sikítottak, mint a fába szorult féreg, a nagydarab bodyguardok se nagyon bírták tartani őket. Gondolnánk, hogy nekünk nem volt nehéz. A frászt nem. Az őrangyalaik dettó ugyanígy lökdöstek minket is. Kyorim elől nagyon is jól tartotta a frontot, sajnos én már nem annyira. Manó volt az utolsó így mögötte szűkült a tömeg, mert jöttek utánuk.

- KYORIM! Csak óvatosan és fürgén! – láttam, hogy ő is tolakodik. Aztán egyszer csak éreztem, hogy valami nekem feszül, majd lefejtődik a kezem a védencemről, én pedig elsodródom. Chanyeolnak elég rendesen nekimentek. Kitolták a sorból és még az volt a szerencséje, hogy fogta Sehun táskáját hátulról. Ő vissza tudott menni a sorba és követni a srácokat, de én elég rendesen elkavarodtam a többi őrangyal között.

- Kyorim! KYORIM! – ordítottam, hogy észrevegye, nem vagyok már velük, de nem hallotta sajnos. Viszont Chanyeol igen. Idegesen kapkodta a fejét hátra és keresett a szemével, amit se az őrangyalok, se a rajongók nem tudtak mire vélni. Mivel még mindig fogta Sehun táskáját, ő pedig trappolt előre, nem állhatott meg és jöhetett vissza értem. Remélem, hogy ez meg se fordult a fejében. Ők kijutottak a tömegből, sikeresen bementek a váróterembe, de én még mindig nem tudtam felrepülni, elrepülni, vagy megmozdulni, mert nyomtak ezek az őrültek. Kapálóztam, rúgtam, ők felháborodva ordítoztak vissza, majd megelégeltem az egészet és feltolakodtam magam jó magasra.  Mikor felértem úgy kellett kapkodnom a levegőt, mert nem kis erőfeszítésembe került ez a kimászás. Gyorsan megkerestem a szememmel Kyorimot, majd egy siklórepüléssel utánuk mentem. Mire odaértem hozzájuk, teljesen legyengülve éreztem magam. Mi a frásztól lehet ez? Ezt simán ki kellett volna bírnom, simán!

- Jól vagy? Nem láttam hátra, bocsáss meg! Nem volt szándékos… Raerim! Figyelsz rám? – Kyorim hangja a végére már teljesen kétségbe volt esve. Mi láthatott, amit én nem?

- Azonnal, azonnal menj oda Chanyeolhoz! MOST! – Teljesen olyan volt, mintha nagyon távolról hallanám a hangját, aztán elkezdett rohamtempóban húzni. Rátette a kezeimet Chanyeolra és éreztem, ahogy jobban leszek.

- Mi a hétszentséges jóisten történt? – kérdeztem Kyorimtól.

- Nem tudom. Gondolom, kilöktek és az, hogy hirtelen szakadt meg a kapcsolat közted és Chanyeol között, leszívta az energiádat.

- Aha, biztos. – nyögtem leverten, de belülről tudtam, hogy ez sajnos igaz. Egyre jobban lettem, ahogy karoltam át a nyakát.

- Héj, mivel engem nem hall, mondjál valamit, mert mindjárt pánikol a védenced.

- Ja, Chanyeol, nyugi nincs baj. Remélem, annyira nem fáj a karod, majd odafent a gépen meggyógyítalak.

- Na, mindenki megvan? Chanyeol, rendben vagy? – kérdezte a menedzser.

- Igen, persze. Megvagyok. – majd suttogóra fogta – Raerim, legközelebb jobban vigyázok.

- Nem neked kéne, nekem kell rád vigyáznom, nem fordítva. Ugye, te jól vagy? Nem szívtam le az energiádat? Nem szédülsz?

- Bólogat, hogy nem. Most már elengedheted, te is jobb színben vagy – mondta Kyorim.

Felszálltunk a repülőgépre, mindenki elfoglalta a helyét, és mindenki nyugodt volt. Az őrangyalok is. Mi felültünk a székek háttámlájára, viszont én nem Chanyeollal szemben, mert akkor nem látott volna tőlem. Kyorimmal beszélgettünk, néztük a többi őrangyalt, köszöntünk is nekik, nem volt láthatóan baj. Chanyeolt viszont láttam, hogy néha rám sandít, miközben Baekhyunnal interneteztek. Én is visszanéztem rá és próbáltam szuggerálni, hogy nincs baj, ne foglalkozzon velem. Aztán egyszer csak bejelentette, hogy kimegy a mosdóba, majd óvatosan felállt és elindult hátra. Néztem elmerengve, mikor Kyorim megbökött, és észrevettem, miért. Chanyeol intett az ujjával óvatosan, hogy menjek utána. Szóval nem ténylegesen megy vécére, hanem velem akar beszélni. Jól van. Miközben feltápászkodtam ültemből és libbentem volna a folyosóra, egy lány megelőzött. Remegett, mint egy falevél miközben rohant pontosan abba az irányba, amerre Chanyeol az imént ment. Az őrangyala lebegett felette, ami szintén furcsa mód lány volt. Arról már hallottam, hogy fiúnak fiú legyen az őrangyala, de hogy lánynak lány? Az bizony kemény páros.
Azt hittem, hogy csak a WC-re megy ő is, így kicsit lemaradtam, meg eleve lassan tápászkodtam fel a helyemről is. Mire odaértem a hátsó részhez, láttam, hogy a lány megállítja Chanyeolt és megszólítja. Mi fene? Ismeri? Közelebb mentem, amit a fiú is észrevett, és csak figyeltem, hogy a csaj mit akar. Azt levettem, hogy rajongó. Fura rajongó. Mindegy, beszéljenek.

- Izé… amikor láttam, hogy intesz nekem, nem is tudtam hova legyek, de nagyon örültem neki. Én is egész végig néztelek, azóta, mióta felszálltunk a gépre és izé…

- Ööö, bocsi, nem akarlak megbántani, de ezt félreértetted. Nem neked mutattam. Lehet csak rándult egyet a kezem. Bocsánat.

- Ó, értelek. De ha már így megesett ez a baleset, adhatok neked egy ajándékot?

- Ajándékot? Nagyon kedves tőled. Ennyire szereted az EXO-t? – Chanyeol, túl kedves vagy, már megint!

- Hát, eléggé… főleg… - itt a lány már annyira zavarban volt, hogy lehajtotta a fejét.

- Áh, értem én. Na, mit kapok tőled? – Chanyeol megborzolta a haját hátul, mert ő is zavarban volt.

- Azért ennyire nem kéne színészkedni… – mormogtam az orrom alatt, amit a lány őrangyala meghallott.

- Színészkedik? Ezt hogy érted? A védencem teljesen bele van esve, ne mondd nekem, hogy színészkedik – fordult felém a lány teljesen komolyan.

- Ja, csak vicceltem, nyugi, ő eleve is ilyen. Szereti a rajongóit, de nem hiszem, hogy bármi több lehetne ennél.

- Ch. Akkor majd én változtatok ezen – mondta az őrangyal, amin összehúztam a szemöldökömet, mert nem értettem ezt az egész szituációt.

- Egy nyakláncot szeretnék adni – mondta a lány Manónak.

- Ó, köszönöm! – nyúlt volna a fiú az ékszerért, de a lány hirtelen elkapta és mondta, hogy ő szeretné felrakni neki. Na, ez nekem már sok volt és sejtettem, hogy mit tervez a kiscsaj.

- Jó lenne, ha elmennétek. Ne zargassátok a védencemet. Kérlek!

- Ó, mifene? Ő egy híresség, aki a rajongóiért él. Ez a munkája. Nem fogsz te itt elzavarni minket – már itt tele volt a hócipőm ezzel a párossal, de ezt az őrangyalt nehéz volt lekoptatni, én meg bunkó nem akartam lenni.

- Menjetek! – emeltem fel a hangomat, amire a lány csak fújtatott egyet és nem mozdult. Chanyeolra néztem, üzenve, hogy „El ne fogadd, vagy le ne hajolj, mert kinyírlak”, de nem mondhattam hangosan, mert ez a gonosz és öntelt őrangyal szimatot fog.
Persze, Manó belement, de hirtelen megállt a hajolásban, pedig a lány szeme már úgy csillogott, hogy végre talán megcsókolhatja a kedvencét, de sajnos nem jött össze. Sajnos. Már mind a ketten feszülve álltunk a párosnál, én azért, hogy nehogy legyen valami, a másik lány meg azért, hogy sikerüljön.

- Áh, bocsi, de most már tényleg mennem kéne, nagyon köszönöm az ajándékot, most ha megbocsátasz! – azzal elvette a nyakéket a lánytól, rámosolygott még egyet és gyorsan továbbment a WC-hez és bement. A lányt még láttam, hogy mit csinált, és nem azt, amit vártam. Azt vártam volna, hogy elszontyolodik, de azért örül, mert odaadhatta a nyakéket. Ehelyett, amint Manó eltűnt az ajtó mögött, a lány arca hirtelen nagyon gonosszá vált és szabályosan meg tudta volna ölni is a védencemet.

- Ch… megkapom még én a csókomat, csak várj! – azzal durcásan visszament a helyére.

- Csakis a szabályzat miatt nem téplek meg itt és most – mondta nekem az őrangyala, majd követte a védencét.

Én csak lestem. Chanyeol megint kinyitotta az ajtót, kikukucskált, hogy a csaj még itt van-e és mivel látta, hogy senki nincs a közelbe, kisuttogott.

- Jössz már?!

- Me-megyek – azzal bezárkóztunk a WC-be. Az a helyiség egy embernek kényelmes lett volna, csak mivel ketten voltunk, így szűk volt. Mármint én kicsit belelógtam a falba, mert nem akartam túl közel menni hozzá.

- Mi tartott ennyi ideig, hogy utánam gyere? Nem láttad, hogy jeleztem?! – suttogta nekem mérgesen.

- Jól van, na. Még egy kicsit kábult vagyok.

- Gyere már közelebb, fura látni, hogy belelógsz a falba.

- Dehogy megyek. – Rám nézett csúnyán, úgyhogy közelebb kúsztam hozzá. Eléggé közel. – Most már megfelel? – mondtam gúnyosan.

- Tökéletesen. Inkább te, mint az a lány. Nem akartam bunkó lenni, de… mindegy. Mi történt veled?

- Velem? Ez most miért érdekel?

- Amikor a tömegben voltunk, ugye eltűntél. Utána pedig mikor láttalak visszajönni… sose voltál még ilyen halovány. Szabályosan azt hittem, el fogsz tűnni, vagy én nem látlak már. Aztán megéreztelek a nyakamon… – itt megakadt a szava és még mindig a szemembe nézett, csak most sokkal komolyabban.

- Nem tudom, mi történt. Beléd mentek… tényleg a karod. Jól van? Nem kell, hogy csináljak vele valamit?

- Ne velem foglalkozzál már!

- De hát ez a dolgom! Nem tudom, mi történt, hirtelen elhagyott az erőm, ahogy elengedtelek. Ennyi. Utána pedig visszajött, mikor megint… átöleltelek. Ennyi. Te nem lettél rosszul?

- Igazából… - elkapta rólam a tekintetét és az ajtóra nézett, majd megint vissza rám.

- Mi van? Rosszul lettél? Mond el, mert akkor baj van és ezt meg kell oldanom.

- Nem, nem lettem rosszul, csak megéreztem, hogy nem voltál ott. Aztán azt is, mikor ott voltál.
- Én voltam az, aki elszúrtam. Ráadásul az erődet is leszívhattam csak azért, hogy én jobban legyek.
Ez így nem jó, Chanyeol. Még Kyorim se tudta, mit történt.

- Nem szívtad le az erőmet, nyugi. Jól vagyok. Mondom. Mindegy. Akkor te is jobban vagy már, ugye?

- Igen. Feleslegesen aggódsz. Nekem kéne, én vagyok a te őrangyalod, nem te az enyém. Kész, vita lezárva – majd rámosolyogtam. – Ígérd meg nekem, hogy figyelsz a többieknél, hogy ne vegyél észre és ne is foglalkozz velem.

- Megígérem – majd még közelebb jött hozzám és úgy suttogta. – De te is vigyázz magadra, hogy ne is legyen okom foglalkozni veled – még egyszer ő is rám mosolygott egy szépet, majd kiment a vécéből és visszaült a helyére. A légi utaskísérő pedig megszólalt, hogy pár percen belül landolunk Pekingben.

Chanyeol, ne aggódj értem, mert kikészítesz!