12. fejezet

A nap sugarai lágyan szöktek be az ablaküvegen át, életre keltve a szoba lakosait. Az ablakot kinyitották, és a beszökő lágy szellő felfrissítette az ott alvókat. A madarak csicsergése, a napsütés és az idilli csönd nyugtató erejével a gondolataim más óceánra eveztek, és csak merengtem a tökéletes harmóniában. Miért vagyok én őrangyal? Lehetnék ember is… Jobb lenne, rosszabb lenne? Mi lenne? Sokkal bonyolultabb lenne, de akkor biztosan nem egy híres emberbe lennék szerelmes. Megtetszene egy egyszerű ember, szeretnénk egymást és nem is léteznénk a világnak, hiszen egymásnak jelentenénk a világot. Szép lenne, boldog lenne, nyugodt…

*Puff!* Átrepült. A. Fejemen. Egy. Párna. Azonnal a támadó irányába kaptam a fejem, akiben volt annyi bátorság, hogy megzavarja platóni filozofálásomat.

- Ezt most te se gondoltad komolyan, ugye? – vágtam fájdalmas arcot a mondatom mellé.

- Hát, gondoltam, így majd figyelsz is rám, mert eléggé el voltál bambulva.

- Meg se éreztem.

- Akkor hogy vettél észre? – Chanyeol eltelt magával, hogy milyen okosat mondhatott.

- Tán csak észreveszek egy tárgyat, ami keresztülrepül rajtam. Akár érzem, akár nem.

- Min gondolkoztál? – jött közelebb hozzám a fiú és olyan fejet vágott, mint akit tényleg érdekel: álla alá tette a kezeit és elővette az kiskutya nézését, aminek egyszerűen nem tudtam ellenállni, viszont még hagyott bennem annyi lélekjelenlétet, hogy meg tudjam tréfálni.

- Áh, semmin. Csak fantáziáltam, hogy… izé… végre tényleg érdeklek valakit. Talán Zourongot… - illegettem a fejem, de a mondat végére sandán Manóra néztem, és vártam, mit reagál.

- Ch… kapd össze azt a rózsaszínködös angyalfejedet és gyere, mert indulunk – azzal elvette a kezét az arcától és átváltott komolyba. De láttam, amint felkap még egy dolgot a cuccai közül, és mosolygós arccal megrázza a fejét.

Szándékosan említettem Zourongot, mert az este rájöttem a nagy igazságra: Chanyeol féltékeny volt, hogy nem vele foglalkoztam. A kis buta, az őrangyala vagyok, mindig is csak vele fogok foglalkozni. De összerezzentem a következő gondolatomra: míg le nem váltanak.

A csapat két kocsival közlekedett, mivel tizenkét ember nem fér el egy autóban. Szanaszéjjel voltak, nem bandánként, úgyhogy a szokásos tere-fere és a hangoskodás szinten volt tartva. Mikor megérkeztünk az aznapi koncert helyszínére – ahol az egyik fellépő az EXO volt – próbáltam úgy helyezkedni, hogy Kyorimmal tudjak beszélni, de a többiek ne hallják. Elmeséltem neki, mi volt velem, míg nem voltak itt és annál a résznél, mikor nagy büszkén elmondtam a konklúziómat Chanyeol viselkedésével kapcsolatban, Kyorim „ezt most nem mondod komolyan” fejjel rám nézett.

- Mi van? Biztos, hogy ez volt a baja, mert tényleg nem voltam annyit a közelébe, amennyit szoktam – mondtam nagyon okosan.

- Raerim, te most komolyan ennyire vak és lassú felfogású vagy?

- Hogy mi vagyok? Na ne. Ne mondd nekem, hogy… hogy… Zourongnak tetszem?!

- Jesszus maris… - Kyorim a fejét fogta és elszállt mellőlem.

- Héj, most mivan? Mondd már el! Rosszul gondolom? Vagy mi? Ne hagyj itt!

Tényleg nem értettem, hogy mi baja van, de a nap folyamán sem tudtam meg, hiába nyafogtam neki. Csak egy mondatot kaptam tőle végül:

- Aki hülye, haljon meg.

- De én nem tudok meghalni!

- Áj, Raerim, hagyjál már! Ne velem foglalkozz, hanem nyisd ki a szemed és nézz is vele, ne csak láss!

Mivel a nap folyamán Kyorim már nem volt hajlandó szóba állni velem, mentem Mameihez és a többiekhez, miközben végig rajta tartottam a szemem a védencemen. Láthatóan ő is elvolt és mindig akkor kaptam el, mikor valamin nagyon röhögött.

Felszólították őket a színpadra próbálni, mi pedig – hogy ne zavarjunk be – a hátuk mögé álltunk, úgy néztük a táncukat. Mikor egyszer már eltáncolták, Chanyeol rám nézett, én pedig hihetetlen késztetést éreztem arra, hogy mutassak egy „jó volt” jelet a kezemmel. Ő nagyon aranyosan elmosolyodott, amit én is viszonoztam.

- Kinek mutogatsz? – kérdezte Mamei, mire én kissé megfagytam.

- Áh, csak Kyorimnak. Bohóckodott az előbb egyet – vigyorommal próbáltam leplezni idegességemet. Mamei furcsán nézett rám, majd Kyorim felé fordult és ő is mutatta a hüvelykujját, amit persze Kyorim nem tudott mire vélni. Nem igaz, hogy ilyen óvatlan vagyok!

Megcsinálták nekik a mikrofont, beállították a hangokat és a fényeket, majd következett még egy próba. Chanyeol még jobb volt. Hallottam is, hogy a tánc végén meg is jegyezte neki Kris, hogy ma nagyon jó passzban van. Erre ő csak mosolygott egy hatalmasat és azt mondta, hogy azért, mert mind a tizenketten együtt vannak végre. Közelebb mentem hozzá, mert készültek lejönni a színpadról, és ilyenkor, ha vonultak valahova, mindig a hátuk mögött kellett lennünk a biztonság kedvéért. Baekhyun odarohant barátjához és nevetve bökdösni kezdte.

- Ennyire szép az a lány, hogy ezt váltja ki belőled? Majd szétrobbansz az energiától, még a szokásoshoz képest is! – MILYEN LÁNY? HOL, MIKOR, MIÉRT? Ja, biztosan Soominről mesélt neki. De hát nem találkozott a lánnyal már vagy két hete. Akkor meg kiről beszél?!

- Baekhyun, befoghatod.

- Áh, úgy megnézném… - nyavalygott Baekhyun és rácsimpaszkodva barátja karjára, majd elkezdett imitálni egy szerelmes lányt, aki csókra vágyik a lovagjától.  

- Hagyjál már – nevetett már Chanyeol is.

- Ti meg mit csináltok már megint? – jött oda hozzájuk Luhan.

- Áh, semmit, semmit. Csak azt, amit te Sehunnal – öltötte ki rá nyelvét Baekhyun. Erre a mondatra lendült Luhan keze, de csak játékosan megveregették egymást.

Erős késztetést éreztem, hogy beszéljek a védencemmel, ami persze tökéletesen lehetetlen volt ebben a környezetben. Ki a fészkes fene ez a csaj, ha nem Soomin? Vagy Soomin?  Vagy egy rajongó? MIRŐL MARADTAM ÉN LE, AMIKOR MINDIG ITT VAGYOK A NYAKÁN? Próbáltam 360°-os szögben figyelni, hogy figyelnek-e engem a többiek, majd mikor találtam egy holtteret – amibe beállva nem lehetett baj, ha hozzászólok Chanyeolhoz - azonnal beleordítottam – valójában suttogtam – a fülébe.

- Soominnal te mikor beszéltél utoljára? Vagy ki ez a csaj, aki tetszik neked, kiskomám? – Így utólag túlságosan is mérgesre sikerült a hangnem, ami árulkodható lehetett.

A kérdésemre nem kaptam választ, csak egy elhessegetést és észrevehető ignorálást.  Szabályosan légynek éreztem magam, aki nem kívánatos helyen zümmög. Azt hiszem, visszakapom a tegnapit. De egy rossz érzés.

A koncert kezdetét vette, megérkeztek a rajongók is, a hatalmas tüdejükkel és hangjukkal, és a fellépési sorrend úgy alakult, hogy a banda kapta az utolsó helyet. Gondolom, a fináléra tartogatták őket, hogy még nagyobb legyen a katarzis. Addig nekik kötelező érvénnyel az öltözőjükben kellett volna maradni, de természetesen a védencem, Baekhyun, Kyungsoo, Chen és Xiumin ez alól kivételt képeztek és kimentek nézni a többieket. A zene dübörgött, a rajongók üvöltöttek és énekeltek. Plusz mindenki vakoskodhatott a vakuktól. A védenceink egymás mellett állva nézték oldalról a színpadon szereplőket, mi pedig kicsit távolabb álltunk tőlük félkörben. Valahogy pont úgy sikerült ez a felállás, hogy tőlem a legmesszebb, kicsit kitakarva állt Chanyeol, Baekhyun vállát fogva. Nem bántam, mert bepukkadtam az ignorálása miatt.

Nem tudom miért, de tetszett az a szám, ami éppen ment és elkezdtem rá táncolni – már ha a levegőbe bokszolás és a csípő béna lengetése annak számít. Annyira belejöttem, hogy már kezdtem pörögni is a tengelyem körül. Nagyon jól éreztem magam. Majd mikor már tényleg belelendültem volna és már tátogni is tudtam volna a szöveget, észrevettem a szemem sarkából, hogy mindegyik őrangyal – a mieink – engem néz. Majd láttam azt is, hogy Kyorim és Dejin feje köztem és Chanyeol között ingázik. Aztán az én tekintetem is odatévedt a védencemre, mire teljesen belefagytam abba a mozdulatba, amit éppen csináltam. Ugyanolyan bénán és ugyanolyan lelkesedéssel táncolt Chanyeol is a másik végen, mint én.

- Te nagyon rá vagy hangolódva a védencedre, ha ugyan azt tudjátok csinálni – jegyezte meg Dejin, elképedt arccal.

Hirtelen zavaromban elmosolyodtam, majd a kezeimet magam mellé ragasztottam és többet nem csináltam semmilyen táncmozdulatot. Ez ciki volt. Még szerencse, hogy Manó maga nem látta, hogy ugyanúgy táncolunk. Ugyanolyan bénán. De én nem őt másoltam! Biztos ő lopott!

                Végre a sorukra kerültek, letáncolták a műsorukat, ami nagyon jól sikerült, bemutatkoztak, majd le is jöttek a színpadról és készültek az ez utáni fanmeetingre. A nap folyamán Zourong egyszer sem próbálkozott be, de láttam, hogy néha-néha rám téved a szeme. Én is szerettem volna még beszélni vele, mégse jött ki a lépés sehogy se.

A fanmeetingre nagyon sokan összegyűltek, hatalmas objektívek és mobilok tengerével foglaltak helyet a fiúk asztalával szemben. Egy csomó lány kezében láttam kis legyezőt, vagy táblát, teleírva a fiúk neveivel, egyes esetekben képeikkel. Jókat kacarásztam rajta, majd egyszer csak észrevettem egy olyat, amin a védencem és Baekhyun volt rajta esküvői párnak photoshoppolva. Azt hittem, ott menten agyvérzést kapok a „kreativitásuktól”.

- Atya úristen. Ezek a rajongók nagyon betegek. – A mondatomra Manó is figyelmes lett, mert mögötte álltam, miközben ő ült, így könnyen meghallhatta, ha valamit mondok.

Fel is kapta a fejét és elnézett abba az irányba, amerre én is bambultam. Észrevette ő is a táblát és elkezdte ráncigálni Baekhyunt maga mellett, majd közösen elkezdek nevetni. Mosolyogtam velük együtt, majd a kezeim rátévedtek Chanyeol vállára. Nem tudom, minek raktam rá, csak odatévedt és ott is maradt. Mondtam a többieknek, hogy most ne nézzenek csúnyán rám, de fülbesúgást fogok alkalmazni, mert az én védencem az, aki minden kamerát megtalál, persze nem magától. Kacagtak egy párat, én pedig nekikezdtem a munkámnak. Kispéciztem azokat, akik Chanyeol rajongóinak mutatták magukat és azokat is, akiket az őrangyaluk árult el. Szépen odahajoltam védencemhez és mondogattam neki az irányokat, miközben más lányok sorba álltak aláíratni a lemezeket. Azokon a kérdéseken is szakadtam egy sort, amiket az aláíratás közben tettek fel nekik, mert olyan idiótaságokat tudtak kérdezni, hogy azt már fel kellett volna jegyezni és kiadni könyvben, azzal a címmel: Hogyan rontod el azt a fél másodpercet is, amit a kedvenceddel tölthetsz. Kasszasiker lenne.

Volt egy emlékezetes lány, aki nem kérdezett, kért. Volt nála egy papír fecni pluszban, amire fel volt írva egy kérdés és alá fel voltak sorolva választási lehetőségek. Én is, Manó is közelebb mentünk az asztalhoz, mert ő nem látta, én meg túl messze voltam eleve is. A kérdés a következő volt: Mit tennél velem, Oppa? Hát mit? Rajongó vagy és ennyi. Mire számítottál? Rózsacsokorra? De ezzel szemben Chanyeol figyelmesen végigolvasta a választási lehetőségeket, és beikszelte az utolsót, ami a következő volt: Elvenni feleségül.

- MI BAJOD VAN?

A lány őrangyala, a többiek őrangyala mind rám nézett, én pedig süllyedhettem a pokol mélyére szégyenemben. Védencem csak halkan kuncogott és hatalmas vigyorral a képén átnyújtotta a papírlapot és az aláírt lemezt a lánynak. Te ezt még úgy megkapod, hogy ihaj.

Innentől kezdve nem segítettem neki megtalálni a fotósokat, nem is figyeltem rá feltűnően, és el is vettem a kezem a válláról. Pukkadjon meg, én is meg vagyok. Na, jó, nem hiszem, hogy ő meg fog, de mindegy.

A fanmeeting is véget ért, és ezzel a csapat kínai tartózkodása is. A szoros időbeosztás miatt, a nyolc órakor végződő fanmeeting után a fiúknak már csomagolniuk kellett, mert másnap kora reggel indult a gépük vissza Koreába. A fiúk még sokat viccelődtek egymással az utolsó este, hiszen egy jó ideig nem tehették meg újra. Másnap reggel elköszöntünk új kollégáinktól. Mamei majdnem kivágta a hisztit, hogy ő nem akarja, hogy elmenjünk, mert olyan jó volt velünk lenni. Zourong nagyon erősen és jelentőségteljesen megölelt, amit Kyorim apró köhintése tört meg. Hongzhen is elérzékenyült, úgyhogy mi is idejét éreztük az indulásnak. Dejin megvigasztalta Mameit, hogy jövünk mi még vissza, úgyhogy mindenki mosollyal az arcán búcsúzott el. A fiúk is megölelgették egymást, Kris szabályosan szétroppantotta a védencemet. Luhan is nekiszaladt Chanyeolnak, aki viszonozta is a kedvességet.

Előre féltem mi lesz a repülőtereken, de hála az égnek zökkenőmentes volt. A repülőúton a fiúk elaludtak, én pedig nem nézhettem feltűnés nélkül, áhítattal Chanyeolt, pedig néha már mozdultam volna. Akkor a legszebb, mikor alszik. Komolyan mondom. De nem azért, mert bármit is… bármit is éreznék iránta. A koreai reptéren sem volt baj, viszont mikor el akartam engedni Manót, hogy most már nincs veszély, csodálkozva felém kapta a fejét. Furcsán összehúztam a szemem erre a mozdulatára, ő pedig, mivel látta a zavaromat, gyorsan megrázta magát és futott a többiek után.

- No lám, csak haza kell jönnünk és mindenki normális lesz – szögezte le Kyorim.

- Mondjál még nekem ilyeneket, egy idő után majd csak rájövök a kódra és megfejtem a rejtvényeidet.

- Azt nagyon ajánlom!

Este, mikor megérkeztek a lakásba és kipakoltak majdnem mindent, Baekhyun és Manó együtt mentek be a fürdőszobába. Gondoltam fogat mosnak, így utánuk szálltam, mert miért ne. Erre, mikor beszálltam a szobába, Chanyeol pucér felsőteste fogadott megint.

- Jesszus! – kaptam gyorsan a szemem elé a kezeimet. EZEK HOGY MOSNAK FOGAT?!  Aztán rájöttem, hogy Manó fürödni fog, vagy nem tudom, mit csinálni, de azt tudtam, hogy én nem akarok itt lenni, mikor csinálni fogja.

Gyorsan kilibbentem a nappaliba és leültem a tévé elé, ahol Kyungsoo és Kai is ült, hogy eltereljem valamivel a figyelmemet az előbb látottakról. Nem, nem, nem, nem. Ne gondolj már rá! Én most tévét nézek. MONDOM, TÉVÉT NÉZEK!

Már félóra is eltelt, mire végre kiszabadult a két jó madár a fürdőből. Mikor odanéztem félve, hogy mi fogad, hála az égnek, Chanyeolon újra rajta volt az alvós pólója. Ellenben nem tudtam elsiklani a fölött, hogy mikor észrevette, hogy nézem, hatalmas vigyor jelent meg az arcán.

- Nagyon vicces, Park Chanyeol. Nagyon vicces.

Eltátogott nekem egy „tudom”-ot, majd elköszönve a többiektől, bementek Baekhyunnal a szobájukba. Természetesen az őrangyal utánuk. Mikor beértem, Baekhyun már az ágyában nyújtózkodott, Manó meg rázogatta az új ágyneműt. Baekhyun hirtelen felült és elkezdett vigyorogni.

- Na? Meglepődött, hogy félmeztelenül látott az előbb? – Hogy mi? Mit mondtál, Baekhyun?!

A fiú kérdésére a szemem kidülledt, Chanyeolnak pedig a takarót tartva megállt a keze a levegőben. Mind a ketten Baekhyunra néztünk, én döbbenten, Chanyeol mérgesen.

- Chanyeol, mondd, hogy nem jól hallottam az előbb. Ugye nem rám céloz?

- Ó-óóó. Itt van, igaz? – húzta be Baekhyun hirtelen fülét-farkát, és a takarót is a nyakába.

Chanyeol apró fejrázások közepette gyilkolta tekintetével barátját, majd teljesen kétségbeesve rám nézett.

PARK CHANYEOL! MI AZ HOGY BESZÉLTÉL RÓLAM MÁSNAK?