7. fejezet

A nappaliban csak álltam földbe gyökerezett lábbal, és reménykedtem, hogy nehogy utánam jöjjön. Egyszerűen nem hittem el, hogy lát. Igazából tényleg, egyáltalán nem hittem el, gondoltam, biztosan csak pillanatnyi zavar volt a kis buksijában, mivel nem jött ki a fürdőszobából. Ellenőrzésképp odalebegtem az ajtóhoz megnézni, mit csinál. Viszont azonnal vissza is ugrottam, mert az ajtó kinyílt, de csak résnyire. Láttam kikandikálni a vörös fürtjeit, majd a fülét is.

- Ööö… Halihó? Valaki? Itt vagy? Vagy már nem vagy itt? – kétségtelenül engem keresett. Nekem meg valami bekattanhatott, mert válaszoltam neki.

- Igen, itt vagyok – erre a kobakja hirtelen eltűnt és becsapta az ajtót. Már el is könyveltem ezt annak, hogy fél tőlem és mindennek vége, mikor az ajtó teljesen kinyílt és szembe találtam magam a védencemmel. Nem éppen ijedtség vagy megbotránkozás látszódott az arcáról.

- Még most is látlak, nem jött be a játékod – dörmögte szemtől szembe. Nekem.

- Ó, hogy az a szűz szenteusz, ki vagy az égben és nem segítesz nekem ma. Miért?! – hajtottam le a fejem és kuporodtam össze. Tényleg lát és nem csak bekattant neki valami.

- Mi… mi a baj? Az, hogy látlak? – kérdezte kissé félősen és leguggolt hozzám. Ma ez volt a harmadik hosszú szemezésünk, de most már úgy, hogy nem csak én bámultam, hanem ő is engem, tudatosan.

- Mi? Ja, igen.

- Bocsi.

- Jaj, ne te kérj bocsánatot, inkább én – nem is tudod, mennyire nekem kéne.

- Ki vagy te?

- Az… az… - nyeltem egy nagyot, majd sóhajtottam egyet – az őrangyalod vagyok, Chanyeol.

A kissrácnak kidülledtek a szemei, majd újra összehúzódtak, mint akiben összeáll a kép az elmúlt nap eseményeiről.

- Ühüm. Szóval az őrangyalom. Milyen mázlista vagyok, hogy nekem van ilyen, ez marha jó! – mosolyodott el és elkezdett örömében tapsolni. Én vagyok ennyire debil vagy ez tényleg nem az a reakció, amire számítani lehetne? Zavartságom a fejemen is látszódhatott, mert Chanyeol megint szóba elegyedett velem.

- Megőrültem?

Ezen úgy elkezdtem nevetni, hogy bűntudatom lett, hogy kiröhögöm.

- Héj, ne nevess! Ez egy komoly kérdés. De én is jótól kérdezem… – azzal a szájához kapott, mert véletlenül a gyors beszéd közben ráharapott és felszisszent.

- Ha én is kiakadtam, hogy látsz, szerinted őrült vagy? Tudod, mit kapok én ezért, ha kiderül, hogy a védencem tudatában van annak, hogy van egy őrangyala? Lehet, felfüggesztenek… na, ne szerencsétlenkedj – vettem észre a száját. Kezdtem túl lenni a sokkon, így rájöttem, hogy nekem dolgozni is kéne és meg kéne gyógyítani a sebeit.

- Menjünk vissza a fürdőbe, rendbe hozlak. – Azzal felálltam és belebegtem az említett helyiségbe, miközben végig magamon éreztem a fiú tekintetét.

- Mit fogsz csinálni? Meghipnotizálsz vagy mi? – jött utánam. – Vagy van valami titkos szertartása az őrangyaloknak vagy…

- Befognád? Gyere ide és majd meglátod. Igen, ide elém. Csak hogy a tükörbe is lásd, hogy nem foglak kinyírni és nem babonázlak meg. – Erre megfagyott, de végül engedelmesen odaállt elém.

Vettem egy nagy levegőt és úgy kezdtem el gyógyítani, mintha nem látna. Ilyet már sokszor csináltam, csak akkor, mikor aludt, így nem tűnhetett fel neki, hogy valaki más segít rajta. Odatettem a kezem a szájához, ami zölden felfénylett – ő pedig felszisszent.

- Csinál…

- Nem beszél – orroltam rá. – Igen, elég sokszor csináltam már ilyet, mert az fiatalúr marhára vigyáz magára. – Ezen elmosolyodott, majd fel is jajdult megint, mert gyógyult a szája.

- Mosd le a vért! – Lemosta. Hihetetlen, hogy mennyire engedelmes. Hihetetlen.

- Hogyhogy nem félsz tőlem? – intéztem hozzá a kérdést, miközben folyt a víz a csapból.

- Aki meggyógyít, attól miért féljek? Meg az őrangyalom vagy elvileg, szóval megvédened kell, nem kinyírnod. – Gyorsan felém fordult. – Ugye?

- Igen, jól gondolod. Na, póló fel!

- Mi?!

- Mondom póló fel. Baekhyun hasba kapott nem egyszer, meg neked is fáj, szóval pólót fel.

- Majd pont neked fogok vetkőzni.

- Mintha nem láttam volna már – vágtam rá türelmemet vesztve. Láttam a fiún, hogy ez még őt is meglepte és kérdőn nézett rám.

- Te kukkolsz engem? Mégis mennyire? – és megindult a keze lefelé, hogy még így ruhán keresztül is eltakarja a kezével „azt”.

- Pfff, nyugodj meg, nem érdekelsz annyira, hogy kilessem minden pucér pillanatodat. Azért létezik etikett is. Na, hajrá már! – Még ez se nyugtatta meg, de felhúzta a pólóját.

Az igazat megvallva, sose néztem be a fürdőbe, sose néztem oda, mikor átöltözött, egyszer se vett rá a lélek. Ezért kissé megállt bennem az ütő – igen nincs szívem, de megint vegyétek költői képnek – mikor megláttam a hasfalát. Azt a jó édes… de visszatértem a való dimenzióba, mert megláttam utána azt a gyönyörű lila-zöld foltot is, ami ott éktelenkedett a gyö… khm… hasán. A kezemet rátettem teljes tenyérrel és szintén használtam a zöld fényemet. A furcsa az volt, hogy csak tudtam – láttam, hogy hova kell vinnem a kezem, de nem nagyon éreztem, hogy az ott Chanyeol hasa lett volna. Ezzel szemben ő.

- Ez csikiz. Meg meleg. Akkor … akit éreztem, hogy hozzám ér, de nem volt ott senki, az te voltál? – nyeltem egy hatalmasat. Piszok gyorsan fog az agya.

- Amikor olyan szélen álltál a színpadon, hogy lépsz egyet és kitöröd a lábad, vagy mikor majdnem felbuktál a saját cipődben, vagy belerepült volna a kés a lábfejedbe, mert nem tudsz közlekedni a konyhában és még sorolhatnám? Igen. Béna vagy.

- Nem is. – mosolyodott el.

- Oké, megvagyok. Fáj még valahol? – egyenesedtem ki.

- Aha, a karom.

Folytattam a gyógyítgatást, miközben halálos csönd telepedett ránk. Én próbáltam visszafogni az örömujjongás-depresszió-dühgörcs érzéseimet és koncentráltam a gyógyításra.

- Még meg se kérdeztem. Van neved? – ne. Ne, ne. Jön a személyeskedés. Ez nem jó.

- Van. Miért szeretnéd tudni?

- Csak. Milyen az már, hogy nem tudom a saját őrangyalom nevét?

- Látnod se kéne.

- Nagyon kikapsz?

- Ha segítesz és összedolgozunk, akkor nem. Ha béna leszel, akkor igen.

- Nem vagyok annyira szerencsétlen, mint hiszed. Komoly is tudok lenni. – Tudom, Chanyeol, tudom. Akkor igazán büszke vagyok rád, amikor olyan okosságokat mondasz a többieknek, hogy ők is néznek; meg lelki támaszt nyújtasz nekik, és kitartasz minden mellett, amit eltervezel. De ez maradjon az én titkom.

- Na, mi a neved?

Felnéztem a karjáról, mert eddig csak azt bámultam-szugeráltam, hogy véletlenül se kelljen a szemébe néznem. Olyan furcsa érzés még ez, hogy egy ember vesz „ember számba”.

- Raerim.

- Örvendek Raerim! – És már megint elővette azt a mosolyát, amit már akkor sem bírtam, ha másnak csinálta, de most, hogy nekem, az én arcomba…

- És köszönöm.

- Nincs mit.

- Nem, nem csak ezt. Tényleg köszönöm, hogy megmentettél aznap este.

Beakadt a levegőm, megállt a szívem, kidülledt a szemem. Ez lett volna a reakcióm, ha ember lennék, de persze ez nem látszódhatott meg egy őrangyalon. Hittem én, ugyanis ennek ellenére igenis meglátszódott.

- Jesszus, halványodsz, most meg mintha fénylenél. Jól vagy? – mondta Chanyeol.

- Mi? Ja, semmi. Igen? Még nem vettem észre, hogy ilyet is tudok. – A FRANCBA! Már a reakcióimat is látja? Ez komolyan mondom csodás.

Rövid hallgatás után megszólaltam.

- Megéreztél?

- Azt nem tudtam, hogy te vagy, de valamit éreztem. Furcsa volt. – Ha tudnád, hogy nekem mennyire furcsa volt.

- De, ugyanezt éreztem, mikor Baekivel verekedtünk. Nem tudom, mi lelte.

- Egy árny lelte.

- Hogy a mi? – Most akkor magyarázzak el neki, mindent? Na, jó.

- Menjünk be a nappaliba és ülj le. Miután elmagyaráztam, hívd fel a menedzsert, hogy hol vannak, mert hamarosan idő van.

Erre Chanyeol is feleszmélt, hogy még ma fellépés is van. A nappaliban elmagyaráztam neki, hogy vannak az őrangyalok és vannak az árnyak. A meséből csak annyi lepte meg, hogy Baekhyunt megszállta egy az utóbbiból. Semmi más. Ezzel a sráccal meg mi van?

- Miért hiszel el nekem mindent? Lehet, hogy csak hazudok, vagy át akarlak verni.

Közelebb hajolt hozzám, amibe legszívesebben belepirultam volna megint.

- Egy. Nem úgy nézel ki, mint aki át akar verni. Kettő, én hiszek az ilyenekben, szóval csak egy picit tűnt furcsának, hogy tényleg léteztek. Meg örülök, hogy van egy bizalmasom, aki te vagy. Ugye?

- Ööö, igen. Mondjuk úgy. De azt tudnod kell, hogy a többiek nem látnak, lehet nem is fogják neked ezt elhinni, lehet, te se fogod majd. Egyszer, valamikor. Meg, ha lehetséges, ne beszélj hozzám tömegben, mert hülyének néznek majd.

- Oké.

Miután felhívta a menedzsert, azután elindultunk a megbeszélt helyre. Próbált volna hozzám beszélni, mert rendszerint elfelejtette, amit mondtam neki. Végig mellette lebegtem, mire odaértünk az egyik metrómegállóhoz. Ott felvették kocsival és mentek a fellépés helyére. A többiek már ott voltak és amint kiszállt a fiú a kocsiból azonnal Baekhyunhoz rohant.

- El ne mond neki, hogy valójában, miért van ilyen rosszul. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a színpadra állhasson, mert úgyis azt akar majd, de meg ne szólalj. Rólam se.

Láttam, hogy Chanyeol a szemembe néz, és egy aprót bólint, úgy, hogy a fiúk ne lássák és elkezdte kérdezni tőlük, hogy mi volt a kórházban.

Felmentek a színpadra próbálni, beállítani a hangtechnikát, megnézték a ruhákat, átöltöztek, megcsinálták a hajukat, a sminkjüket és Baekhyun a kezdeti „igenis jól vagyok, nincs semmi bajom” mondatához már nem igazán tudta tartani magát. Eddig nem tettem rá kísérletet, hogy gyógyítsam, úgy gondoltam, tettek bele annyi gyógyszert, hogy jól legyen, de kezdett elmúlni a hatása, a koncert pedig nemsokára kezdődött.

Chanyeol mutatta nekem, hogy menjek utána - nem mintha nem mentem volna - és olyan helyet keresett, ahol egyedül lehettünk.

- Nem tudsz valahogy segíteni rajta? Tudom, hogy engem védesz, de nem tudnád azt csinálni vele, mint velem?

- De. Csak ahhoz az kell, hogy ott legyél vele. Megteszek minden tőlem telhetőt.

- Miért szállt belé? Miért pont ő belé?

- Tudom, hogy aggódsz érte, de ezekre én se tudom a választ. Nyugodj le.

Aprót bólintott és visszamentünk. Már sorba kellett állni a színpadra menetelhez, de szerencsére még beszéltek a felkonferálók és még türelmet kértek a rajongóktól. Chanyeol arrébb húzta barátját, ahogy kértem tőle és hozott egy vödröt is, amit szintén kértem tőle.

- Most jól tartsd meg, lehet el fog gyengülni. Lehet, nem reagál úgy a gyógyításra, mint te, lehet hányni fog.

- Nyugi Baekhyun, mindjárt jobban leszel – mondta Chanyeol a fiúnak.

- Ezt te honnan tudod? Lázam van és majd meg halok. Nem tudom, honnan jött ez a rosszullét. A francba már, én színpadra akarok menni – nyöszörögte Baekhyun, ami homlok egyenest más volt, mint amit a többieknek és a menedzsernek mondott. Látszott, hogy a védencemmel közelebbi kapcsolatban áll.

- Készülj, egy kicsit lehet fura lesz. – Chanyeol látta, hogy a kezem közelít Baekhyun hasa felé a zöld fénnyel a markomban és tudta, hogy ez mit jelent.

- Mire készüljek?

Beraktam az öklömet a fiú hasába és szétterítettem az erőmet. Éreztem, hogy nem jó benne valami, de gyógyítani tudtam.

- Jesszus. – Chanyeol vette a jelet, hogy ez a hányinger lesz és közelebb húzta a vödröt, amit hozott. Szegény Baekhyun nagyon rosszul volt, de jobban lett sokkal, miután megcsináltam vele ezt háromszor. A homlokára raktam a kezem, és próbáltam a lázát is csillapítani, de sajnos már idő volt.

- Kérdezd meg, hogy jobban van-e – utasítottam Manót.

- Jobban vagy valamivel?

- Ja. Aha. Honnan tudtad? – nézett a fiú a barátjára.

- Én mindent tudok – mosolygott vissza Chanyeol, én meg forgattam a szemem. Aha, meg ahogy azt Móricka elképzeli.

A koncert jól sikerült, Baekhyunnak még volt egy kicsi láza mikor hazamentek, úgyhogy Suho kezelésbe vette, Kyungsoo pedig főzött neki gyógy levest és teát. Estére már a borogatás feladata Chanyeolra hárult. Késő estig is ápolta a fiút, aki hamar el is aludt.

- Ugye holnapra nem tűnsz el? – kérdezte hirtelen tőlem a védencem, miközben végig az asztalukon ültem.

- Hm? Nem tudom. Lehet igen, lehet nem. Azt se igazán értem, miért látsz. Lehet, holnapra kialszod.

- Értem. Köszi, hogy segítettél rajta.

- Nincs mit, ez a dolgom. Jók voltatok, mint mindig.

- Ch, persze. Megint rontottam.

- Én nem láttam és a rajongóitok se. Főleg a lányok, akik rózsaszín ködbe burkolódzó tekintettel lestek titeket – fogtam kicsit piszkálódósabbra a dolgot.

- Féltékeny vagy? – fordult felém Chanyeol.

- Ja persze. Féltékeny vagyok, hogy nincs annyi levegő a tüdőmben, hogy úgy sikítsak, mint ők. Mellesleg nincs is tüdőm. – Ezen aprót nevetett a fiú, majd kicsavarta Baekhyun borogatását és letette az asztalra hozzám.

- Most már aludhatnál, neked is kell pihenés – mondtam neki, miközben leszálltam az asztalról.

- Jó, jó – ásított egy hatalmasat. – Azért remélem nem csak egy napos volt a szupererőm.

- Majd meglátjuk. Na, fekvés!

- Igenis – azzal lefeküdt a matracára, amiről már megint lelógott a lába. – Jó éjt, Raerim!

Hirtelen nem tudtam neki válaszolni, mert megilletődtem. A saját védencemtől hallottam a saját nevemet. Azon a szép bariton hangján. Úgy elkezdtem mosolyogni, mint egy vadalma.

- Neked is jó éjt, Chanyeol!

Azzal elaludt. És akkor belém hasított a felismerés – mennem kell jelentést adni. Jézus Mária, ezt hogy fogom tudni megmagyarázni?

Hazudnom kell!