18. fejezet

Chanyeol óvatosan próbált hozzámérni, hogy megnyugtasson, de az előbbi vízió miatt valahogy nem bíztam benne. Tudtam, hogy az nem volt igazi, ellenben még mindig olyan élénk volt az élmény arról, hogy az, akibe szerelmes vagyok, megöl, hogy nem éreztem magam eléggé jól, hogy hozzá bújjak és megnyugodjak. Láttam az arcán, hogy kicsit rossz néven veszi, ezért vettem magamon annyi erőt, hogy valamennyire tisztázzam az ordításomat.

- Kyorim. Szólni kéne a felső vezetésnek, hogy Muntaera küldjenek ki felügyelő bizottságot, vagy ha azt nem is, utána kéne nézni, hogy csinált-e mostanság furcsaságokat… - elcsuklott a hangom, mert újra belém nyilallt az emlék. Az igazat megvallva, halvány fogalmam sem volt, ki lehetett az az árny, de a körülményeket figyelembe véve, biztosra vettem Muntae bűnösségét. Minden egybevágott.

- Raerim, mondd már el, hogy mi történt. Nem bízol meg bennem? Vagy egyszerű emberként már nem is tudhatok róla? – Chanyeol már mutatta a sértődöttség jeleit.

- De, bízom… bízom benned, csak…

- Ez nem volt túl meggyőző.

- Chanyeol, fogd be! Olyan látomást láttattak velem, hogy te Soominnal kavarsz és a végén, hogy még jobban fájjon, kinyírtál. Aztán egy koncerten, vagy tudom is én hol, egy hadseregnyi árny volt elszabadulva és emberek sikolyaitól zengett az aréna, miközben egy árny átváltoztatott engem is a fajtájukká. Szerinted, ez most rólad szól? Túlságosan is valóságos vízió volt, amit igen kevesen tudnak megcsinálni, és ha engem sikerül manipulálniuk, talán én foglak bántani téged. Szóval még mielőtt újra pampogni kezdenél, én miattad aggódom, hogy neked esik bajod, nem magam miatt. – Úgy érzem, ez kissé keményre sikeredett.

- Megöltelek? Én… én… soha, de soha… - Chanyeol annyira mérges lett, hogy belerúgott Baekhyun ágyába, ami miatt barátja felébredt.

- Na mi van már?

- Semmi, aludj vissza.

- Héj, mi bajod van? – Baekhyun szeme kipattant, amint meghallotta barátja zaklatott hangját.

- Kyorim, azt is szeretném tudni, mármint majd utánanézünk, hogy Chanyeol előző angyala miért lett árny.

- Mivan? Az előző őrangyalom árny lett? Ezt úgy mikor akartad közölni?

- Szerinted én többet tudok róla? Meg egyébként is minek mondtam volna el?

- Mert az én életemről van szó, mert azt véded, nem? Ha árny lett az előző, akkor én is meghalhattam volna?

- Nem, meg most sem fogsz meghalni, mert nem hagyom. Úgyhogy fogd be és hagyj gondolkodni! – Chanyeol sértődötten fogta vissza minden kitörni készülő gondolatát, Baekhyun pedig csodálkozó és értetlen arccal pásztázta a szobát, hátha megtalál.

- Jól van Raerim, nyugodj le! – próbált békebírónak fellépni Kyorim.

- Nem, nem nyugszom le. Ha Muntae volt az, aki az előző őrangyalát is árnnyá tette, akkor nekem így üzent, hogy rám is ez a sors vár. Mivel szabályt szegtem.

- Most ezzel azt akarod mondani, hogy Muntae féltékenységből átcsapott bosszúállóba és istenbe egyszerre? Ugyan mi köze lenne neki Chanyeolhoz vagy az ő őrangyalaihoz? Semmi. Úgy állítod be, mintha akkora nagy hatalma lenne. A Nagytanács tudna róla, szóval nem hiszem, hogy ő lenne a bűnös – vázolta fel logikai menetét Kyorim, amitől csak még inkább dühös lettem.

- Akkor ha nem Muntae az, akkor szerinted ki? Ki, há? Nem hiszem, hogy egy tanonc őrangyal ezt a házit kapta, hogy ilyen szinten terrorizáljon. Egy ilyes fajta látomás generálása őrangyaloknál nekem vészesen hasonlít egy jó kis árny praktikához. Muntae lepaktált egy árnnyal, hogy jól szétszedjen minket Chanyeollal, miután látott minket a tetőn. Tudod, mennyire belém van esve, én simán kinézem belőle… - ahogy elhagyták a szavak a számat, én is éreztem rajta, hogy ez teljesen nem logikus és ésszerű.

- Nem, Raerim. Neked kóros üldözési mániád van. Abban egyetértek, hogy ez a látomásos dolog nem normális és nem hagyhatjuk figyelmen kívül, de hogy Muntae küldte volna, vagy egy árny miatta, azt erősen kétlem. Igaz, hogy nem éppen legális, ami közted és Chanyeol között van, de azért ennyire nagy kockázatot ő sem vállalna, hogy egymásnak fordítson titeket. Főleg, hogy Chris minden egyes dologra figyelve, velem együtt vigyáz rátok.

- Ez paradoxon. Igenis nagy baj ez.

- Raerim, ha ennyire nagy probléma vagyok a nyakadon, akkor hagyjuk az egészet és megnyugszol. Tudtam, hogy ebből nem lesz semmi… - mormogta az orra alatt Chanyeol.

- Chanyeol? Úgy most már komolyan mondom, hogy felpofozlak. Szeretlek téged, hallod? Ezen mit nem lehet felfogni? És lehet, túlreagálom, szóval meg fogjuk oldani. Nem hagyom, hogy bármi bajod essen miattam. Szóval vita lezárva, mi utánanézünk a dolgoknak és minden rendben lesz. Holnap úgyis programotok van, úgyhogy aludj vissza.

- Nézz az órára, most már felesleges…

- Nem akarok tolakodó lenni, de most ti veszekedtek? Nem most jöttetek össze? – Baekhyun ártatlan apró megjegyzésén halványan elmosolyodtam. Azt hiszem, ez tényleg a valóság és elmúlt a veszély. Viszont ennek többet nem szabad előfordulnia, hogy hagyom, valaki kutasson a fejemben. Mert ha ilyen könnyen megteszi, talán nem is fogok rá emlékezni és pont az ellenkezője történik meg a víziómnak: az én kezem által hal meg Chanyeol.

A másnap hamar elszaladt, Kyungsoo finomat dobott össze és mindenki láthatólag jól érezte magát. Egyfolytában játszottak és hatalmasakat nevettek. Chanyeol mégis mindig próbált úgy helyezkedni vagy mutogatni, hogy véletlenül se kerüljek tőle távolabb öt centinél. A tegnapi sértődöttsége átváltott aggódásba és mindig engem figyelt, mikor tehette. Persze a hatalmas mosolyát nem tudta elrejteni, teljesen jó kedve volt, viszont éreztem, hogy valószínűleg csak jól megjátssza.  A nap végén a menedzser bejelentette, hogy a közelgő nagy koncert miatt, ami majd a fővárosban lesz megtartva, az M hazajön és együtt fognak ezentúl próbálni. Ráadásul az új dalokat is fel kell venni, el kell kezdeni a videó felvételeit és egyéb nyalánkságokat.

Este, lefekvés után Kyorim javasolta, hogy maradjak csak idelent, majd ő jelent, így Chanyeol húzásának is eleget téve, odafeküdtem hozzá. Ő szorosan átkarolt és véletlenül se engedett volna el. Baekhyun mikor meglátta, hogy barátja hogy fekszik mellette, kissé hátrahőkölt, biztos nem lehetett szívderítő látvány, hogy egy láthatatlan dolgon nyugszik Chanyeol keze, majdnem kinyújtva. Nagyon vicces volt, ahogy egyre közelebb és közelebb jött a fejével és próbált kitapogatni, sikertelenül.

- Ne taperold a csajomat, Baekhyun.

- Mi? De nem is látom, hogy hol van…

- Nem baj, akkor se – csapott rá a kezére Chanyeol, majd mindketten halk kacagásban törtek ki. Minden tökéletes volt és nyugodt.

Az M csak estére érkezett meg a lakásba, vagyis egész éjszaka lárma volt az újratalálkozás miatt. Chanyeol megint Kris mellett kötött ki, de most hála az égnek nem annyira sokszor sikerült ez neki. Mamei és a lányok egyfolytában csak beszéltek az élményeikről, ami velük történt, míg nem voltunk együtt. Mi is meséltünk, vagyis inkább Kyorim mesélt, mert nekem elkalandozott a figyelmem Chanyeolra. Olyan természetesen és aranyosan viselkedett.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Zourong félrehív, egy kicsit távolabb a többiektől. Nem értettem, mit szeretne, de mikor közölte, nem tudtam hirtelen, hogy hangosan felröhögjek-e.

- Raerim, látom, jól vagytok Kyorimmal.

 - Igen, persze. Semmi gond nincsen.

- Annak örülök. Esetleg folytathatnánk a múltkori beszélgetésünket, nem túl sokat árul el a mappád, meg az olvasva úgyis olyan száraz.

- Száraz? Pedig oda minden le van írva szépen, nincs kihagyva semmi. Tőlem hallva is ugyanolyan unalmas.

- Ezt hadd döntsem el én, aztán majd meglátjuk, hogy végig akarom-e hallgatni.

- Inkább majd máskor – azzal faképnél hagytam, teljesen nyugodt szívvel. Egyszerűen nem tudtam palástolni a jókedvemet, mert ez tényleg vicces beszélgetés volt. Chanyeol is észrevette és bólintott, hogy „na mivan?”, gyorsan körbenéztem mielőtt legyintettem volna két röhögés közben, hogy „semmi, semmi”.

Reggel, a tegnapi bulizás miatt mindenki úgy nézett ki, mintha most szabadult volna a temetőből hullaként. Pedig ma fellépésük is volt, és ahhoz nem így kellett volna kinézni. A helyszínen mindenki próbálta felébreszteni magát, ki kávéval, ki teával – ki Chanyeollal. Igen. A barátom – inkább ezt a megnevezést hagyjuk, mert egyszerűen nem tudom megszokni se, meg nem is vagyunk hivatalosak – vagyis Chanyeol valószínűleg elszívva a többiek meglévő erőtartalékait is, pattogott a készülődés közben. Baekhyun, Lay, Suho és Kyungsoo neki köszönhették az életbe való visszatérést, viszont nem vették jó néven. Nem tudom minek örült annyira…

- Chanyeol, kicsit furcsa reakciót vált ki belőled. – Baekhyun megjegyzésére a fiú elővette azt a nagyon aranyos „fogalmam sincs, miről beszélsz” nézését és erre a pár percre leállt.

- Ugyan ki?

- Mintha nem tudnád – mosolygott jelentőségteljesen Baekhyun.

- Le lehet szállni rólam – majd megkeresett a szemével és mosolyogva tovább is ment, hogy Kait is felébressze. Viszont Kai nem ébredt föl. Ott gubbasztott az egyik kanapén az öltözőben, de se szólításra, se bökdösésre nem ébredt fel. Kicsit furcsának is találtam és közelebb mentem hozzá, amit sajnos nem kellett volna.

Amint közelebb hajoltam az alvónak tűnő fiúhoz, annak azonnal kipattantak a szemei és egyenesen rám nézett. Tudtam, hogy itt valami nem stimmel.

- Raerim vigyázz! – hallottam a hátam mögül Hongzhen ordítását, de nem voltam elég fürge. Kai megragadta a torkomat és elkezdett tolni a fal felé. Ez még úgy nem is lett volna akkora nagy baj, ha Dejinnek nem esik neki Xiumin, amit a lány sem nagyon értett. Aztán hab volt a tortán, hogy Kris pedig Kyorim karját ragadta meg. A többi fiú, mintha hirtelen elaludt volna, kivétel azok, akik minket pesztráltak, és Chanyeolt. Igen, Chanyeolt, ami nagyon gyanús lehetett a többieknek, viszont nem volt idejük ráfigyelni. Kai már nagyon szorította a torkomat, amit, ha teljesen emberként tesz, nem fáj. De most…

- Hogy a francba… - kezdte volna a mondatot Aikun, ha nem kellett volna Krisre figyelnie, aki Kyorimot elengedve, most rárontott. Szabályos tömegverekedés alakult ki három ember és nyolc őrangyal között. Kyorim sietett az én megmentésemre, Chanyeol úgyszintén próbálta elhúzni Kait, hogy végre ne érezzem magam újból az árnnyá válás kapujában. Viszont azzal, hogy már nem emberek voltak, nem is emberi erejük lévén, ő sem tudott túl sokat kezdeni csoporttársával. Úgy ellökte Kai Chanyeolt, hogy nagy ember létére is a földön kötött ki. Aikun harcolt a saját védencével, Krisszel, a Dejint támadó Xiumint a lányok próbálták visszafogni. Egyikkőjüknek sem jutott eszébe, hogy ki kéne lökni azt, ami a fiúkban van. Hongzhen végre rántott Kaion egyet és kiszabadultam. Amint szabadnak éreztem magamat utasítottam a többieket, hogy üssenek rájuk egy nagyot és szedjék ki belőlük az árnyakat, ne pedig szenvedjenek a lefogással. Fejbe ütöttem az öklömmel Kait, aminek hatására az árny kiszállt belőle, de már pucolt is volna el.

- Fogd meg! – kiáltottam el magamat, mire Hongzhen megragadta az árnyat, visszarántotta elém, én pedig az öklömet a hasába nyomtam. Felszabadult. Maradt kettő.

Az öltözőben minden dolog a földön kötött ki. Nem hittem el, hogy ekkora lármát nem hallanak meg kívülről és senki nem jön segíteni. Dejinék csoportja, tapasztalatlanok lévén csak szenvedtek, Dejin már kezdett halványodni Xiumin gyilkos kezei alatt, Krisék a nagy tolakodásban nekimentek Baekhyunnak, aki a széken roskadva ült, Chanyeolnak kellett odaugrania, hogy a teste ne hulljon tehetetlenül a földre. Amint elkapta a barátját, Kris Aikun helyett magát Chanyeolt vette célba és már kezdte is volna püfölni, ha a fiúk nem ütnek egy nagyot Kris hátára, aminek következtében belőle is kijött az árny.

- Raerim, innen a tied! – üvöltötte Hongzhen. Azonnal újból kört formáltam az öklöm körül és még egy árny fel volt szabadítva.

Az, ami Xiumint megszállta, az lehetett a legerősebb, vagy csak a lányok voltak nagyon bénák. Chanyeolnak most Layt kellett megmentenie, hogy Xiumin ne lökje bele egy asztalról leesett hegyes tárgyba. Ezzel elterelődött egy kicsit a figyelme az árnynak, a többiek ráugrottak, Kyorimmal pedig húzni kezdtük az árnyat, majd egy hirtelen húzással ez is kint volt a megszállt testből. Ellenben ennek ez nem volt akadály, hogy ne rontson ránk. Azon nyomban odaszállt hozzánk és velem kezdett el verekedni, próbálta volna az öklét belém rakni, úgy, mint az álmomban, de én mindig kitértem előle. A kihúzást követően ellökött Kyorim gyorsan feltápászkodott és megcsinálta ő is azt a kört, amit én az előbb és most ő szabadította fel a nem kissé felpaprikázott árnyat hátulról.

A csapat összezavarodva állt a történtek előtt, Chanyeol nagyban lihegett Layt tartva, Xiumin és Baekhyun a földön heverve, Kai a falnak dőlve, Kris a kanapéra zuhanva, Sehun a sarokban összeesve, a többiek a tükrös asztalra borulva voltak, az egész öltöző perceken belül csatatérré változott. A ránk telepedett kínos csendet zajos és ideges ajtódörömbölés szakított meg. Pont a támadás előtt jött ki minden segítő, a menedzserrel együtt és most jöttek volna vissza. Mekkora mázli, hogy csak a fiúk épségéért kellett aggódni. A levert banda lassan ébredezni kezdett, de a dörömbölés csak nem hagyott alább, így az ajtót Chanyeol nyitotta ki résnyire. Valami hülyeséggel lerázta a menedzsert, majd visszafordulva az ajtótól megrökönyödve nézett szét. Kész katasztrófa volt a szoba. Mintha hatalmas bulit csaptak volna, megittak volna vagy tízrekesznyi sojut és most részegen támolyog mindenki. Chanyeol legelőször Baekhyunhoz szaladt oda, aztán gyorsan egyesével segített fel mindenkit. Mamei fülrepesztő bocsánatkérésekbe és jajveszékelésbe kezdett, amit félig jogosnak is tituláltam.

- Mi a fene volt ez? – kérdezte a majdnem árnyvilágba küldött Dejin.

- Ez egy jól kombinált árny szeretetcsomag volt. Árnytámadás kurzus elvégezve. Mindenki megbukott – mondtam kissé lihegve és mérgesen.

- Hogy nem vettük észre, hogy megszállták őket? Hogy a fenébe nem éreztük? – jelentőségteljesen Kyorimra néztem és rajta is látszott, hogy ő is pontosan tudja, miért nem éreztük. Mert egy őrangyal babrálta meg az érzékeinket, nem egy árny. Így már mindjárt könnyebb.

- Sajnálom, nem tudtam eléggé lefogni – jajgatott Mamei tovább.

- Most mindenki elszúrta, kivétel nélkül. Kaparjátok össze a védenceiteket a fellépésre – osztottam ki a feladatokat. Mindenki rákezdett a gyógyításokra és mire végeztünk, a fiúk színpadképesek lettek, mi pedig hullák. Chanyeolnak úgy kellett megfognia a kivonulásnál, hogy ne essek össze. Hála az égnek utolsóként ment ki, így reméltem, senki nem látta a kis mentőakcióját.

- Köszi, de az ilyenekkel óvatosabban. De tényleg köszönöm! – erőltettem egy mosolyt neki.

- Ez meg mi volt? Ugye ez most nem… miattunk…

- Nyugalom, ne aggódj. Most menj és légy ügyes! – azzal elértünk a színpadra, ők felviharoztak, a rajongók sikolya felerősödött és minden úgy ment tovább, mintha mi sem történt volna. Csak mi, nyolcan álltunk mögöttük a színpadon, mint egy leharcolt egység és már az sem érdekelt, hogy a többi őrangyal tekintetét is magunkon éreztem.

Alig vártuk, hogy vége legyen a napnak, Dejinnek és Aikunnak – igaz ő tagadta – minél hamarabb vissza kellett térnie, hogy az erejük valamennyire stabilizálódjon. Én is kaptam eléggé, mégsem voltam olyan rosszul, mint a többiek, amit valószínűleg Chanyeol érintésének köszönhettem. Lefekvés után megtripláztuk a védőfalat, Zourong és Hongzhen magára vállalta a védő szerepét és lent maradtak őrizni, a vastag védőfal ellenére is.   

Amint felértünk a központba, beléptünk a kapun és vártuk a sorunkat. Dejin kezdett sokkal jobban lenni, Aikun pedig erősködött, hogy neki semmi baja nincsen és a többiekkel kellett volna lent maradnia, őrizni. Mikor meghallottuk az „EXO” ordítást, lassan és komótosan indultunk el az iroda felé. Mikor benyitottunk, a három hivatalnok is meglepődött levertségünkön.

- Ennyire nagy falat lett volna ez a támadás?

- Áh, ezt a generációt már nem képezik ki olyan alaposan – zsörtölődött a másik.

- Mondják, ha tudják.

Szépen elkezdte Sunghee mondani az elejétől a végéig a napot, majd Mamei néhai megjegyzései után átadta a szót a cserfesebb lánynak.

- Nagyon nehéz volt úrrá lenni a helyzeten, de Raerim védence a segítségünkre volt. Ha ő nincs, még a saját védencünk is bajba lett volna, jobban mondva az enyém – szégyenében lehajtotta a fejét, majd felém fordult – Mondd meg neki kérlek, Raerim, hogy nagyon köszönöm!

Mamei, ezt nem kellett volna. A szemem kidülledt a mondat hallatán, Kyorimon is láttam, hogy lefelé hajtja a fejét és a helyzet kínossága miatt összeszorítja a szemét. Ez bajt jelenthet. Mamei, te észrevetted, hogy kommunikálok Chanyeollal? És nem is tűnt fel, hogy ez nem normális? Adja a jóisten, hogy a hivatalnok úr ezt a megjegyzését nem vette figyelembe. Átvettem a szót és elmagyaráztam az árnyak viselkedését, agresszivitásuk szintjét. A három úr csak bólogatott egy negyedik pedig bőszen irkált.

- Ennyi volna?

- Igen, uraim – zengtük egyszerre.

- Értem, akinek szükséges jelentkezzen a gyengélkedőre, az egyikőjük menjen el a tárgyak osztályára és kérjen ki egy védőburok erősítőt, a többiek pedig legyenek legközelebb szemfülesebbek. Még egy ilyen hibát nem tűrünk el.

- Megértettük – azzal mindannyian lesújtva elindultunk a kijárat felé.  Én mentem utoljára, mert a szélen álltam, Kyorim után léptem is volna ki az ajtón, ha az egyik hivatalnok meg nem állít.

- Raerim, maga készüljön egy ellenőrzésre.

- Igenis, uram – fordultam vissza teljesen lefagyva, mert valahogy éreztem, hogy Mamei áratlan elszólása nem tűnt el nyomtalanul az éterben. De ellenőrzés alatt sok minden érthető, papírmunka, kihallgatás…

- A következő jelentésadásánál negyedmagával távozik vissza az emberi világba. Megértette?

- Igenis, uram. De erre mi szükség van?

- Csak ellenőrizzük a munkavégzését, semmi több. Most elmehet.

Amint kiléptem az ajtón, szabályosan azt éreztem, hogy visszamegyek és mind a hármat egy ötös szintű körrel megfogom és szétégetem. Ilyen nem lehet! Miért nem kértek meg rá, hogy írjak, az legalább sokkal könnyebb és nem kell Chanyeolért izgulnom. DE ÍGY! Most már le fogunk bukni, biztosan. Engem felfüggesztenek… ennyi év után…

Kyorim a falnak dőlve várta, hogy felé nézzek, a többiek már elmentek.

- Ennél nagyobb bajban már nem lehetek, ugye?

- Hát kitudja, még a végén kiderül Chanyeolról, hogy terhes…

- Hülye. – Kyorim az, aki még a legnehezebb pillanatokban is meg tud nevettetni.

Chanyeol, készülj fel, mert ellenőrzés lesz, és ha itt elbukunk, talán soha többé nem fogsz emlékezni rá, hogy ki vagyok.