Lejönnek és egész végig azt fogják lesni, hogy mit csinálok. Annyira
sok mindent éltem túl, csatákat, összeesküvéseket, és most egy egyszerű emberi
érzelem miatt hivatali ellenőrzésen fog kárba veszni az összes eddigi
legendásnak tartott cselekedetem. Miért szerettem bele? Miért szálltam bele?!
Neki így is eléggé zűrös élete van azzal, hogy idol és még pluszba ráraktam a
vállára egy másik világ problémáit is. Nem érdemlem meg, hogy őrangyal legyek,
de nem akarom elveszíteni őt sem. Most érzem úgy, hogy megtaláltam azt, ami
eddig mindig hiányzott. Chris támogatása nem olyan volt. Ez sokkal másabb.
Egész végig azon
füstölt az agyam, hogyan másszak ki ebből, hogyan lehet megoldani, hogy ne
vegyenek észre semmit, végül arra a megoldásra jutottam, hogy sajnos nem nekem
kell jobban odafigyelni, hanem Chanyeolnak kell engem ignorálnia. De hogy fogom
én ezt megbeszélni vele, ha itt az M? Kyorim is látta rajtam, hogy nem tudok
elszakadni ettől a gondolattól, mégse szólt semmit, csak bökdösött.
- Raerim, fejezd be! Majd
lesz valahogy, eddig se volt olyan, hogy nem lett volna valahogy.
- De még szólni sem
tudok neki, hogyan…
- Megoldom. Tudsz vele
beszélni.
Amint visszaértünk, a két őrünk, Zourong
és Hongzhen kanapén beszélgetett, valamennyire ők is jobban lettek.
Felhasználtuk a védőpajzs erősítőt, majd mindenki eltávozott a védencéhez. Most
Chanyeol, Baekhyun és Sehun voltak egy szobába, hála az égnek. Gondolom Kyorim
intézte el, hogy legyen csere Krissel.
- Ne ijessz rá
annyira, így is egész nap miattad aggódott.
- Hogy ne ijesszek rá,
amikor ez nagyon is komoly dolog.
- Akkor előbb te
nyugodj le és utána szólj neki. Én addig figyelek, hogy senki ne zavarjon meg.
- Kyorim. Köszönöm!
Egyszer visszakapod. – a lány még egy utolsót mosolygott rám, majd elhagyta a
szobát. Most rajtam volt a sor. Semmi kedvem nem volt felébreszteni Chanyeolt
és közölni vele, mi történt. Pedig muszáj volt.
- Chanyeol… Ébredj fel
egy kicsit – nem jött válasz, csak egy halk mocorgás.
- Csak most tudunk
beszélni, nem szeretnélek sokáig zavarni, de kérlek… - elkezdtem simogatni az
arcát és bele is feledkeztem a problémába. Csak ő volt számomra, a felügyelők
pedig elmehetnek oda, ahova gondolom őket.
Lassan ébredezni
kezdett.
- Szia Raerim! –
mosolygott rám, de azonnal vissza is hunyta a szemét. Eléggé félálomban volt.
Biztos, hogy most kell neki elmondanom? Lehet nem is fog semmire sem emlékezni
az egészből.
- Szia Chanyeol!
- Jól vagy? Nem volt
azóta gond?
Megesett a szívem
rajta. Inkább derüljön ki és történjen meg a legrosszabbik, hátha akkor sokkal
jobb lesz Chanyeolnak. Nekem pedig meg kell tanulnom arrébb raknom az egómat.
De…
- Igen, jól vagyok,
hála neked, de… - lehajtottam a fejem, nem tudtam, mit csináljak. Mire újra
Chanyeolra néztem, ő felébredt és felült az ágyában.
- Valami nincs jól,
ugye?
- Mamei… ne hibáztasd
őt, még fiatal, de elszólta magát. Azt üzeni neked, hogy hálás, amiért Layt
megmentetted.
- Ezért miért kéne
hibáztatnom?
- Mert ezt a
hivatalnokok előtt mondta, akiknek jelentünk. – Chanyeol szeme kikerekedett.
Még úgy igazából nem meséltem el neki a teljes jelentési procedúrát, az angyal
világot, mégis nagyon gyorsan vágott az esze és tudta, hogy ez mit jelent.
- Ha ez nálunk
történne, és mondjuk, valaki elszólná magát, hogy barátnője van, biztosan kiderítenék,
hogy mi van. Ugye nem azt akarod mondani, hogy rád is rád szállnak?
- De… holnap… vagyis
ma, ha megyek fel jelenteni, másnap már három felügyelő jön le velem.
- HÁROM?! – a fiút
sokkolta az információ.
- Halkabban, az oké,
hogy Baekhyun tudja, de Sehun nem.
- Oké, mit kell tennem?
Bármit megteszek, csak ne… - itt megakadt és nem tudtam én sem, hogy mit
szeretne mondani. – Ezt most ne vedd csöpögősre, de nem szeretnélek elveszíteni
– mondta nagyon halkan és teljesen őszintén a szemembe nézett. Egyre jobban
éreztem késztetést arra, hogy megnyugtassam. Igaz én nem érzek semmit, viszont
ő igen, hátha ettől valamennyire…
Megcsókoltam.
Váratlanul érte, de folytatta. A kezeim az arcán pihentek, majd mikor elváltunk
éreztem benne, hogy jól jött neki ez a közelség és valljuk be, nekem is. A
homlokunkat összeérintve suttogtam az ajkaiba.
- Mikor jönnek,
felejts el. Teljességgel. Megteszed ezt nekem?
- Megpróbálom, de…
- Ne próbáld, tedd.
Még azért szeretnélek jó sokáig idegesíteni. – Ezen halkan elkezdtünk kacagni,
majd újból összeforrtunk és sajnos úgy éreztem, mintha ez lenne az utolsó. Nem
tudom, miért. Ha tényleg nem fog rám figyelni, akkor nem lehet gond. Most ebben
a pillanatban nem tudtam másra gondolni, csak őrá és úgy éreztem, mit nekünk
felügyelőség, ha itt van nekem ő. Mikor elszakadtunk, ami nem volt kellemes,
már hallottam Sehun ébresztő óráját.
- Baekhyunnak is
szólj, neki is tudnia kell, viszont úgy, hogy ne hallja senki, értek ez alatt
őrangyalt is.
- Jó, szólok neki.
Neked mit kell majd csinálnod?
- Remélem, majd csak
állok és figyelek rád, ennyi.
- És ha hozzám kell
érned? Azt sajnos érezni fogom…
- Sehuntól vegyél
fapofa leckéket – mosolyogtam rá.
- Raerim, ne aggódj,
nem lesz semmi gond – ahogy ezt kimondta és néztem abba a gyönyörű szemébe,
kedvem támadt volna sírni. Ember akarok lenni és mellette maradni örökké. De
már így is eléggé sok mindent elszúrtam, szóval maradjunk a realitás talaján.
- Köszönöm! – majd
búcsúzásképpen újra kapott tőlem egy csókot. Felálltam és vártam, míg fel nem
kelt a nap. Sehun felébredt.
Az aznap orientációval,
ebéddel, beszélgetéssel folyt. Az agyam zakatolt és másra se tudott gondolni,
mint az estére, mikor lejönnek velem a döntőbírók és hatalmas követ zúdítanak
rám, hogy elbírom-e.
- Raerim, hogy kicsit
eltereljem a figyelmedet, rájöttem valamire. – Kyorim szólított le az
étteremben, ahová mentek enni a fiúk.
- Na és mire? – Nem is
néztem rá, mert még mindig Chanyeolra volt tapadva a tekintetem.
- Elmondom, ha végre
rám figyelsz tényleg. Attól, hogy leveszed róla a szemed, nem lesz baja.
- De mi van, ha…
- Ha? Ne legyél már
ennyire vészmadár és pesszimista. Mondtam, hogy megoldjuk. Mellesleg
hallhattad, tájékoztatta Baekhyunt, ő is komolyan veszi. – Ránéztem Kyorimra,
teljesen kétségbeesetten.
- Szóval. Volt ez a
tegnapi támadás, meg az ezelőtti álmod. Te Muntaera gyanakszol, ugye?
Bólogattam, Kyorim
pedig folytatta.
- Holnap próbájuk lesz
egész nap, mi lenne, ha ebédszünetben vagy valamikor felhívná Soomint, hogy
találkozzanak, és akkor beszélhetnél Muntaeval. Hátha le lehet szűrni valamit a
viselkedéséből.
- Na majd persze, én
szervezzek randit, mi?
- Figyelnél is arra,
amit mondok? Muntaeről kéne kideríteni, hogy mi baja van. ÉS HA bebizonyosodik,
hogy tényleg ő az, aki ezt a kalamajkát kutyulja, akkor le tudjuk állítani.
- Hogyan?
- Hát azt még nem tudom,
de legalább nekikezdenénk.
- Jó, ha elmennek a
felügyelők, utána összehozom.
- Na látod, nem lesz
baj.
- Már te vagy a
második, aki ezt mondja, szóval hagyjátok abba.
- Igaz, de én nem
foglak megcsókolni, ha lehet.
- Te leskelődsz?
- Ti sokkal aranyosabbak
vagytok, mint szegény védencem, aki zsörtölődik magában.
- Ugyan min?
- Áh, semmi. Magánügy
és bonyolult.
- És nem mondhatod el?
- Védenci titoktartás
tart engem, szóval nem – mosolygott rám.
- Ej, de furák
vagytok.
- Te mondod?
Ez a beszélgetés jól jött, mert lekötötte
a figyelmemet egy kis időre. A nap elsuhant, és jött az az idő, mikor fel
kellett menni, jelenteni. Még mielőtt mentem volna, egy utolsó csókot adni
akartam volna Chanyeolnak, mert ki tudja mi fog történni, de egyszerűen nem volt
rá alkalom. Sehogy se. Szomorúan néztem, ahogy fogat mos a többiekkel együtt,
majd bólintottam egyet, nem érdekelve, hogy Zourong és Aikun ott álltak a két
oldalamon. Chanyeol vette az üzenetet és bátorítóan elmosolyodott, ellenben
velem, akinek egy egész világ fájdalmát ki lehetett volna olvasni a szeméből.
Elindultunk
hát. Kyorim, Aikun, Dejin és Sunghee volt a mostani védőegység, így nélkülük
mentünk fel. Megint bementünk jelenteni, megint körmölt a negyedik, megint
annyira érdekelte őket, amit mondunk, hogy megint hidegen közölték, elmehetünk.
Nekem mondták, hogy várjam meg a felügyelőket, a többiek visszamehetnek.
Elköszöntem tőlük, majd kint a folyosón vártam az ítélethozóimra. Mikor
oldalról meghallottam a nevem, oda sem néztem, csak hirtelen felálltam és
meghajoltam.
- Üdvözletem a
felügyelő uraknak! Minden tőlem telhetőt megteszek a munkám során – mondtam a
betanult protokoll szöveget, aminek a végére érve már hányingert is kaptam,
annyira nem fűlött a fogam az egészhez. Viszont mikor kiegyenesedtem és
szemügyre vettem ellenőrzőimet, az ütő is megállt bennem.
- Köszönjük, mi is
reméljük, hogy jó jelentést írhatunk magáról – mondta mosolyogva a középső
ellenőr, aki maga Chris volt. Nyeltem egy hatalmasat, és nem tudtam eldönteni,
hogy most örüljek-e vagy ne.
- Akkor talán indulhatunk
is.
Mire leértünk, nagyban
folyt a reggeli készülődés, a többiek köszöntek nekem, de mikor Kyorim is
észrevette, hogy Chris az egyik felügyelő, láttam rajta, hogy alig tudja
visszatartani a röhögését. Nem értettem, miért pont így fejezi ki örömét vagy
meglepődöttségét, de nem engedhettem meg magamnak, hogy elkalandozzanak a
gondolataim. Attól még, hogy Chris is lejött ellenőrizni, ő is simán
kimondhatja a felfüggesztésemet. Lehet, még örülnék is neki.
A fiúk kocsiba
szálltak és elindultak az SM-hez. Miközben úgymond utaztunk, az egyik felügyelő
kérdezgetett alapvető dolgokat, hogy mikor kelnek, mi általában a programjuk,
szoktam-e más őrangyalokkal kommunikálni vagy konfrontálódni, én pedig
készségesen válaszoltam neki. A harmadik egy árva szót sem szólt, gondolom ő
volt a csendes gyilkos megfigyelő. A srácok beléptek a rajongókkal szegélyezett
ajtón, fellélegeztek, hogy itt vannak a második otthonukban, majd felmentek bő
köszönésözönben a táncterembe. Megérkezett a koreográfus is és kezdődött a napi
tréning és a gyakorlás. Eddig minden simán ment, Chanyeol egyszer sem nézett
rám, vagy keresett volna a tekintetével. Csak a saját dolgával foglalkozott.
- Nyugodtan
beszélgethet a többiekkel, vegye úgy, hogy itt sem vagyunk – mondta Chris
teljesen jószívűen, amitől a hideg rázott ki.
- Rendben, köszönöm –
majd azonnal odasuhantam Kyorimhoz és leültem hozzá. Éppen Mameijel
beszélgetett.
- Most komolyan
felügyelőket állítottak ránk vagy mi? – kérdezte Mamei.
- Nem, csak engem
figyelnek meg, nyugalom. Szerintem titeket nem. – bár inkább titeket kéne.
- Mit vizsgálnak? –
kapcsolódott be a beszélgetésbe Dejin.
- Nem tudom, csak
végezzem a munkám, ahogy szoktam, ők meg nézik. Ennyi.
- Ééééértem. Nem
akarunk mi is táncolni? Olyan unalmas szokott lenni, amikor csak ülünk és
lessük őket.
- Menjetek csak, én
inkább itt maradok.
- Na, még mit nem –
azzal Mamei húzott rajtam egy nagyot, amin még Kyorim is erősen meglepődött.
- Mi már úgyis tudjuk
valamennyire, úgyhogy megtanítjuk neked. – Sungheeben bíztam, hogy legalább ő
ne szórakozzon velem, erre most ő húzott maga mellé. Észre sem vettem, de a
következő percben már Chanyeol mögött álltam és vártam az instrukciókat.
- Miért állok én
ennyire elől?
- Az úgy könnyebb, ha
a védenced mozgását követed, szerintem – Dejin volt az, aki Chanyeolhoz lökött.
- Nem, nem. Tanítsátok
meg ti, az jobb – és iszkoltam is el védencem közeléből.
Elkezdtük tanulni a
táncot, miközben a fiúk is gyakoroltak, és hol normálisan csináltuk, hol
kifigurázták a védenceik mozdulatait. Éppen volt egy furcsa pörgő mozdulat,
mikor észrevettem, hogy Suho nem nagyon tudja megcsinálni, mégis próbálkozik
vele. Gondoltam nem lehet belőle baj, majd a következő percben éreztem, hogy
igenis baj lesz. Még mielőtt kicsavarta volna a bokáját, azonnal odasuhantam és
kilöktem úgy az egyensúlyából, hogy ne essen rá a lábára. Azt nem tudtam
kiküszöbölni, hogy ne ficamodjon ki, de olyan gyorsan tettem neki vissza, hogy
nem vehette észre, komolyabb baja is volt a lábának fél másodperccel ezelőtt.
Suhot esés közben valaki megfogta és emiatt tudtam visszatenni a lábát gyorsan,
még mielőtt ráállt volna, hogy visszaszerezze az egyensúlyát.
Szerencsétlenségemre Chanyeol volt az, aki elkapta. Tökéletesen összehangolt
mozdulatsor volt, amit az, aki tudja, mi van közöttünk, nem véletlennek hitt
volna. Pedig ez az volt. Sajnos Kyorim arcán láttam, hogy igenis látszódott,
hogy Chanyeol nem hirtelen reflexből ugrott oda Suhohoz, hanem mert látta, hogy
én is ott vagyok. Reméltem, hogy a felügyelőknek nem tűnt fel, mert csak Kyorim
vágott furcsa arcot.
- Ez közel volt –
mondta Suho fellélegezve - Köszi, hogy elkaptál.
- Nincs mit.
Szerencséd, hogy észrevettem.
Majd az apró incidens
után minden folytatódott tovább. A fiúk kezdtek hullák lenni, a mi
bohóckodásunk miatt kezdett elfacsarodni a két felügyelő képe, de legalább
kaptak egy kis szórakoztatást is. Lökdöstük egymást, pörögtünk, játszottunk és
egyszer egy hirtelen mozdulatnál véletlenül nekimentem Taonak. Ezzel nem is lett volna baj, mert megesik az
ilyen, de Tao hirtelen felszisszent. Megérezte,
hogy hozzáértem?! MOSTMÁR NEM CSAK CHANYEOL ÉREZ MEG?!
Baekhyun állt hozzá a
legközelebb és rá is kérdezett, hogy mi a baj. Tao csak halkan rázta a fejét,
majd:
- Mintha valaki nekem jött volna – majd
széjjelnézett.
- Lehet véletlenül
Luhan kinyújtott keze nem ott volt, ahol kellett volna – magyarázta meg az
esetet Baekhyun, aminek nagyon hálás voltam, viszont a fáradság miatt ebből
veszekedés lett. Hogy miért mondja azt Baekhyun, hogy Luhan rossz helyen lett
volna, meg, ha már megütötte Taot, akkor nem jó a térforma, meg ki szúrta el a
lépést és egyéb baromságok. Azt hittem, elhalványulok a szégyentől, hogy ez az
egész miattam van.
- Raerim, tegyen
rendet! – kaptam az utasítást attól a felügyelőtől, aki eddig egy mukkot sem
szólt.
- De ők nem is az én
védenceim…
- És ez megakadályozza
Önt?
- Nem, uram. – Azzal,
savanyú pofával fordultam vissza és próbáltam kitalálni, hogyan oldjam meg a
konfliktust. Eszembe jutott, hogy Krisre hallgatnak így indultam is felé.
- Aikun, nem baj, ha
fülbe súgok neki?
- Nem probléma –
kaptam meg az engedélyt, de Aikunon is láttam, ő is furcsállja a helyzetet.
Biztosra tudtam, hogy ez a feladat az én szekálásomra van kitalálva. Odamentem
Krishez, aki természetesen éppen Chanyeol mellett bandázott. Chanyeol, amint
látta, hogy közeledem, felemelte a hangját és beszállt a veszekedésbe, majd ő
is odament a többiekhez. Köszönöm!
Felemelkedtem a
megfelelő magasságba és belesúgtam egy olyat Kris fülébe, ami arra ösztönözte,
hogy tegyen rendet szép szóval. Sikerült is. Odament a bagázshoz és megfogta
Taot és Luhant a fülénél fogva.
- Mi a probléma?
- Semmi, semmi.
- Biztosan?
- Igen, persze,
legközelebb jobban odafigyelünk egymásra.
- Ezt örömmel hallom –
majd a nagy robosztus elengedte a fiúkat, akik azonnal a fülükhöz kaptak. Ezen
akaratlanul is elmosolyodtam a két jómadarammal együtt, meg a többiek is a
terem hátuljában elkezdtek nevetni, Mamei lassan a földön terült el jókedvében.
- Úgy érzem, eleget
láttunk a mai nap – szólalt meg a kedvesebbik felügyelő, amire gyorsan
odakaptam a fejemet. Közelebb is mentem hozzájuk, mert még volt pár kérdésük,
viszont nem dicsértek meg és nem ismerték el, hogy jól oldottam volna-e meg a
feladatot. Nem mintha vágytam volna rá, mert ez nagyon semmi volt, a tegnapelőtti
árnytámadáshoz képest. Örültem, hogy végre elmennek és fellélegezhetek.
- Majd értesítjük az
eredményről – búgta a harmadik, a szótlan. Ez a mondat kicsit szíven ütött.
Remélem, nem csak rossz esetben van eredmény.
- Köszönöm szépen!
Ránéztem Chrisre, de
sajnos csak egy fájdalmas mosolyt kaptam, ami nem jelenthetett túl sok jót.
Elköszöntem és már el is mentek. Olyan mérges lettem, nem tudom miért, hogy
ordítottam egyet, majd odaszálltam a tizenkét jómadár feje fölé és mindegyiknek
kivétel nélkül adtam egy taslit. Nem érezték meg, mert nem adtam túl nagyot,
kivétel Chanyeol, aki már behúzott nyakkal várta a támadásomat. Nem érdekelt,
ha a többiek meglátják, nem érdekelt semmi. Az a feszültség, ami egész nap
bennem volt, most jött ki.
A
fiúk hajnali háromig gyakoroltak, mindannyian hullák lettek, és tartott vagy
fél óráig, mire összekészültek a hazamenethez. Chanyeol és Baekhyun közölték,
hogy ők külön szeretnének hazamenni, mert Baekhyunt hazarendelte az anyukája
valami miatt, de csak be fognak ugorni és mennek is a lakásba. A menedzser
belement és el is indult a többiekkel, kocsival. Kyorim elköszönt és rám
hagyta, hogy vigyázzak magunkra, majd ők is elmentek. A két jómadaram nagyon
belemerült a beszélgetésbe, mikor Baekhyun megszólalt:
- Raerim, remélem nem
volt baj ma. Én tuti fejbe vertem volna azokat a felügyelőket.
- Köszi, Baekhyun,
kedves tőled! – nevettem Chanyeollal együtt.
- Tudod, hogy mit
néztek? Vagy, hogy… - kezdte Chanyeol.
- Nem mondtak semmit.
Csak, hogy majd közlik az eredményt és elmentek. Ennyi. Ráadásul az egyik
felügyelő Chris volt, amit egyáltalán nem értettem.
- Ő az, aki segíteni
szokott?
- Igen, ő az, akire
bátyámként tekintek. Teljesen nem értettem… - megakadtam, mert az úttest másik
oldalán felfedeztem egy ismerős alakot. Amint megláttam, megrémültem, mert
átvillant az agyamon, hogy pont most kellett volna szólnom róla Chanyeolnak és
erre meg pont most találkozunk vele össze. Soomin lépkedett a túloldalt. Amint
láttam, Chanyeol is lefagyott.
- Mi az már? –
kérdezte Baekhyun, mire ő is megállt.
- Soomin…
Soomin is észrevette a
fiúkat és nagy hévvel elkezdett integetni, majd el is indult felénk. Láttam,
hogy ott megy mögötte Muntae is, eljött az igazság pillanata. Soomin lelépett
az úttestre, és annyira ezen az oldalon akart volna már lenni, hogy szét sem
nézett, csak rohant felénk. Igaz, hajnali fél négy volt, de az utca nem volt
kihalva. Soomin nem figyelt egyik oldalra sem, Muntae egy kicsi fáradtságot sem
tett, hogy megállítsa a védencét. A következő pillanatban jött egy kocsi és
Soomin megállt – az autós pedig nem.
Baekhyun, Chanyeol és
én egyszerre kiáltottunk fel és rohantunk oda, és néhány perc múlva betöltötte
az utcát a mentő szirénájának hangja.
Muntae, te aljas, hogy
a saját védencedre sem vigyázol! TÉGED KELLETT VOLNA ELLENŐRIZNI, NEM ENGEM!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése