21. fejezet

Chanyeol álmosan zuhant az ágyába, de még nyitva hagyta a szemét, majd a karját a homlokára tette. Nem mehetett el, nem hagyhatta itt, csak így. Kinyitotta szemét, körbenézett. Nem volt sehol. Raerim nem volt sehol. Becsukta a szemét megint és várta, hogy jöjjön az álom a szemére, de még mindig csak a lányon, az őrangyalán járt az esze. A végén már nem tudott magával mit kezdeni, a tenyereibe temette az arcát. Szenvedett. Szabályosan szenvedett.

Kinyitotta a szemét és meglátott valami feketeséget az ajtóban állni. A feketeség megmozdult és halkan az ő nevét mondta ki. Mégis visszajött, még utoljára. Vagy talán örökké.

- Raerim…

- Ssss… - majd a lény megfordult és emberré vált. Már súllyal közeledett Chanyeol felé, ő pedig várta. Kívánta. Csak utoljára, vagy nem is utoljára. Raerim ember lett. Csak viccelt azzal, hogy elmegy, mert tudta, hogy majd emberként tér vissza hozzá. Ez csodás meglepetés.  

Chanyeolnak már nem volt energiája és nem is érdekelte semmi, csak engedte, hogy közelebb jöjjön hozzá és magához ölelhesse. Egyre közelebb és közelebb került, majd a végén már magához rántotta és hemperegtek egyet az ágyon.

- Tudtam, hogy visszajössz – suttogta Raerimnek, majd lassan megcsókolta a lányt. Így tökéletes volt, most hogy mindketten emberként lehettek egymáséi. A csók egyre hevesebb lett, egymáson hemperegtek, kuncogtak egymás ajkaiba, már sehol sem volt a pár perccel ezelőtti letargia. Majd lefordultak a matracról is, bele a holdfénybe. Chanyeol elszakadt a lánytól, mert meg akarta csodálni gyönyörű arcát, de amint kinyitotta szemeit, hatalmasat ordított.

- ÁÁÁ! – ordított a valóságban is Chanyeol, felébredve az álmából. Csorgott róla a víz és szédült, majd megfogta a homlokát és nagyokat nyelve, visszazuhant a párnájára. Akit meglátott a holdfényben, nem Raerim volt, hanem Baekhyun.

Négy óra múlva megrázták, mikor hangosan elkezdett szólni az ébresztő – legszívesebben fel se kelt volna, mégis kinyitotta a szemét és felült. Olyan volt, minta fejbe vágták volna, nagyon erősen valami nagyon kemény tárggyal. Fejéhez kellett kapnia, mert ahogy felült az ágyában, belehasított a fájdalom. Látta, hogy barátja már fent van, fel is öltözött, és miközben indult kifelé az ajtón, a zsebébe gyűrt valamit. Chanyeolnak még a fejfájás ellenére is beugrott a tegnapi – illetve inkább hajnali – álma és elborzadva kinyújtotta a nyelvét. Nagy nehezen kitápászkodott az ágyából majd nekiindult a nappalinak. Teljesen kómásan sikerült is, de olyan szinten nem tudta magáról azt se, hogy fiú-e vagy lány, hogy szabályosan hassal belezuhant a kanapéba.

- Mi a baj? Tegnap egyébként hol voltál olyan sokáig? – kérdezte Kyungsoo aggódóan.

- A-ebik-iserő…

- Ha a párnába beszélsz, nem értem, hogy mit mondasz.

- Az egyik ismerősömet elütötte egy kocsi, nála voltam bent a kórházban és marhára fáj a fejem – emelte meg egy kicsit a fejét a fiú, hogy értelmes is legyen, amit mond.

- Nem aludtál eleget, mi?

- Nem na…

- ÁÁÁ! – jött egy hangos ordítás a fürdőszobából. Kyungsoo és Chanyeol is néztek egy hatalmasat.

- Héj, Baekhyun, mi van? – kopogott be a fürdőszoba ajtaján Suho.

- Izé… semmi, semmi baj, csak hirtelen forró víz jött és majdnem leforráztam magam. Basszus – jött a nem éppen nyugodt válasz.

- Mindjárt hozok neked gyógyszert. Az segíteni fog összekaparni magad – fordult Kyungsoo Chanyeolhoz, majd ellibbent a konyhába és elkezdett kutatni az egyik szekrényben. Hamarosan vissza is tért egy kis fehér papírzacskóval – amiben a gyógyszer lapult - és egy pohár vízzel.

- Tessék, vigyázz, ki ne szórd. De előbb ülj fel!

- Az is nehezemre esik – majd Chanyeol feltolta magát szép lassan és ráült a sarkára.

- Kösz szépen! – Azzal elvette a fiútól a gyógyszeres papírt és beleszórta a szájába annak tartalmát. Fintorgott párat a keserű íz miatt, de a vízzel együtt sikerült lenyelnie.

- Ma hova megyünk? Totálisan nem vagyok képben.

- Gyakorolni, mindjárt tizenegy óra, szóval késésben vagyunk, kapard össze magad – mondta Kris, a szobájából kijövet. Chanyeol csak egy apró grimaszt ejtett el az egyik vezetőnek, majd visszaadta a poharat Kyungsoonak és elindult volna a fürdőbe, ha az ajtónál le nem esik neki, hogy Baekhyun van bent.  

- Siessél már, hallod? – ordított be Baekhyunnak.

- Befoghatod!

Chanyeol feladta a fürdőszobát, így visszamászott a saját szobájukba, hogy felvegyen valami göncöt, pedig semmi kedve nem volt ma próbára menni. Bár akár volt, akár nem, menni kellett.

A próbateremben mintha kicserélték volna, a gyógyszer hatott, ivott egy kis ébresztőt is, és annyira jól volt már, hogy hatalmas vigyorral hülyült az M tagjaival. Viszont ettől még nem szűnt meg minden problémája – például nem tudta, hogy hogyan is közeledjen Baekhyunhoz, mert a hajnali álma eléggé rendesen betett neki, még így is, hogy tudta, csak a saját képzelete játszadozott vele. Furcsa mód maga a fiú sem kereste a társaságát, viszont ezt nem értette, miért. Chanyeol nagyon remélte, hogy álmában nem beszélt és Baekhyun most nem gondol rosszat róla. Ugye nem? Ahogy figyelte a barátját, próbált rájönni, hogy ugye nincs gond, és akkor vette észre, hogy Baekhyun ma furcsábban mozgott, mint ahogy szokott. Igen, nyugodtan kijelenthette, hogy aznap Baekhyun barátjával valami nem stimmelt, csak nem tudta mi, és nagyon remélte, hogy nem ő miatta. Mikor a táncóra szünetében majdnem mindenki kiviharzott a teremből, csak ők ketten maradtak. Chanyeolnak meg se kellett erőltetnie magát, hogy Baekhyunnal beszélhessen. Még pakolgatott valamit a táskájában, mikor barátja megszólította.

- Hogy vagy ma?

- Kicsit tompán, meg fáj a fejem, de ahogy elnézem, neked sincs ma napod.

- Hát, ja. Vettél már be gyógyszert?

- Aha. Adott anyuci – majd mindketten elmosolyodtak, mert tudták, „anyuci” alatt Kyungsoot kell érteni.

- Egyéb a fejfájás mellett? – kíváncsiskodott Baekhyun, amit Chanyeol nem tudott mire vélni.

- Hát… hagyjuk. – Amint ezt kimondta, látta Baekhyun arcán, hogy kíváncsian néz vissza, de nem mondott vagy kérdezett semmit, és faképnél hagyta a guggoló Chanyeolt.

- Ennek meg mi baja? Mondd, hogy nem beszéltem álmomban…

Miután a fiúk visszajöttek, a próba folytatódott látástól-vakulásig. Mindenki, kivétel nélkül teljesen hulla lett, de attól még Chanyeol tudott bohóckodni, a többiek kisebb-nagyobb örömére. Egyedül Baekhyun nézte rossz szemmel a jókedvét, de Chanyeolt már nem érdekelte. Majd este beszél vele.

Amiből annyi lett, hogy hazaértek megint olyan hajnali három körül, és Chanyeol úgy ahogy volt, ruhástul-mindenestül bezuhant az ágyába és elaludt.

Hasonlóan telt el vagy két nap is, Chanyeolnak visszatért az ereje – valószínűleg csak az alváshiány esett nagyon rosszul a szervezetének – de Baekhyunnal azóta sem beszélt. A fiú hol mérgesnek tűnt, hol látszódott rajta, hogy valami kapcsán nem tud dűlőre jutni, vagy csak lézengett. Sokszor kapta rajta azon is barátját, ahogy a semmibe bámul, vagy nem is a többiekre néz, hanem mögéjük, mintha nem akarna senkinek sem a szemébe nézni. Valamit titkol? Ha pedig titkol, akkor miért pont ő előtte, akivel általában mindent megoszt? Az álmát már rég elfelejtette, de Baekhyun azóta is furcsa volt. Aztán Chanyeolnak valami megfordult a fejében. Baekhyunnak barátnője van? Áh, nem, az nem magyarázza azt, hogy Chanyeollal úgy viselkedik, de a furcsa lézengéseit, azt igen.

Egyik nap, mikor indultak fellépésre, Baekhyun legelöl rohant a kocsihoz, vidáman, majd hirtelen ötlettől vezérelve visszarohant a lakásba. Tíz percet kellett várni rá, senki sem tudta, mi a fenét csinálhat ennyi ideig. Mikor visszaért a többiekhez, Chanyeol látta rajta, hogy gondterhelt – most már aztán tényleg beszélnie kellett vele. Úgy döntött, ha vége napnak, komolyan leül vele és kifaggatja, hogy mégis mi ütött belé az elmúlt napokban. Bár azt is meg kell vallani, Chanyeol sem érezte magát túl kellemesen. Néha rájött egy olyan erős hiányérzet, ami miatt kétszer leellenőrizte, hogy minden megvan-e, vagy kikapcsolta-e, bezárta-e az ajtót, de minden hibátlanul megvolt, ugyanakkor egyvalami mégis hiányzott neki. Csak reménykedett, hogy idővel elmúlik.

A srácok megkapták a fellépő ruháikat, de még egyszerű pólóban mentek fel a főpróbára. Chanyeol ment leghátul, előtte pedig kicsivel távolabb Baekhyun és Kyungsoo. Ahogy barátja lépett fel a színpadra, valami kiesett a zsebéből. Chanyeol észrevette és felvette, majd szólni is akart a fiúnak, hogy valamit elejetett, mikor meglátott rajta valami írást. Egy levél volt, Baekhyunnak címezve. Chanyeol nem bírt a kíváncsiságával, széthajtotta a papírt, és ahogy bele-bele olvasott, egyre jobban torzult el az arca. Nem értett az egészből semmit. De ami a legborzasztóbb volt, az a levél alján volt. Chanyeolnak kikerekedtek a szemei, mikor meglátta, hogy ki írta ezt a levelet Baekhyunnak. Az arcára a teljes érthetetlenség ült ki és felnézett a már színpadon lévő Baekhyunra, aki pont akkor kezdte el tapogatni magát. Kereste azt, ami most Chanyeol kezében volt. A fiú nyelt egy hatalmasat, majd zsebre vágta a papírt.

Beszélnem kell vele. Mi folyik itt?! – gondolta magában, majd felrohant a színpadra a többiekhez. Hallotta is a háta mögül, hogy Baekhyun a Chanyeol mögött felérő Kait is megkérdezi, hogy nem látott-e egy papírt, miközben feljött, de Kai csak rázta a fejét. És még Chanyeol hitte azt, hogy álmában beszélhetett, amikor végig nem is erről volt szó.

Egész fellépés alatt más se járt a fejében csak az a hülye levél, bár szerencséjére nem kavart be neki a fellépésbe. Rendesen le is fáradtak, a rajongók újra sikítottak, ők megint bemutatkoztak és mondtak pár kedves szót, mielőtt lejöttek volna a rivaldafényből. Gyors átöltözést és a szervezőknek való köszönést követően, már indultak is haza. Chanyeol nagyon odafigyelt, hogy meg ne találja nála Baekhyun a levelét, mert ha ő is elveszti, nem lesz bizonyítéka a felháborodásának. Mikor hazaértek, a srácok egy része még elment a közeli boltba, volt, aki leült tévézni, Suho és Kris a menedzserrel tárgyalt, Chanyeol pedig úgy döntött, befoglalja a fürdőt. Az ott töltött idejének fele a levél újra- meg újraolvasásával telt el, de akárhányszor is olvasta el, egyszerűen nem értette. Mikor kijött a fürdőből és indult is a szobájuk felé, már nyomta volna le a kilincset, ha meg nem hallja, hogy Baekhyun beszélget valakivel odabent. Összeráncolta szemöldökét, majd gyorsan elindult széjjelnézni a házban, hogy vajon kivel beszélhet.

- Sehun, Baekhyun van valakivel a szobában?

- Nem hiszem, azt mondta, könyvet olvas, azért is jöttem ki, hogy kicsit nyugiban hagyjam. De azóta senki nem zavarta tudtommal. – Erre a válaszra Chanyeol nem számított. Akkor mégis kivel beszélget?

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Megfogta a kilincset és lenyomta, beviharzott a szobába és magukra zárta az ajtót. Baekhyun az ágyon ült törökülésben – szemei hatalmasra kerekedtek, nem számított vendégre, és Chanyeol pont egy mondatát vágta ketté, amint éppen a levegőbe beszélt.

- Na jó. Most azonnal beszélünk, mert már egy jó ideje nagyon furcsán viselkedsz. Mégis mi bajod van? Megzakkantál?

Baekhyun nem válaszolt, csak sóhajtott egy fájdalmasat.

- Ez nem válasz. Ne nézz hülyének, ráadásul teljesen olyan érzésem van, mintha fel akarnál akasztani, amikor nem is tettem semmit, majdnem…

- Ch… jó, igaz, nem te tehetsz róla.

- Mégis miről? – Chanyeolnak a homlokára csúszott a szemöldöke, mert ez az egész kezdett neki egy hatalmas megoldatlan rejtéllyé változni. A másik rossz érzése pedig az volt, mintha valamiből kihagynák, vagy kibeszélnék a háta mögött.

- Oké. Ha nem válaszolsz, akkor itt van ez. Olvasom - majd előhúzta azt a papírt, amit Baekhyuntól mondhatni elcsent.

- AZ NÁLAD VAN?! ADD VISSZA! –pattant fel barátja és odarohant Chanyeolhoz, hogy kikapja a kezéből a levelet, de Chanyeol megállította, és visszalökte az ágyra – kicsit talán el is túlozva.

- Magyarázatot akarok! Most! – majd nekikezdett a felolvasásnak.

Baekhyun!

Mivel alszol, nem akarlak felébreszteni, bár én is majd elalszom. Lehet furcsának fog hangzani az, amit írni fogok, de kérlek, higgy nekem és segíts! Raerimet felfüggesztették, épp most láttam őt utoljára és… – Itt el van mosódva, gondolom víz ment rá, vagy tudom is én - …ogok belenyugodni, hogy csak így elveszik tőlem. És így, hogy felfüggesztették, az én emlékeimet valószínűleg törölni fogják. Tenned kell róla, hogy ne felejtsem el őt! Nem felejthetem el és kész. Te tudsz róla egyedül, viszont a főnökei rólad nem tudnak. Kyorimmal valahogy vedd fel a kapcsolatot, mert ha én nem fogok emlékezni, az úgy nehéz lesz.

Köszi!

Chanyeol

- Ez úgy őszintén mi a franc? Mikor írtam én ilyet?

- Nem tudsz szöveget értelmezni? Ott van benne – állt fel Baekhyun mérgesen és kikapta Chanyeol kezéből a papírt.

- Hol? Meg ki a frász az a Raerim, akit elvileg nem kéne elfelejtenem? Valami csaj?

- Hallottad Kyorim? Csak úgy lecsajozza Raerimet, hát komolyan mondom, nekimegyek, még úgy is, hogy tudom, önhibáján kívül nem emlékszik.

- Baekhyun, kezdem elveszíteni a türelmemet, te szórakozol velem? Lemásoltad a kézírásomat és direkt írtad ezt?

- Direkt? Még hogy direkt?! Chanyeol! Raerim a te őrangyalod volt és halálosan egymásba voltatok zúgva. Viszont elvették az emlékeidet róla, és most azért nézel rám így, mint borjú az új kapura.

 - Őrangyal… Te meghibbantál. Oké, semmi gond. Beverted a fejed? Vagy valamit titkolni akarsz, hogy ilyen hülyeséget kitaláltál? Azért meg kell hagynom, elég nagy a fantáziád.

- ATYAÚRISTEN! Én mondtam, én megmondtam, hogy nem fog hinni nekem. Igazából, mikor nekem mondta ő először, akkor én se hittem neki. Fordult a kocka. Mit csináljunk?

Chanyeol csak még furcsábban kezdett el nézni, mikor látta, hogy Baekhyun a levegővel beszélget. Valakinek sürgősen szólni kell, Baekhyun megőrült. Sok lehetett neki hirtelen ez a felhajtás és hírnév…

- Oké, de készülj fel, hogy nem kicsit fog meglepődni. Chanyeol, majd most hinni fogsz nekem. – Azzal Baekhyun karba tette a kezét és várt valamire.

- Most meg mire készülsz? Beveted a szuper erődet? Hú, de megijedtem – majd mikor befejezte Chanyeol a csípős megjegyzését, megérzett valamit a fején. Olyan volt, mintha lefolyt volna róla valami, majd egy tompa, de jóleső bizsergés járta át. A szemét be kellett csuknia, mert hirtelen megszédült, de mikor kinyitotta…

- JÉZUSOM! EGY … - Nem fejezhette be, mert barátja odarohant hozzá és befogta a száját.

- El ne ordítsd magad, mert megverlek. Szólj, ha megnyugodtál… - Chanyeol még mindig kikerekedett szemekkel nézett, de lassan bólintott egyet, hogy nem fog ordítani.

- Ez meg… - kezdte is a csodálkozását, miután Baekhyun elengedte a száját.

- Ő itt Kyorim, Kyungsoo őrangyala. Milyen már, hogy én mutatom be őt neked, amikor végig te voltál az, aki látta Raerimet, meg benne volt ebben az egészben.

- Miben voltam benne?

- Üdv Chanyeol! – köszönt Kyorim.

- Még beszél is?! – lépett egyet hátra a fiú.

- Atya úristen… ez nehezebb lesz, mint gondoltam – fogta a fejét Baekhyun.

- Most kaptam az infót, hogy Sehun őrangyalt kap, ő pedig nincsen egyáltalán beavatva. Ha vissza akarjuk hozni az emlékeit, azt nagyon csendben kell csinálnunk, mert ha gyanút fognak, nekünk befellegzett.

- Ráadásul, ha igaz az, amit mondtál, hogy mégse Muntae a gyanús, akkor meg pláne nagy bajban leszünk.

- Héj, valaki, én is itt vagyok és nem értek SEMMIT!

- Chanyeol, mindjárt! – ordította le a fiú fejét egyszerre Kyorim is és Baekhyun is. Chanyeolnak elege lett. Nem tudta feldolgozni, hogy lát egy szellemet, és ő is megőrült, úgyhogy menekülni akart olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetett. Már indult is volna az ajtó felé, de Baekhyun megragadta és visszarántotta.

- Te kértél meg rá, hogy segítsek, akkor hagyd is, hogy segítsek!

- De azt nem is én írtam, nem emlékszem rá…

- Tudod, miért voltam rád mérges? Mert egyfolytában Raerimről meséltél nekem, meg néha én is tudtam, hogy itt van, erre egyik pillanatról a másikra elfelejted, és még egy apró hiányérzeted sincsen.

Chanyeol megrökönyödve állt, és hol Baekhyunra nézett, hol Kyorimra. A hiányérzet. Szóval mégis csak van jelentősége.

Nem nagyon hiszem el, amit mondasz Baekhyun, de azt sem akarom, hogy hülyeséget csinálj egyedül.