22. fejezet

Chanyeol megállt az ajtóban, és csak nézte a barátját és azt a furcsa szürke lányt, majd nem látva kiutat, nagyot sóhajtott és leült az ágyára.

- Na, akkor gyerünk! Csináljátok, amit akartok. Ja, de várjatok, kimegyek egy kis harapnivalóért.

- Hozz nekem is! – mondta Baekhyun, most már kicsit oldottabban és mosolygósabban.

Chanyeol még ki sem lépett az ajtón, hirtelen nekivágta a hátát az ajtófélfának.

- Mi a… - majd visszafordult a szobába – Azt ne mondd, Kyorim, hogy többen vagytok…

A fiú szeme előtt ott járkált vagy négy őrangyal teljesen nyugodtan a nappaliban.

- Ja igen, azt elfelejtettem mondani, azzal, hogy láthatóvá váltam neked, ezentúl az egész dimenziónkat látni fogod. Mindent – magyarázta meg Kyorim, mielőtt még Chanyeol megint pánikolni kezdett volna.

- Aha… - majd elindult a fiú a konyha felé, gondosan vigyázva, hogy ne érjen az angyalokhoz. Viszont ők észrevették, hogy Chanyeol mennyire bámulja őket, mire ő azonnal elkapta tekintetét és berohant a konyhába, felkapott pár rákos chipszet, magához szorította őket és rohant is vissza a szobába.

- Ez így elég vicces, de marha jó –vigyorgott, mint egy vadalma.

- Hol van az a „MI A FRANC FOLYIK ITT” Chanyeol?

- Jól van na, idő kell, hogy leülepedjen –ült le, miközben egy zacskót a barátjának dobot, egyet pedig maga kezdett el enni.

- Pigyelek…

- Akkor jó. Először is ki kell találnunk, hogy hozzuk vissza az emlékeit. Anélkül sajnos nem fog menni. Ha igaz az, amit kiderítettem Chris segítsége után, nem túl szívderítő dolgok fognak történni, amihez kelleni fog a segítségetek.

- Ez az az árny, akit mondtál, hogy bosszút akar állni rajtatok?

- Igen. Ő az. Ha sikerül annyi árnyat összegyűjtenie, amennyit gondolok és talál egy jó időpontot, ahol sok ember van egy helyen, elég nagy bajban lehetünk. Ezt meg kell előznünk. Viszont nem tudom, hogy milyen formában lehet és hogy egyedül van-e.

- Mert lehet nem egyedül van? – kerekedett ki Baekhyun szeme, aki eddig egyedül volt jelen ebben a beszélgetésben. Chanyeol hangosan csörgött a zacskóval és ropogtatta a csipszet.

- Befejeznéd? Vagy halkabban…

- Mert? Kapok piros pontot, ha úgy teszek, mintha érteném?

- Kyorim, előbb oldjuk meg a lyukas agyát, utána gondolkozzunk a világ megmentésén.

- Hát, nem tudom, mit tehetek… Na jó. Első próbálkozás –Kyorim Chanyeolhoz lépett, majd rárakta kezét a fiú fejére, és koncentrálni kezdett. Chanyeol abbahagyta a rágást és elnyílt szájjal leste, mit csinál vele a lány.

- Na? – kérdezte Kyorim, miután elvette kezét.

- Mi na?

- Hiányzik Raerim? – kérdezte Baekhyun.

- Még az arca sem ugrik be – A válasz hallatán Kyorim és Baekhyun is egyszerre lombozódtak le.

- Mi van, ha elmeséljük neki elejétől a végéig, hátha úgy beugrik neki? – nézett kétségbeesetten Baekhyun hol a lányra, hol a barátjára.

- Ja és minden egyes részletet? A tetőt is?

- Milyen tetőt? Lezuhantam?!

- Hát nem éppen, bár nem voltam ott, de biztos, hogy – Baekhyun elnevette magát – mindegy, hagyjuk. Ez magánügy, amit ott fent csináltatok.

Chanyeolnak kikerekedtek a szemei.

- Mivan?! Héj…

- Na, Kyorim, ha nincs más ötleted?

- Igazából, ebből még jól is jöhetünk ki. Mindenre emlékszik, kivéve, amikhez Raerimnek köze volt. Biztos van pár fehér folt az emlékei között. Ha ezeket megtaláljuk, talán előrébb leszünk.

- Okkké, de honnan kezdjük?

- A legelejéről.

- Na, Chanyeol, most nagyon jól figyelj és próbálj meg visszaemlékezni! – ült le barátjával szemben Baekhyun és kikapta a kezéből a csipszet.

- Héj, a kajám!

- Most nincs kaja, figyelj!

- De az istenért, miért ennyire fontos ez, hogy emlékezzek?

- Majd megérted, ha emlékezni fogsz – szólt komolyan Kyorim.

- Emlékszel, mikor azt mesélted nekem, hogy majdnem elütött egy autó és olyan volt, mintha valaki beléd szállt volna? – Baekhyun tűkön ülve várta a választ.

- Valami rémlik, de… Na ne szórakozz, tudod, hogy hiszek az ilyenekben. Ezt nem veszem be.

- Hssh, akkor másik – temette kezébe az arcát – Kyorim, segíthetnél. Várj, nem kell. Emlékszel, mikor péppé vertél csak úgy?

- Aha, tökéletesen, főleg, hogy te estél nekem és mindenem fájt utána. Nem tudom, mi bajod volt.

- Hogy gyógyultak be a sérüléseid olyan gyorsan? Meg én hogy lettem jobban aznap?

- A fene emlékszik már rá, nem ütöttél olyan nagyot, ennyi.

- A fenébe már, hogy mindent kimagyarázol…

- Rosszak az érveid – mondta Chanyeol és próbálta visszaszerezni a chipszét, sikertelenül.

- Okééééé… mozi, a MOZI! Minek mentél el Soominnal, mikor azt mondtad nem is tetszik?

- Jó volt a film és meg akartam nézni.

- Egy romantikus vígjátékot… na ne szórakozz.

- Ki emlékszik már arra, régen volt. Add ide a chipszem!

- Chanyeol, ha nem akarsz még egy hajszálnyit se a segítségünkre lenni, akkor mondd és nem tépjük itt magunkat… - Kyorim kezdett kijönni a sodrából. Chanyeol látta, hogy tényleg mérges rá ez a kettő és inkább feladta, hogy valaha is megegye a maradék nasiját.

- Jól van. Bombázzatok!

Baekhyunnak felcsillant a szeme és csak ömlött belőle a szó, egyre több olyan dolgot tudott felhozni, amit Chanyeol már legjobb tudása szerint se tudott megcáfolni. A következő döfést Kyorim adta.

- Kedves Chanyeol! Szereted-e a zöld almát?

- Nem bírom az almát, egyiket se.

- Ó, igen? Akkor miért kértél Kyungsootól almát a piacon, mikor elmentetek együtt bevásárolni? Ne kérdezd, hogy honnan tudom, az őrangyala vagyok, ott voltam.

- ÁÁÁ! Befüstölt az agyam… nem tudom. Tudom, hogy kértem almát és azt is, hogy megettem, de… akkor tényleg kitörölték? Már belefájdul a fejem, hogy tényleg hiányoznak dolgok és az meg pluszba idegesít, hogy ti meg tudtok róla. Ez olyan… rossz.

- Ha ez még nem elég, mikor jöttél el Soomintól a kórházból, miért tetetted ki magad a taxival egy utcával arrébb?

- Honnan tudjam? De tényleg… minek rakattam ki magam…

- Mert Raerimmel sétáltál egy utolsót, mielőtt még elment volna.

- Ch, és tőlem el se köszönt, milyen már ez? – háborodott fel Baekhyun – De most, végre látni fogom! VÉGRE!

- Honnan tudod, hogy visszajön? – mosolygott Kyorim.

- Hát majd… - Baekhyun gyorsan visszakapta fejét a lányról a barátjára – majd ez az idióta tesz róla, hogy visszajöjjön – és adott egy taslit Chanyeol fejére.

- Áu! Attól, hogy ezeket elmeséltétek, még mindig nem jött vissza, amire azt hiszitek, hogy volt. Áu! Ez fájt! – és erősen megdörzsölte a feje búbját. Egyáltalán nem volt tisztában se magával, se az elmúlt beszélgetéssel, inkább ette volna tovább a chipszét és foglakozott volna a mindennapi problémáival, minthogy még ezzel is. Az a lány, akiről mesélt neki előbb a legjobb barátja, majd egy túlvilági lény, aki nem is biztos, hogy létezik, arra engedtek következtetni, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Lehet, álmodik. Mivel tényleg nem értette, mi folyik itt, mélyen azt kívánta, bárcsak emlékezne, de akárhogyan is próbálkozott, csak az egyszerűnek egyáltalán nem mondható élete maradt meg.

- Miért vették el az emlékeimet? – kérdezte halkan, a padlót kémlelve Chanyeol. Nem azért volt elkenődve, mert oka lett volna rá, hanem lefárasztották.

- Ha egy őrangyalt felfüggesztenek a védencétől, akkor általában nincs semmiféle eljárás. De kiderült, hogy tudtál róla, láttad, és még bele is szerettél, így már kötelező érvényűvé vált az amnézia beiktatása. Az embereknek nem szabad tudnia a mi dimenziónkról, mert akkor túl sokat tudnának meg és még többet akarnának. Vannak emberek, akik látnak minket, vagy érzékelnek részlegesen, ezt nem lehet kikerülni, de általában ők a társadalom értelmileg fogyatékos tagjai, vagy kirekesztettek – magyarázta kedves, de csalódott hangon Kyorim.

- Tudom, hogy ez így sok egyszerre, nem is várom el tőled, hogy higgy nekem vagy Baekhyunnak, hiszen teljesen jogos lenne, ha őt dilisnek néznéd…

- Ezt vegyük úgy, hogy meg se hallottam, oké? – sértődött be Baekhyun.

- Talán majd idővel visszajönne, mert az emberi érzelmeknél erősebb nincs, de sajnos erre most nincs időnk. Ha ez az árny tényleg keresztbe akar tenni a Nagy Tanácsnak, lehet, életeket fog követelni, azt pedig nem engedhetjük. 

- Ajh… - fogta két kezébe a fejét Chanyeol. Nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon. Reménytelennek érezte ezt az egész helyzetet. Szorította a mellkasát az érzés, hogy tehetetlen. Annál rosszabb nincs.

- Esetleg felmegyek jelenteni majd, és utánanézek, hogy… - Kyorim nem tudta befejezni a mondatot, mert az ajtóban megjelent egy másik őrangyal, karba tett kezekkel és nem éppen barátságos tekintettel.

- Kyorim, szeretnék tőled egy határozott, és elég erős érvet arra, hogy miért kommunikálsz az emberekkel, és miért látnak minket.

- Aikun… ti nem mentetek még fel jelenteni?

- Nem. Az a gyerek ott, túlságosan is feltűnően csinálta a bámulásunkat. Értem már, Raerimet miért függesztették fel. Igen, gyorsan terjednek a hírek – válaszolt hamarabb az Aikunnak nevezett őrangyal, még mielőtt Kyorim mondhatott volna bármit.

- Jól van. Nem fogok kibújni alóla. Beszélnünk kell, de akkor mindenkivel. Ha visszajöttetek, akkor összeülünk.

- Nem. Most fogunk összeülni.

- De még nem alszanak a védenceitek.

- Ez a szerencséd. Ha elaludt mindenki, gyertek a nappaliba. Mindenki kíváncsian várja a magyarázatodat. Kedveltük Raerimet és mivel megmentett minket is, annyival tartozunk, hogy meghallgatunk, de te is az ő sorsára juthatsz. Azt hittem, te okosabb vagy ennél.

- Ha befejezted a kioktató és lekicsinylő tanmesédet, akár mehetsz is jelenteni. – Kyorimon látszódott, hogy ez a beszédstílus vérig sértette, Baekhyun is mérgesen nézett, bár amint Chanyeol látta, ez az őrangyal neki is új volt. Az őrangyal megfordult és eltűnt az ajtóban. Kyorim szabaddá engedte a fiúkat, akik vissza is mentek a közösségi terekbe, elvegyültek és úgy tettek, mintha mi se történt volna. Viszont Chanyeol nem tudta figyelmen kívül hagyni Kyorimot. Mindig figyelte a szeme sarkából.

Sok dolog kavargott a fejében, ezért nem is nagyon figyelt arra, amit mondtak nekik a többiek és rendszerint csak bámult ki a fejéből. Nem értette, hogy mi ez az őrangyalosdi, miért vannak fehér foltok az emlékezetében, mintha aludt volna akkor. Kyorim kezdett egyre szimpatikusabb lenni neki és ezt sem nagyon értette. Baekhyunra mérges volt, mert ő tökéletesen értett mindent. Már várta az esti beszélgetést, hátha több információ morzsát kap, mint eddig. Félt maga is, féltette Baekhyunt és lassan Kyorimot is, hogy mibe keveredtek és a szíve mélyén tényleg meg akarta érteni a helyzetet. Segíteni akart és megoldást keresni a problémára, de az nehezen megy, ha az ember éppen csak belecsöppen a közepébe. Elképzelni sem tudta, milyen fenyegetést jelenthet az, akit keresnek, vagy akiről szó volt, de nem hangzott kedvesen az az „emberáldozatokat is követelhet” megjegyzés az őrangyal lány szájából. A feje már füstölt, szóval úgy döntött, lemegy egyet sétálni, viszont nem egyedül. Baekhyunt is magával hívta és csendben sétáltak egymás mellett az egyre sötétedő időben. Rengeteg kérdése volt, de nem tudta, melyikkel kezdje, így csendben maradt.

- Tudod, piszkosul féltékeny voltam – törte meg a csendet Baekhyun.

- Ugyan mire?

- Kezdetben még azért nem, de utána már csak Raerimről beszéltél. Nagyon furcsa volt. Egyre többet tűntél el, hogy egyedül lehess, meg ilyenek, amit a többiek nem tudtak hova tenni, de én tudtam, hova mész és kivel. Féltékeny voltam rá, mert egyrészt nem láthattam – ezért nem is nagyon hittem neked, de amit kiváltott belőled, az túl valóságos volt ahhoz, hogy csak kitaláltad volna.

- Inkább ne is beszéljünk róla, mert egyre rosszabb lesz… nem emlékszek rá, akármennyire is akarok.

- Sajnálom, hogy így sült el – majd újra elhallgattak egymás között.

Már mindenki aludt, mikor visszaértek a házba. A nappaliban kész őrangyal csapat várta őket, mindegyik szempár őket fürkészte és zavarukban nem tudtak hova lenni. Baekhyun még nyelt is egy hatalmasat, mert ő – gondolta Chanyeol – már tudta, ki kicsoda.

- Akkor udvariasságból mutatkozzunk be. Aikun vagyok, Kris őrangyala – mondta Aikun, aki középen ült a kanapé karfáján.

- Krisé? – képedt el Chanyeol. Sose gondolta volna, hogy Krist egyáltalán védik, meg hogy egy ilyen őrangyal. Teljesen passzoltak egymáshoz. Mikor ránézett, ugyanaz az érzés fogta el, mintha Krisszel beszélne.

- Zourong, Luhané.

- Hongzhen, Taoé.

- Dejin, Chen.

- Örvendek, Sunghee vagyok és Xiumin őrangyala – mosolygott a lány a fiúkra.

- Na, hajrá már – szólt rá Aikun az utolsó őrangyalra, aki a sarokban gubbasztott.

- Nem akarok. Miattam van az egész…

- Ez nem igaz, nyugi Mamei, nem a te hibád volt – nyugtatgatta a lányt Kyorim.

- De! Ha nem szólom el magam, hogy köszönje meg a nevembe is Chanyeolnak, hogy megmentette Layt helyettem is, akkor most… most…

- Mamei…

- Nem drámázni gyűltünk össze. Foglaljatok helyet. Mamei, szedd össze magad.

- Valami baj volt? – súgta oda Chanyeol Baekhyunnak.

- Igazából ezt a részt is te mesélted nekem, mert én beájultam. – Baekhyun válaszán elkerekedtek Chanyeol szemei és végképp nem értett már semmit.

- Kyorim, hallgatunk.

- Oké. Tudjátok mindannyian, hogy Raerimet felfüggesztették, viszont az okot nem. Mivel én ezt magánügynek érzem, teljesen nem is mennék bele a részletekbe…

- Beleszeretett az emberbe, mi? – jegyezte meg csípősen Zourong. Baekhyun halkan kuncogott egyet, de azonnal lefagyott a mosoly az arcáról, mikor észrevette, hogy Zourong őt nézi.

- Ez nem a te dolgod…

- Még hogy nem az enyém… miatta vagyunk most bajban, ahogy látom, mert ha ő nem balfékeskedett volna és a saját fajtájával marad, akkor most nem kéne az emberek miatt aggódni. Minket is pallóélre állítottál ezzel és bocsáss meg, de én nem szándékozom elveszteni a munkám, se a védencem.

- Zourong állj le! És ne féltékenykedj mellesleg…

- Ennek ehhez semmi köze.

- Ó dehogyisnem. Hűtsd le a fejed, és gondolkozz hozzád illően! Mondtam, hogy nem drámázni jöttünk – mondta Aikun.

- Szóval, Raerimet felfüggesztették, Chanyeol memóriáját törölték, de a barátjának mindent elmesélt, attól függetlenül, hogy ő nem látta Raerimet. Az ő emlékei megmaradtak.

- Ha Baekhyunét is törölték volna, nem lennénk bajban? – kérdezte Hongzhen.

- De. Pont a mi védenceinket szemelte ki a jelek szerint egy árny, aki valamire készül régi sérelmeit levezetni a fiúkon, csakhogy a Nagy Tanács felfigyeljen rá.

- És ezt te honnan tudod? – Aikun szigorúsága cseppet sem lankadt.

- Biztos forrásból.

- Biztos forrás alatt Christ érted?

- Igen. Őt.

- Elmondtad már neki? – kérdezte meg Dejin a lányt. Chanyeol már nem tudta hova kapni a fejét, de amint látta, végre Baekhyun sem értett semmit.

- Dejin…

- Jó, bocsi, csak megkérdeztem. Raerimet kéne valahogy lehoznunk, de amíg rajta van a kötés, nem nagyon fog menni. Bár lehet nem is kéne.

- Tudjuk, ki az, akivel szemben állunk? Mit tervez? Vagy valami…

- Sajnos nem. Annyit biztosra veszek, hogy nincs egyedül.

- Csodás… ez egyre jobb lesz. Szóval azért tettél láthatóvá nekik, hogy? – Aikun volt a vezér, viszont úgy tűnt, hogy kezd megenyhülni.

- Hogy segítsenek. Ami eddig a fiúk körül volt és a mi dimenziónkhoz köthető, az az ő műve, viszont az, hogy nem vettük észre, csak arra utalhat, hogy nem egyedül dolgozik. Előbb meg kell találnunk a segítőjét és akkor ő is meglesz. Ha most akar majd támadni, azt nagy helyen fogja csinálni, és pont most lesz a koncert két nap múlva. Remek időpont lenne. Baekhyun ismeri a helyzetet, Chanyeol nem.

- Nem ő volt Raerim… - kérdezte meg Sunghee.

- De…  de nem figyelsz?

- Bocsánat.

- A koncert napjáig fokozottan figyelünk, több szem többet lát. Az árnyaktivitásokat is nézzük, és kérlek…

- Nem fogunk szólni. A védencünk fontosabb, mint a rendszer. Megértettük – mondta nagy sóhaj után pont Zourong.

Chanyeol csak nézett, mint borjú az új kapura, mikor hirtelen megrezdült valami a zsebében. A mobilja. Mindegyik őrangyal elment a védencéhez, de ők még ott maradtak a nappaliban.

- Na fiúk, megyek én is Kyungsoohoz, aludjatok, ha lehet.

- Gyere Chan… mi az?

- Soomin írt, hogy holnap találkozhatnánk, mert kiengedték a kórházból. Hööö… akkor holnap mászkálhatok. Nem akarok…

Mibe keveredtem bele?!