23. fejezet

Chanyeol csak nagy szemekkel nézte, hogyan bámulja őt barátja és az őrangyal lány, mintha a világ legtiltottabb dolgát mondta volna ki azzal, hogy megemlítette Soomint. Baekhyun odarohant a fiúhoz és kikapta a kezéből a mobilt.

- Héj! Mit csinálsz?

- Visszaírok, hogy nem érsz rá, ami végül is nem hazugság, mert tényleg nem érsz rá. Holnap és holnap után is folytatjuk a készülődést, mint e-d-d-i-g i-s…

- Majd én eldöntöm, hogy mit csinálok, oké? Add vissza azt a mobilt – Chanyeol erőszakosan megragadta Bakehyun csuklóját és kikapta a kezéből a telefont.

- Soomin az én dolgom.

- Mikor lettél te ilyen? Kyorim, beszélni akarok Raerimmel, most! – nézett kétségbeesetten az őrangyalra a fiú, de csak egy fájdalmas tekintetet kapott válaszként.

- Akkor én elmentem feküdni, te meg elmész a fenébe, Park Chanyeol! – azzal Baekhyun eltűnt a szobájukban, hatalmas erővel becsapva maga után az ajtót.

- Nem elég, hogy itt van a nyakamon egy halom túlvilági lény, elvileg amnéziás vagyok és még a haverom is berágott rám… csodás napom van, mit ne mondjak.

- Ezen sajnos nem tudok segíteni.

- Kösz, Kye…

- Kyorim.

- Kyorim. Mindig velünk vagytok? Állandóan?

- Nagyrészt igen. De neked most nincs őrangyalod, én vagyok az ideiglenes – sóhajtott fel a lány, amire Chanyeol csak egy értetlen és kissé dühös arcot tudott vágni.

- Értem. Akkor jó éjt! – majd a fiú elindult a fürdőszobába. Becsukta maga mögött az ajtót, várt pár másodpercet, hogy ugye nem jön utána az a lény, majd megnyugodott. Kezére támaszkodva dőlt neki a mosdókagylónak és csak bámult maga elé. Túl sok információt kapott ma, mint amennyit be tudott volna fogadni. Ránézett a mobiljára, ahol még ott volt Baekhyun be nem fejezett sms-e, kitörölte azt, és írt egy újat.

Holnap próbáim lesznek, de ha neked jó, késő este becsöngetek. Chan

Miután elküldte, zsebre vágta a mobilt. Folytatta a cél nélküli nézést és zsongó fejét próbálta hűteni a csenddel. Nagy nehezen felemelte a fejét, és a tükörbe nézve találkozott a saját tekintetével. Figyelte önmagát és kereste a válaszokat, de pont azt nézte, aki a leginkább nem volt képes azokkal szolgálni. Ahogy bámult ki a fejéből, hirtelen dezsavű érzése lett. Összehúzta a szemöldökét és figyelt, várta, hogy történjen valami, de végül tíz perc után sem változott semmi. Fújtatott egyet, összeborzolta a haját, miközben kisgyerek módjára elkezdett trappolni, majd megunva a semmittevést, elment fürödni.

Másnap minden normálisan ment, mint ahogyan szokott. Az sms-ről mélyen hallgatott Baekhyunnak, nem értette, miért akarja ennyire megakadályozni, hogy találkozzon a saját gyerekkori barátjával. Főleg, ha az illetőt nem rég ütötte el egy kocsi, és most engedték ki a kórházból. Beteglátogatás illendő, főleg, hogy Chanyeol aggódott is a lány miatt.

Hosszú napot zárhattak maguk után, egész nap csak próba és megbeszélés, ki mikor hol és mit csinál, csinálhat, kell csinálnia. Mindeközben az angyalok részt vettek mindenben, amihez a fiúnak idő kellett, hogy megszokja. Baekhyun már otthonosan mozgott, viszont ő sem tudta megállni, hogy néha ne nézzen rá, vagy ne tátogjon egyik-másik őrangyalnak. Kyorim jókat kacarászott Chanyeol arckifejezésein, amelyek tényleg viccesek lehettek volna a fiú számára is, ha érti, hogy mi folyik körülötte.

Végre eljött az este, már majdnem éjfélt ütött az óra, mikor kiszabadult a kis csapat az épületből. Chanyeol most tervezte a megszökést, amit igazából nem lehetett szökésnek nevezni, mert őrangyal elől nem tud megszökni. Kitalált valami kis hülyeséget, hogy elmegy még a boltba, de az nem jött össze, mert Baekhyun és D.O. is ment vele. Kényszerből vett egy banános tejet, és halkan elszürcsölgetve baktatott két barátja mögött. Mikor azt vette észre, hogy nem figyelnek, szép lassan lemaradt és visszafordult a bolt irányába. Kidobta az üres innivalós dobozt és futásnak eredt, hogy végképp ne kapják el. Felszállt egy helyi buszra, és indult is Soominék felé.

Nagy nehezen megérkezett, volt is benne félsz, amiért ilyen későn jön el a lányhoz. Legbelül remélte, hogy nem a szülei fognak neki ajtót nyitni. Megállt az utcai lámpa fényénél, előhúzta még a mobilját, hogy megnézze az időt – közben felfedezte az eddigi nem fogadott hívásokat, majd gyorsan zsebre vágta.

- Úgy őszintén, mit képzelsz magadról? – szólalt meg a háta mögül valaki.

- Jézusom, te követtél?

- Tudod, nem volt könnyű utánad jönni, mivel nem hagyhattam a fiúkat egyedül, és még végig kellett hallgatnom Baekhyun barátod ordítozását.

- Nem muszáj állandóan velem lenned.

- Nem-e? Tudod, az őrangyal dolga, hogy mindig a védence mellett legyen, és ezt jobb esetben nem veszi észre az illető. Téged azért idegesít, mert látsz. Raerim is mindig veled volt.

- Hagyjatok már azzal a lánnyal, egyre jobban idegesít, hogy állandóan csak azt hallom, hogy Raerim így, Raerim úgy. Nem emlékszem rá és kész! És most, ha megbocsátasz – indult volna csengetni Chanyeol, de Kyorim az útját állta.

- Nem kopoghatsz be! Ha Muntae kijön és meglát, akkor tudni fogja, hogy Raerimet felfüggesztették és te most védtelen vagy. Azt azért te sem akarod, hogy megtámadjanak. Az, hogy én itt vagyok, még nem jelent semmit. Csak akkor van teljes erőm, ha hivatalosan és egészen is az angyalod vagyok, ami jelen esetben nem igaz. Ezért mondom, nem feleslegesen, hogy ne csinálj hülyeségeket!

- Ki a frász az a Muntae?

- Soomin őrangyala.

- Neki is van? Jézusom… mi lett a világommal?

- Szerinted, ha neked van, másnak miért ne lenne?

Chanyeol erre csak megforgatta a szemét és átlépett Kyorimon, majd gyorsan, hogy a lány meg ne akadályozza, becsöngetett. Kyorim még szitkozódott párat, és hogy ezt nagyon meg fogja bánni, de pár másodperc után már nyílt is az ajtó, ami mögött megjelent Soomin.

- Szia, Chanyeol! Azt hittem, már nem is jössz.

- Áh! Szia, Soomin! Bocsánat, hogy ilyen későn zavarlak, de csak most érek rá, és most se sokáig. Látom, már jobban vagy. Mit mondtak odabent?

- Tegnap engedtek ugye ki, és csak egy enyhe agyrázkódásom volt, és még valami volt a karommal, de már jól vagyok. Gond nélkül tudom mozgatni – mutatta a lány boldogan.

Chanyeolnak teljesen úgy rémlett, hogy a lánynak eltörött a karja, de ennek most semmi nyomát nem látta. Viszont amitől kissé megijedt, az a lány háta mögött megjelenő őrangyal volt. Próbált nem észrevehetően ránézni, de még így is sikerült véletlenül szemkontaktusba kerülnie vele.

- Értem. Én meg már aggódtam, hogy valami komolyabb van, de akkor nem engedtek volna ki ilyen hamar. Szüleid?

- Aggódtak rendesen, viszont a doktor nagyon rendes volt és megnyugtatta őket. Azután érkeztek be, hogy te elmentél.

- Honnan tudod, hogy én mikor mentem el? – Chanyeol látta a szeme sarkából, hogy Kyorim kezd nagyon ideges lenni. Furcsa mód azt várta volna, hogy míg ő beszél Soominnal, majd az őrangyalok is fognak, de egy mukkot sem szóltak egymáshoz.

- Anyáék mesélték, hogy láttak elmenni, mikor jöttek – mosolygott Soomin, ami minden kétkedést kiölt a fiúból.

- Jól van, örülök, hogy jól vagy és legközelebb ne csinálj ilyet, hogy csak úgy lelépsz az utcára és szét se nézel, oké?

- Ih-igen, – kuncogott Soomin – persze. Mivel te kértél meg rá, fokozottan is figyelni fogok. De szeretnék neked adni valamit cserébe, hogy ennyire aggódtál értem – majd felemelte a mutatóujját és mutatta Chanyeolnak, hogy menjen közelebb. Chanyeol, mit sem sejtve, felhúzott szemöldökkel hajtotta végre a lány utasítását, majd hirtelen azt sem tudta, hogy mitévő legyen.

Soomin, amint a fiú elég alacsonyra és közel került a lányhoz, hirtelen megragadta Chanyeol felsőjét és magához húzva őt, megcsókolta. Chanyeol megfagyott, majd miután elengedte a lány, kiegyenesedni se volt képes, annyira lesokkolódott.

- Khm… akkor… izé… remélem, sikerült felkészülni a koncertre! Sok szerencsét és próbálok majd jó közel menni, hogy láthassalak – majd egy utolsó mosollyal elköszönt és becsukta az ajtót.

- Szia! – mondta kis fáziskéséssel Chanyeol, lassan felegyenesedve.

- Na ebből elegem volt. Most azonnal visszahívod és megmondod neki, hogy semmit sem akarsz tőle. Ez a csaj nekem nagyon gyanús, főleg mikor… Chanyeol. Te hallasz engem? – Kyorim elkezdett Chanyeol feje előtt integetni, de a fiú olyan szinten le volt fagyva, hogy erre sem reagált.

- Nem hiszem el, hogy ennyire lesokkolt ez a csók. Komolyan mondom, a hajamat tépem!

Kyorim nem tudhatta, hogy Chanyeol nem azért állt még mindig megfagyva, mert annyira lehengerelte az, amit az előbb Soomin „ajándékként” adott neki. Amint a lány ajkai az ő ajkaihoz értek, a feje megtelelt mindennel, ami eddig hiányzott. Abban a minutumban mintha megengedtek volna valami csapot, úgy folyt vissza Chanyeol összes eddigi, kitörölt emléke. A zebra, a fürdőszoba, a reptér, a fellépések és az autogramosztások, az árnytámadás, a lány a repülőn, Baekhyun próbája és a tető. És a hajnali utca. Raerim. Raerim.

Hogy felejthettelek el?

- Oké, bocsánat! Mehetünk!

- Na végre. Mi tartott ennyi ideig?

- Nem számítottam rá!

- Ch… ha ezt Baekhyun megtudja, elevenen megnyúz, ugye azt tudod.

- Hö… azt nem hiszem. Előbb gyűrném én le őt. Meg erről nem kell tudnia – miközben kommunikált Kyorimmal, száguldoztak az újonnan jött információk a fejében. Kezdte összerakni a képet abból, amit Raerim neki régebben mondott, és amit Kyorim híreiből kiszedett. Végül arra a következtetésre jutott, hogy jobb, ha titkolja, visszatértek az emlékei. Hibátlanul. Most legszívesebben körberohanta volna Kyorimot, hogy végre látja Raerim barátosnőjét, fejbe akarta volna vágni Baekhyunt, hogy hamarabb látta mindegyikőjüket, de higgadtan és hideg fejjel kellett gondolkodnia az elkövetkezendő események miatt. A hazaúton nehezen tudta megállni, de valahogy sikerült tartania a száját, ami élete eddigi legnehezebb dolga volt.

Már nyitott volna be az ajtón, ha Kyorim nem száll be hamarabb, így jelezve egyértelműen Baekhyunnak, hogy a szökött fegyenc megérkezett. Baekhyun kivágta a bejárati ajtót, kintebb lökte Chanyeolt és becsukva maga mögött az ajtót, megragadta barátja felsőjét és majdnem nekivágta a falhoz. Kyorim eközben gyorsan visszaszállt a két fiúhoz, nehogy hülyeséget csináljanak.

- Mégis mi a jó édest képzeltél? Csak úgy odamész valakihez az éjszaka közepén? Ráadásul Soominhoz? Nem hallottad, hogy mit mondtak a többiek? Te süket és értetlen barom! De miért is érdekelne, ha nincsenek emlékeid – majd Baekhyun elengedte Chanyeolt, aki gyorsan visszaigazította a ruháját.

- Mondd már meg, hogy miért vagy ennyire elmebeteg? Semmi bajom nem történt – próbálta minél flegmábban kimondani a szavakat, de tudta, hogy barátja teljesen jogosan van felháborodva, és így utólag, ő is ugyanígy reagálna fordított esetben. Eléggé nagy kockázatnak tette ki magát.

- Az a bazi nagy szerencséd, hogy nem történt semmi. Áhhh, Kyorim akadályozz meg benne, hogy megfojtsam! Feleslegesen húzom magam rajta, vegyük ki őt ebből az egészből, semmi hasznunk nem származik egy baromból, aki csak elszúrná a dolgokat még jobban.

- Na jó, most már igazán befejezheted. Nem vagyok szerencsétlen, saját döntésem ellenére nincsenek emlékeim – ennél a résznél erősen kellett koncentrálnia, hogy ne röhögje el magát – és bocsi, hogy nem tudom olyan gyorsan beleásni magamat az új szituációba. Nem tudom, feltűnt-e, de idolok vagyunk és egy szabad percünk sincsen, és még mellékesen mentsük is meg a világot?

- Fiúk, fejezzétek be, ennek a veszekedésnek nem lesz soha sem vége. Menjetek lefeküdni, mert holnap is korán keltek és nem akarok két zombit kísérgetni egész nap.

- Neki mondd, hogy fogja be!

- A francba már! – Baekhyun visszament a lakásba, majd mit sem foglalkozva a többiek döbbent arckifejezésével eltűnt a hálószobába.

Chanyeol is követte, és nem tudott kibújni a fiúk kíváncsi nézése alól. Odament a kanapéhoz és hosszan elnyúlt a háttámlán, mint valami macska, kinyújtott kezeivel fejbe vágva egyszerre Taót és Sehunt.

- Veletek meg mi van? Mint egy rossz házaspár… - jegyezte meg Luhan.

- Mintha te meg Sehun nem szoktatok volna veszekedni. Csak a szokásos, elege van belőlem. Meg fordítva. Suho, leszel a pajtim? – majd az illetőre rákacsintott.

- Ja, persze, ha nincs ló, jó a szamár is, mi? – nevetett a vezető.

- Engem már meg sem kérdezel? – háborodott fel Kris.

A vége az lett, hogy mindenki hatalmas kacarászásban tört ki, amiből persze Baekhyun kimaradt. Chanyeol a legszívesebben bement volna hozzá, és elmondta volna, hogy semmi gond, már mindenre emlékszik, és megoldják valahogy, de nem tehette. Végig futott az agyán az is, hogy Chris, akit állandóan említett Raerim, nincs itt. Pedig pont vele kellett volna beszélnie, hogy valamilyen úton-módon intézze el, hogy Raerim lejöhessen ide. Igaz, tudta, hogy felfüggesztették, de pontosan nem ismerte, hogy mi jár ezzel, azon kívül, hogy nem lehet vele és elfelejtette. Tényleg nagyon zsongott már a feje, pluszban amiatt is, mert emlékbeöntést kapott, úgyhogy elköszönt a srácoktól és bement Baekhyunhoz. Nem bírta ezt a feszültséget kettejük között, így meg akarta viccelni, de nem Kyorim szeme előtt.

- Kyorim, neked nem Kyungsooval kéne lenni? Nyugi, nem lesz bajunk. Húzz fel valami védőizét, vagy tudom is én. – Látta, hogy a lány nagyon meglepődött ezen a kijelentésén, de hála az égnek nem akadt fenn rajta.   

- De. Igazad van. Akkor is rajtatok tartom a szememet, de legyen, kimegyek.

- Köszi! – mosolygott Chanyeol Kyorimra, miközben azon gondolkodott, hogy ez a lány túlságosan is okos, akkor mégis hogy nem vette még észre, hogy visszajöttek az emlékei? Vagy lehet, hogy pont észrevette? Ez így nagyon érdekes lesz.

Amint Kyorim elment, Chanyeol rávetette magát Baekhyunra, aki nyögött egy hatalmasat a takaró alatt, mert valljuk be, Chanyeol magas is, és attól még, hogy vékony, van súlya.

- Te beteg vagy… szállj le rólam!

- Hogy megbékítselek, játsszunk!

- Ugyan mit?

- Be kell bizonyítanod valamit.

- Shh… na meg persze. Szállj már le rólam, nem kapok levegőt!

- Majd akkor szállok le, ha belemész.

- Jól van, na… - Miután Chanyeol megkapta a beleegyezést, legurult barátjáról a saját matracára. Visszakapja a régebbit, hátha felvidul miatta és leesik neki magától is néhány dolog. Nem akarta direkt kimondani Baekhyunnak, hogy már nem amnéziás, de ha megteszi, azt talán a többi angyal is hallja, azt pedig nem akarta. Nem tudta, mi lesz majd a koncerten, de amíg lehetett, titkolni akarta az előnyét, hátha még jól fog jönni.

- Ma közöltétek velem Kyorimmal, hogy létezik egy másik dimenzió is. Bizonyítsd be, hogy nem csak mi ketten bolondultunk meg. Mert én simán kinézem, hogy mi szedtünk valami gyógyszert vagy valamit beszívtunk a kórházban. Röviden szólva, aggályaim támadtak, Byun Baekhyun.

- Hogy mi bajod van? Mégis mikor ment el az a maradék eszed is? Na jó, szívassál csak, de én most alszok.

- De ne már!

- Majd holnap megmutatom neked, de most hagyjál! – Chanyeol nem hagyta ennyiben az egészet, lehúzta barátjáról a takarót.

- ÁÁ! – azzal Baekhyun kikelt az ágyából és mérgesen nézett Chanyeolra, aki nagyban vigyorgott. - Te gyanús vagy nekem.

- Ugyan miért? – kacarászott még mindig a fiú.

- Eddig te voltál a megtestesült ellenzék, most meg… - Nem fejezte be a mondatot, tágra nyitotta a szemét és csak állt megfagyva. Chanyeolnak leesett, hogy Baekhyunnak leesett, hogy Chanyeolnak az egész dolog leesett, szóval azonnal a szája elé tette az ujját, mutatva, hogy ez maradjon titok. A beszélgetés abbamaradt, és a felismerés után el is mentek aludni. Erre azért volt szükség, nehogy Kyorim vagy bármelyik angyal is gyanút fogjon. Igazából Chanyeol nem vette biztosra, hogy barátja tényleg arra jött-e rá, hogy visszajöttek az emlékei, mégis most már jobban érezte magát.

                A koncert előtti utolsó nap már a koncert helyszínén telt. Ez volt a főpróba előtti nap, mégis egy teljes napot szántak rá, hogy körbenézzék a színpadot, a technikát beállítsák, körbejárhassák a helyszínt és egyéb megbeszélések. Gyorsan eltelt ez a nap is, az őrangyalokon látszódott, hogy feszültek, és most kivételesen is nem voltak a fiúkkal olyan sokat. Ők is feltérképezték a stadiont, csináltak furcsa dolgokat – amit Chanyeol védőtechnikáknak vélt, ennyi megmaradt Raerim hosszú meséiből – majd ők is fáradtan tértek vissza a fiúkkal együtt a lakásba. Chanyeolnak is a gyomrában voltak az idegei, várta már a koncertet, de a fellépéstől való görcsét tetőzte ez az árnytámadás is. Bízott az őrangyalok, Kyorim és Chris erejében, és mélyen nagyon remélte, hogy Raerim biztonságban van, nem esett semmi baja. Igazat megvallva, még örült is volna, ha el tudna jönni, mert akkor biztosan befellegzett az ellenségnek, viszont tisztában volt azzal, hogy pont ő az, aki nem jöhet le. Nem igazán tudta, mit jelenhet teljes valójában a felfüggesztés, de valószínűleg most jó ideig hanyagolnia kell az emberek világát.  

Csak forgolódott az ágyában és nehezen jött csak álom a szemére. Viszont ma este Raerimmel álmodott, hosszú idő óta először.

                A stadion kezdett megtelni, egyre gyorsabban és gyorsabban. Minden idolcsapat már megérkezett, az öltözőikben készültek. A koncertért felelős csapat fel alá járkált, rendezték a dolgokat, bekapcsolták a hangtechnikát, a fényeket, elvégezték az utolsó simításokat. Az EXO öltözőjéből furcsa zajok szűrődtek ki. Chanyeol, Chen és Xiumin bohóckodtak egymással és a többiekkel, majd csak akkor lett csend, mikor megkapták az ebédjüket. Chanyeol két pofára majszolta a pizzát, teljesen hétköznapinak tűnt, viszont belül majd szétvetette az ideg. Semmi sem utalt arra, hogy baj készülődne. Túl nagy volt a csönd.

Chanyeolnak már a nem gyanús is gyanús volt, mindenre kiéleződött a figyelme, mégis meg tudta tartani a titkát, hogy emlékszik. Baekhyun, a tegnapi meglepődésétől eltekintve, semmi jelét nem mutatta, hogy tényleg rájött volna erre a dologra. Chanyeol el is volt keseredve egy kicsit.

Bejött az öltözőbe a menedzser, ismertette a fellépési rendet és a felvonulást, majd rohant is el más információk után. A fiúk összekészültek, készen volt a sminkjük, hajuk, ruhájuk majd indultak is kifelé. Először felvonulás jött a nagyközönség előtt, majd csak utána kezdődött az igazi koncert. Már a felvonulásnál Chanyeol mosolya az égnek ért, imádta ezt, hogy ilyen sokan egy helyen, egy dolog miatt gyűltek össze, és az, hogy többen az ő nevét sikítozták, csak tetőzte a hangulatot.

Az EXO a tizennegyedik volt a sorban, mégpedig a Historyval. Miután a Super Junior két tagja lejött, pacsit adva nekik, hogy hajrá, ők is megindultak a színpadra. Mikor már tolta volna Kyungsoo-t Chanyeol, meglátta, hogy az őrangyalok másfelé figyelnek, és nem tudta, miért. Két fénycsóva érkezett, majd azonnal kicsit erősebb beszélgetésbe kezdett a csapat. Chanyeol csak két dolgot tudott kiszűrni, hogy Kyorim üdvözölte az egyiket, aki valószínűleg Sehun őrangyala volt, majd látta a többiek dühös arcát, és végre megtudta, ki az a Chris. A tömeg sikítozásától és csápolásától alig hallva egymás szavát, megindultak felfelé, pedig Chanyeol oda akart volna rohanni Chrishez, megkérdezni, mi van Raerimmel, de nem sikerült neki. Mikor a színpadra értek elhelyezkedtek annak közepén, felvéve a térformát, majd várták, hogy induljon a zene és felpezsdüljön a tömeg is, látva, hogy az EXO fog jönni. A védőgárda is elhelyezkedett mögöttük egy sorban, és Chanyeol látta, ahogy Kyorim rá és Baekhyunra mosolyog, amit ő is viszonzott, viszont kétségbeesett nézését a Chris nevű angyal semmibe vette. Mivel már úgysem tudott mit csinálni, helyette arra koncentrált, hogy kiélvezhesse a fellépés minden egyes percét. A kezét zsebre vágta, hiszen így kezdődött a tánc, majd kezdte volna a gatyarázást, ha hirtelen el nem megy minden fény, minden zene és erősítés.

Chanyeol elkezdett forgolódni, de nem sokáig tehette meg, mert fekete köd vette körbe tizenkettőjüket és a nézőközönség robaja is elhalni látszott. Chanyeolra a teljes pánik telepedett, de nem mozdult el a helyéről. Számított erre, de nem most és nem így. Halkan hallotta még Kyorim és a többiek sürgető parancsszavait, de egyre inkább nem értett belőle semmit. A körülötte levő sötétség már fullasztóvá vált, érezte, hogy gyengül és szólni akart Baekhyunnak is, de egy hang nem jött ki a torkán. Majd a semmiből megszólalt valaki, pontosan előtte.

- Mégis hol a fenében vagyok? Ó-óó… – Chanyeol azonnal felismerte mind a hangot, mind a stílust és a szíve hevesebben kezdett el verni, de már nem a félelemtől, hanem az izgatottságtól. Mivel rájött, hogy az aki előtte áll…

Raerim?!