Árnyakkal szemezve, megfagyott légtér, lefagyott gondolkodási képesség,
hátam mögött az egész fiúbanda…
Mit tegyek most?!
- Két sorba rendeződj! Az első sort én irányítom, a hátsó
védővonalat Kyorim. Mindenki tudja a dolgát! – kiáltotta Chris, ami kizökkentett
egy kicsit az extázisból.
A tömeg morajlása
kezdett halkulni, ahogy az árnyak végeztek az őrangyalaikkal, és a lelküket
vették célba. Chris megparancsolta, hogy előbb tegyük a saját védenceinket
védőburok mögé, utána segítsünk a többieknek, ami egyenlő volt a lehetetlennel.
Mi hogy érnénk fel ennyi árnnyal, mikor
vagyunk összesen tízen?! Ráadásul a vezérüket se tudtuk, hogy hol van, az
árnykarok egyre gyakrabban jöttek, amiknek a kivédése miatt sose tudtunk normálisan
beállni a sorba. Végül mégis sikerült találnunk egy üresjáratot, és
nekikezdtünk.
- Figyelem, számolásra
mindenki bekapcsolódik, és egy hetes szintű íriszkört kérnék! Ha lekésitek,
kezdhetjük elölről, szóval éberen és fürgén! – utasított Kyorim.
Chrisnek nekem kellett volna adnia az irányítást. Kyorim hozzám képest
kezdő, akkor mégis mi a frászért nem én csinálom ezt?! Kavarogtak a dolgok
a fejemben, majd véletlenül összeakadt a szemem Chanyeoléval. Minden egyéb
dolog, ami ott és akkor a környezetemben volt, kikapcsolt. Láttam rajta, hogy ő
is olyannyira össze van zavarodva, mint én, és helyette is Baekhyun próbálta a
többiek előtt menteni a menthetőt. Tényleg
nem emlékszik…
Miközben a fiúk
hátráltak és próbáltak volna lefutni a színpadról, újból és újból csápokba
ütköztek, ami minket csak hátráltatott, ezért megkértük Baekhyunt, hogy terelje
őket össze egy kupacba a színpadon és nem lesz bajuk. Kyorim elkezdte a számolást
Chrisszel párhuzamosan, és a többiek körei is már derengtek fel, de én még
mindig Chanyeol szemében ragadtam és nem figyeltem oda.
- Ötös kör… -
ordította mellettem Dejin, mire feleszméltem.
- Ja, Hatos kör… - de
nem történt semmi. Még egy kis szikra se jött ki. Ha most megpróbálom még egyszer, nem esek ki a ritmusból, de ha nem fog
sikerülni… Kapálóztam a kezemmel, koncentráltam, mint a fene – Hatos,
mondom HATOS! A FENÉBE MÁR! – majd megjelent egy halvány fénysugár az előre
tartott tenyeremnél és hirtelen felerősödve körré formálódott, amiben az írások
is egyre gyorsabban rajzolódtak ki. Huh… sikerült.
Mikor készen lettünk,
már biztonságban tudhattuk a fiúkat, és indultunk volna a körön kívül is
munkálkodni, mikor észrevettem valakit a meghosszabbított színpadon, ami kint
volt a közönség között. Mielőtt még megnézhettem volna jobban, hogy ki az,
Kyorim egy megvető pillantást vetett rám, amire már vissza is akartam volna
szólni, mikor Aikun is észrevette azt, hangot is adva az észrevételének, amit
én az előbb csak a szemem sarkából láttam. Valaki közeledett felénk a
színpadon. A sötétben olyan messziről nem lehetett látni, de amint közelebb
ért, felismertem, hogy ki az. Azonnal Chanyeolra és Baekhyunra kaptam a
tekintetemet kérdőn, mire tőlük is ugyanazt az arckifejezést kaptam. Szóval ők
se tudják, hogy mit keres itt ő. Láttam, hogy a háta mögött lassan, de kimérten
két árny közeledik, vagyis a frász kerülgetett, hogy baja lesz.
- Héj! Menj le a
színpadról, fuss már! – ordítoztam, mintha nem esett volna le, hogy úgysem
hallhatja és kiléptem a védőkörből, Sunghee és Kyorim kettős kiáltásával
kísérve.
- Raerim, azonnal
gyere vissza, a védőkör nemcsak embereknek van! – de nem nagyon törődtem vele.
Bármelyik pillanatban feltűnhet itt Hyongsu, aki legfőképp Chanyeolra és a
fiúkra áhítozik, erre idejön ő a közelükbe, mert gondolom, aggódott.
- Muntae, vidd innen a
védenced! Azonnal, itt nem…
- Raerim, most azonnal
gyere vissza ide – Félúton jártam a lány és a többiek között, mikor Chris
hangja megdermesztett. Minek szólt nekem
így? Felé fordultam, hogy megmagyarázzam, én ezt a lányt ismerem, és hogy
meg kell védeni őt is, mire valami nagyon nem jót éreztem, majd megragadta
valami a karomat. A fülem mellett ment el Kyorim és a többiek ordítása, mert
nem tudtam feldolgozni, hogy mi történt. Egy fekete árnykar megragadott és nem
akart elengedni. Soominra néztem, aki mögött már ott volt a két árny, viszont
akit én kerestem, az nem volt sehol.
- Tudom, Muntae, hogy
szövetkezel vele, csak azt nem tudom miért – mondtam a fiúnak, amin a lány
szemei kikerekedtek és egyenesen engem néztek. Hallotta, amit mondtam?!
A meglepettség
hirtelen eltűnt a lány arcáról és sunyi mosoly jelent meg helyette. Ezzel a lánnyal meg mi van?! Próbáltam
kiszabadulni a szorításból, de nem sikerült. Chris nem adhatott túl sok erőt a
homlokpuszijával, mert még mindig nem működtek dolgok. A hátam mögött az
ordítás abbamaradt és helyette észrevettem, hogy a tettek mezejére léptek.
Zourong és Hongzhen két erősebb lövést küldtek a lányra és a mögötte álló
árnycsapatra, miközben ordítoztam nekik, hogy ne bántsák Soomint, Chris és a
többiek tartották a pajzsot, míg Kyorim rávágva egyet az engem fogságban tartó
fekete nyalábra, kiszabadított és húzott vissza. Viszont ez a kis kiruccanás a
pajzs széttörésével járt, a hátsó részt védőket pedig hirtelen megtámadták az
árnyak, amelyek nem tudom honnan mentek oda.
Chris csak szitkozódott egy sort és utasította a két segítőt, hogy ne
velük foglalkozzanak, hanem segítsenek a többieknek és maradjunk minél
távolabb. Amit nem értettem, mire mond. Kyorim húzott vissza, Soomin egy
tapodtat sem mozdult, se a két árny, akik mögötte álltak, se Muntae, akiknek
mellesleg az előbbi támadás meg es kottyant.
Hátra érkezve láttam a
fiúkon, hogy kezdenek rosszul lenni, Baekhyun és Chanyeol tekintete ide-oda
cikázik, ahogy nézik a többieket. Attól még, hogy csak ők ketten láttak minket,
az összes bandatag megérezte az árnyakat, és fogták a fejüket, mert annyira
hasított nekik. A fiúk megelégelték, hogy nem tudnak csinálni semmit, így
felálltak és kiáltoztak az angyaloknak, hogy honnan várják a támadást.
Mindenkinek repültek a támadó körei, fénylettek fel a védőkörök, én is
becsatlakoztam, de nem jártam túl sok sikerrel. Egyik percről a másikra
valahogy Chanyeol közelébe kerültem, és jött egy árny, aminek a támadását sehogysem
tudtam kivédeni, ennek okán Chanyeol hirtelen elém vágta magát az árnynak
háttal, és próbált megvédeni a saját testével, a saját hülyeségem miatt. Ezt a
pillanatnyi mozdulatot észrevette Aikun és hátulról ráküldött egy erősebb
lövést az árnyra, aminek az volt az utóhatása, hogy Chanyeolt úgy meglökte,
hogy a földön kötöttünk ki. Az első és legfurcsább dolog az volt, hogy megint
megszilárdultam az érintésétől, és most rajtam feküdt. A tekintetünk
találkozott, de olyan szinten lendületben voltam és meg voltam ijedve, hogy
nagyon hirtelen jött ez az esés. Mindenki harcolt körülöttünk, mi meg feküdtünk
egymáson. Chanyeol felemelte a fejét az esés után, belenézett a szemembe és
szájon puszilt, majd miután hatalmas mosolyra húzta a száját, felállt és
felhúzott. Ezután már azonnal ki kellett védenem egy támadást is, úgyhogy időm
se volt felfogni, hogy az imént mi a fene történt. Ráadásul a támadásom is
olyan erős volt, hogy a környezetben éppen leledző össze árnyat eltalálta, amin
szintén lestem egyet. Chanyeol most
tényleg megcsókolt? Az erőm visszajött? Akkor nagyon gyorsan védőpajzs,
mert kezdtem rájönni, hol rontottam el.
Kirohantam suhanó
fénycsóvák közepette a főszínpad elejére, és mormogás közben, pár kézmozdulat
után, összecsaptam a tenyeremet és széttártam a karomat. Ahol tapsoltam, ott
megjelent egy kisebb hatszög, amiből vonalak szaladtak szét minden irányba,
majd szép lassan találkozva erős mintázatot rajzoltak ki és kiteljesedett a
védőpajzsom, ami egész terjedelmében levédte a belső színpadot a külső
támadásoktól. Mikor befejeztem a hátam mögé néztem, a többiek kezdték kivégezni
a burkon belül ragadt árnyakat, és aki végzett, csak nagy szemekkel nézett rám.
- Ezt meg hogy?! –
képedt el Mamei.
- No lám, nem én
kellettem ide, hogy visszajöjjön az erőd. Gondolhattam volna – mondta Chris
kicsit kifulladva, miközben rám és Chanyeolra nézett. Baekhyun elképedve állt
barátja mellett, majd elkezdett röhögni.
- Nem sokáig bírtad – mondta
két mosolygás közben.
- Fogd be! – szívta a
fogai között a volt védencem, én meg csak álltam teljesen lesokkolva. Akkor… mégis csak… emlékszik? Én meg itt
BÉNÁZOK ELŐTTE?!
- Hogy itt milyen
ráérősek lettek egyesek… - szólalt meg a hátam mögül egy lányhang. Mindenki egyszerre fordult a hang forrásának
irányába. Én pedig rájöttem, hogy mindvégig a közelemben volt az, akit kerestem.
Megtaláltam Hyongsut.
- Mondd a
követeléseidet és zárjuk le diplomatikusan ezt az egészet. Ne…
- Nem akarsz több áldozatot,
de rendes őrangyalka – válaszolta vissza Chrisnek Soomin, olyan gúnyosan,
ahogyan csak tudta. – Ezzel az a baj, hogy nincsenek követeléseim. Egyszerűen
csak szórakozok egyet. – Majd elkacagta magát.
- Soomin hogy a
francba lát titeket? – hallottam meg Baekhyun kétségbeesett hangját.
- Ő már nem Soomin – Kissé
meglepett, hogy mennyire egyszerre mondtuk ezt Chanyeollal. Ő mégis mikor jött erre rá?! Mert hogy én csak pár perccel ezelőtt…
- Héj, valaki
magyarázzon már! – Baekhyun nem fért a bőrébe, viszont kimondta azt, amit én is
akartam.
- Á-á! – mondta
bedőlve Soomin, és a mutató ujját billegette jobbra-balra. – Aki kíváncsi, hamar
megöregszik. Aki pedig többet tud, mint amennyit lehetne, hát… azzal nincs mit
tenni, ki kell vonni a forgalomból.
Ahogy ezt kimondta
azonnal lesápadtam. Még mindig sérelmezi azt, ami történt. Akkor… rajtam akar bosszút állni, nem Chanyeolon vagy a fiúkon vagy
bárki máson.
- Oké, Hyongsu,
rendezzük le, csak te meg én, a többieket pedig hagyjuk ki – léptem előre, amin
Chanyeol erősen meglepődött, meg úgy a többiek is, kivéve Christ és Kyorimot. Ők már hamarabb tudták, azért ordítoztak
annyira, hogy ne menjek a közelébe, de ezt miért nem közölték velem?!
- Na meg, ahogy azt
elképzeled. Vedd már észre, hogy nem körülötted forog a világ – nevetett
Soomin, vagyis Hyongsu. Ugyanis a lány testét kihasználva, végig Hyongsu volt
az, aki ránk küldött minden féle szeretetcsomagot. Csak tudnám, mikor szállta meg a fiú…
- Mégis miről beszél?
– Chanyeol mély, de egyben kétségbeesett hangja miatt teljesen hitemet
vesztettem. Most fogok lesüllyedni a szemében.
- Igen, pontosan.
Meséld csak el a kedvesednek, hogy mit csináltál. Chanyeol drága – kirázott a
hideg a szóhasználatán – üdvözletem! Én voltam, vagyis nem a lány, szóval én
voltam az előző őrangyalod. Az utolsó – itt rám nézett – normális őrangyalod.
Csak egyes okokból kifolyólag leváltottak mellőled, még mielőtt elvégezhettem
volna a munkámat. De ez nem akadályozott meg semmiben, mert a kedves barátaim –
kitárta a karját ezzel jelezve, hogy a barátai maguk az árnyak – a segítségemre
voltak. Egyszer régen… - a szavába vágtam, mert nem akartam még több időt
veszíteni. Lehet, hogy ezt a sok rizsázást csak arra használja fel, hogy
lelkeket gyűjtsön, de ha valami nagyobbat akar, akkor cselekednünk kell.
- Volt egy eset,
amiben nem döntöttél jól az egód miatt, én meg beköptelek a Nagy Tanácsnak.
Végig nagyra voltál azzal, hogy féltékeny voltam rád a tehetséged miatt, ami
mellesleg nem volt, és szabotáltál mindenben, amiben csak lehetett. Erre
gondolsz? - Láttam, hogy kezd lentebb kúszni a mosolya és felbátorodtam.
- Mégis mi vett rá,
hogy ennyi embert a halálba küldtél volna? Most is ezt csinálod, szerinted a
Nagy Tanácsnak nem tűntél fel? Túlságosan átlátszó vagy, mert még mindig úgy
gondolkodsz, mint egy gyerek.
- Hol találtál rám? Ha
nem tévedek – itt elgondolkodott – az elzárt részlegben. Nemde bár? Ami azt
jelenti, hogy a Nagy Tanács nem bír velem, így inkább nem is vesz rólam
tudomást. Vagyis mégsem vagyok annyira gyerekes.
Rájöttem a mappából,
hogy Hyongsu valószínűleg a feldobásom után nem adta fel a „Megdöntöm a Nagy
Tanács hatalmát és megreformálom az angyaltársadalmat” hajlamait és ezt akarja
folytatni. Még megkapta Chanyeolt, hogy bizonyíthasson rátermettségére, de
elrontotta ott, hogy nem figyelt a fiúra, nem adott jelentést, és így felfedték
a titkos ügyleteit. Mielőtt felfüggeszthették volna és börtönbe csukták volna,
meglógott azzal, hogy árnnyá tette magát, viszont azzal nem számolt, hogy így
kiesik az angyali körből és semmi információt nem tud szerezni. Ezért kellett
neki egy beépített ember, aki végül Muntae lett, de hogy őt hogyan vette rá,
hogy segítsen, nem tudom.
- Emlékszel még a
beszélgetésünkre? Hogy romlott ez a rendszer? Ha eddig nem hittél nekem, majd
most fogsz.
- Ez a rendszer csak a
te felfogásod szerint rossz – keveredett bele a beszélgetésbe Chris.
- Mondja ezt egy
olyan, akit felfüggesztettek emberi szerelem miatt. Viszont ha máskor
találkozunk még barátok is lehettünk volna. Nem tudom, hogy tudtad magad mellé
visszavenni a lányt. Üdvözletem, kedves Kyorim!
- MIVAN?! – ordítottam
hátra. Kyorim meghőkölt.
- Nem most kéne
szappanoperát csinálni, de most, na. Ez van. De…
- És erről én miért
nem tudok?! - Kezdtem besokallni, és már nagyon nem tudtam, hol a fejem. Meg kéne
fordítanom a menetet, mert így én vagyok a gyengébbik, hogy csak olyan
információkat közöl, amit eddig én nem tudtam.
- Sok mindenről nem
tudsz. Szerinted miért van a Nagy Tanácsnak titkos részlege? Ha egy szervezet
tisztának mondja magát, akkor ilyennek még hírből sem szabadna léteznie.
Velejéig romlott egy bagázs – folytatta Hyongsu.
- Mert az árnyak jobbak? Akik emberek lelkével
táplálkoznak?
- Az csak
létszükséglet, hogy fenntartsuk az egyensúlyt, amit Ti eltoltok az állandó
beleszólásotokkal.
- Hát még mit nem.
Ezzel nem győztél meg.
- Téged is
visszatartanak. Híres vagy sok angyal körében, mégis beosztottak egy kisfiúhoz,
nem furcsa kicsit? – nézett rám komolyan, nem mosolygott, nem nézett
jelentőségteljesen. Kezdett nagyon megijeszteni. De lassan saját magamtól is
megijedtem, mert kezdtem hinni neki. Tényleg rengeteget tettem, tanultam,
segítettem és mi volt a hála érte? Semmi. Lefokoztak egyszerű őrangyallá, majd
felfüggesztettek, mert igaz, olyat műveltem, ami tilos, de hányszor mentettem
meg a Nagy Tanács nevét szabályszegések árán is.
Beállt a csend. Csak a
tömeg elhaló moraját lehetett hallani, ami azt jelezte, hogy az időnk fogytán volt.
Nem. Ezen még elgondolkoznom sem szabad.
Nem érdekel, ha angyal is maradok, lefokozott őrangyal, de inkább maradok az,
és tiszta, Chanyeol szemében, minthogy árnyként maradhassak vele.
- Nem, Hyongsu. Ezt
nem veszem be.
A hátam mögött apró
sóhajokat hallottam, de azért az is bántott, hogy senki nem kezdett el érvelni
az ellen, hogy ne önszántamból hozzam meg ezt a döntést. Nem sokáig
gondolkodhattam ezen, mert Soomin arca elkomorult és kifogyott az eddigi
türelméből. Gyorsan elkezdtem gondolkodni azon, hogy mégis, hogyan iktathatnánk
ki. Ki kell löknünk Soomin testéből, hogy bármit is kezdjünk vele, ez tiszta
sor. Viszont valószínűleg Soomin lelkéből táplálkozik már, ha ennyi árnyat tud
irányítani, ami azt is jelenti, hogy minden egyes elszívott lélekkel is erősebb
lesz. A kilökést őrangyal elvégezheti, mint ahogy tettük azt az öltözős
támadáskor is. De mikor Baekhyunt szállta meg egy, azt csak úgy tudtam kilökni,
hogy Chanyeolba szálltam, mert erősebb volt. Vagyis Hyongsut is csak emberi
igénybevétellel szedhetjük ki Soominból úgy, hogy a lány bele ne haljon.
Gyorsan körbenéztem, de nem találtam megfelelő alanyt. Senki sem bírná ki. Ez
így nagyon nem jó. Sakk.
- Chris, ötlet? – szólalt
meg Zourong, mert már ő is csinált volna valamit.
- Van, de nem egészen
kivitelezhető.
- Majd meglátjuk –
lépett Chris mellé Kyorim.
- Jól van, ha így
döntöttél, akkor sajnos a legrosszabbat kell tennem, ami nem a halálod lesz,
hanem annál rosszabb – közölte Hyongsu hozzám intézve szavait, Soomin száján
keresztül, teljesen hidegen. Lassan felemelte a kezét és mindkét tenyerét a
védőpajzsom felé fordította, majd egyszerűen lökött vele egy kicsit előre.
Először nem történt semmi, aztán a pajzsom meghajlott és másodpercek alatt
szétrepedt. A védőfal megszűnt köztünk és Hyongsu között, ami azt jelentette,
hogy…
- Ne, Chanyeolt
akarja… - suttogtam magam elé. Azonnal próbáltam mindenféle kört felhúzni, mert
az árnyak nem várták meg, hogy felfogjuk, mi van. Teleportáltam össze-vissza,
védtem a fiúkat, amint csak tudtam, de állandóan sikerült az árnyaknak távol
tartania tőlük. Ordítoztunk egymásnak, hogy ki merre helyezkedjen, repültek a
különféle szintű, alakú és méretű körök, de nem értünk velük semmit. A fiúk már
olyan rosszul voltak, hogy mindenki ájultan feküdt a színpadon, mert néhány
árnynak sikerült a közelükbe kerülniük. Baekhyun is már csak összeszorított
szemmel tudta kísérni a cselekményeket, Chanyeol pedig állva keresett valamit a
szemével.
- RAERIM! Beszélnünk
kell, van egy… a fenébe… van egy ötletem! – Chanyeol engem keresett, és két
fénysugár kikerülése közben teljes torokból ordította ezt nekem. Én meg pont
azt akartam, hogy ez legyen az utolsó hely, ahol leledzik, nem hogy még
ötleteljen is a helyzet megoldásán. Próbáltam olyan gyorsan odamenni hozzá,
amilyen gyorsan csak tudtam, persze nem kis nehézségek árán. Amint előtte
álltam, azonnal megragadta a karomat és elhúzott egy esedékes támadás elől.
- Kösz! – Nem akartam
beszélni vele, nem akartam a közelében lenni, mert tudtam, hogy elveszítem a
fejem, hogy újra láthatom. Bár nem
sokáig, ha továbbra is így fogok bénázni.
- Megvagy? Nem megy
most olyan jól, ahogy észrevettem.
- Most bírálni akarsz,
vagy segíteni?! – ripakodtam rá kissé nagyon elhamarkodottan, viszont az arca
rezzenéstelen maradt.
- Emlékszel, mit
csináltál, amikor Baekhyunt megszállta egy árny? – Ott fehéredtem volna el, ha
lett volna vérkeringésem, mert ugyanarra az ötletre jött rá, amire én is.
- Igen, beléd szálltam
és úgy ütöttem ki.
- Akkor csináljuk
megint ezt.
- MI?! NEM! Nem fogok
az életeddel játszani, még akkor sem, ha több ezer életet mentünk meg vele… - A
végén már halkultam, mert rájöttem, ez milyen egy egoista megjegyzés volt,
őrangyalként meg egyenesen helytelen.
- Mert belehalhatok?
Baekhyunnál sem esett semmi bajom, azt leszámítva, hogy szétvert – nézett rám
teljes komolysággal és nem bírtam nem a szemébe nézni. Nem akartam neki mondani,
hogy igenis belehalhat, de talán… meg lehet… oldani.
- Jó, csináljuk.
- Megnyugodtatsz,
vigyázok rád!
- Nem rám kell
vigyázni, te idióta, hanem magadra, meg nekem rád! – Erre csak mosolygott
egyet, amitől majdnem rosszul lettem, aztán körbenéztem, hogy felmérjem a
terepet és anélkül, hogy bárki is észrevette volna, beleszálltam Chanyeolba.
Azonnal éreztem, hogy
túlteng benne az energia, pedig vagy egy tucatnyi árnnyal van körülvéve már egy
jó ideje. A terv az volt, hogy megközelítjük Soomint és egyszerűen csak
kilökjük Hyongsut. Így Chanyeol el tudja kapni a lányt, hogy ne essen össze, én
pedig Hyongsu grabancát fogom megragadni. Ez a terv azért volt jó, mert miattam
Hyongsu Chanyeolt akarja, így könnyen a közelébe férkőzhetünk, viszont nem
fogja kibírni azt az erőmennyiséget, ami ahhoz kell, hogy Hyongsut kiüssem.
Máshogy kell majd cselekedni, ha idő lesz.
Meg is találtuk a nagy
harc közepette a lányt, aki még mindig ott állt a kinyúló színpadon és nézte,
hogyan munkálkodnak a szolgái. Chanyeol hirtelen ötlettől vezérelve, rám sem
hallgatva, hogy okosan kell csinálnunk, megindult rohanva Soomin felé,
kerülgetve a támadásokat és az árnyakat. Már nem volt egy méter se közöttünk,
mikor a lány mosolyra húzta a száját. Gondolhattam volna, hogy ő is gondol erre
a megoldásra. Chanyeol hirtelen lefékezett, mert több árny is körbevett minket,
majd rajta keresztül megpróbáltam őket eltűntetni az útból. Furcsa lehetett
Chanyeolnak, hogy ilyeneket meg tud csinálni, de máshogy nem ment a terv
folytatása. Mire újra tiszta volt a terep és megfordultunk, hogy Soominhoz
rohanjunk, a lány már nem volt ott. Meglepődve kerestük a szemünkkel, hogy hova
lett, majd hirtelen egy erős ütést éreztem, és Chanyeol a földön volt, de én
már nem voltam benne.
- Mi a… - Soomin
pontosan elénk került, gondolom az idő alatt, míg minket lekötöttek az árnyak
és kiszedett Chanyeolból. Azonnal cselekednem kellett valamit, mert az ilyen
közelség nagyon nem jó, a védencem se volt védve, úgyhogy végig futott a
fejemen, hogy gyors védőkör és futás. Amint találkozott a tekintetem
Soominéval, láttam benne a sötétséget és meg is dermedtem egy időre, de amint
tudtam, megfordultam a hátára esett Chanyeol felé.
- Chanyeol, fuss … -
de nem fejezhettem be, mert egy kart éreztem a hasamban. Jobban mondva magamon
keresztül. Az első dolog, amit láttam, az Chanyeol halálra fagyott tekintete
volt, a második, hogy lenéztem a támadás helyére és nem egy emberi kéz volt
bennem, hanem egy fekete valami. A sokktól mozogni se tudtam, a sebemből pedig
el kezdett terjedni valami az egész testemre.
- Már kezdtem volna
megbocsájtani neked, mikor megtudtam, hogy pont te kaptad meg az utolsó
védencemet. Miért kell neked mindig
útban lenni? - mondta Soomin hidegen,
majd még hozzátette - Hát ezt nem így akartam, de nesze neki – Hyongsu a
gyilkos kezét erősen kirántotta belőlem, ami irtózatosan fájt, de a
zsibbadástól még üvölteni se tudtam.
- MIT TETTÉL VELE? –
ordította Chanyeol.
- Haj, haj, amit veled
is fogok… - Azt már nem. Nem engedem,
hogy megöld! Amennyi erőm még maradt, megfordultam és támadást indítottam
Soomin felé, majd ködöt is csináltam, nem mintha ért volna bármit is, de hátha
így könnyebb lesz Chanyeolt visszavinni.
- Chanyeol állj fel és
fuss! HALLOD! – egyik kezemmel próbáltam eltakarni a hasamat, ami egyre
gyorsabban kezdett fekete lenni és tuszkolni a fiút, hogy húzzon el innen.
Amilyen gyorsan csak tudtuk, elhagytuk a terepet és Chanyeol kifulladva bukott
bele a többiekbe, majd gyorsan hozzám fordult, mert én meg a térdemre estem a
fájdalomtól.
- Mit csinált veled? –
elhűlve nézte a hasamat - CHRIS! HÉJ, VALAKI! – az ordítására felfigyeltek a
többiek, de nem nagyon tudtak kiszakadni a harcból csak az én kedvemért. Ami
nem is volt baj, mert igazából eléggé felesleges voltam ide. Nem működött
normálisan az erőm, se Chris, se Chanyeol segítsége után sem, fel voltam függesztve,
és még arra sem tudtam vigyázni, ami a legfontosabb nekem. A feketeség már a
nyakamnál járt, mikor Chanyeol hirtelen megölelt majd újra elengedett.
- Az istenért, nem
tudok valamit csinálni? CHRIS! KYORIM! VALAKI! Miért nincs erőm, hogy
meggyógyítsalak, a fenébe már!
- Ha lenne, se tudnál semmit, de azért köszi… -
a torkom is összeszorult, mert olyat éreztem, amit nagyon nem akartam.
Mikor az emberek
halálukon vannak, általában a hideget érzik meg legelőször és lepereg az életük
a szemük előtt. Mikor egy angyal haldoklik, érzi, ahogy az ereje elpárolog és
halványodni kezd, majd a totális semmi érzése közben megszűnik létezni. Nem egy
másik dimenzióba megy, nem elteleportál, hanem megszűnik akkor és ott.
Én nem akarok meghalni. Nem így… Sakk matt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése